Az mindenki számára evidens kellett legyen eddig is, hogy a Foo Fighter funkciója leginkább annak bizonyítása, hogy a Nirvanában mindenki őrült volt. De nem addig a! Autentikus történetünk arról, hogyan tette el láb alól Dave Grohl Kurtot, csak aztán Kurtné keresztülhúzta a számítását.
Folytatódik a SZAR, így szilveszter környékén stílusosan egy durván szétivott arcú, már halott sztárral, akibe 2007-ben valahogy mindenhol beleütköztem.
Ha már nem járok koncertre, legalább megnézem a tévében két év múlva. Az m1 kedd esti Kispál Originál koncertfilmje még engem is elgondolkodtat a Kispálról.
Kant után nincs szabadság. Szőkehajú kurvák kibaszott jazzt orgonálnak füstös kocsmákban. Rettenetes.

Hiába toporzékol kicsi Teddy felháborodottan a Heti Hetesben, a Petőfi Rádió műsorpolitikájának totális reformja--úgy néz ki--a vártnál is nagyobb sikerrel járt. Még akkor is, ha közben elkeserítő kórképet szolgáltat a mai magyar zenei társadalom abszolút fogalomzavaráról. De ne legyünk telhetetlenek.

Ha híroldal lennénk, tőlünk tudnátok meg, dehát nem vagyunk. Az ATP-n elhangzott új Portishead-számok kapcsán viszont még itt is beszélünk arról, hogy Beth Gibbons újra üt.

A Cluster One logójaként ismert nyúl hosszú kompetíció végén nyerte el a megtisztelő címet. Mindezek után a fotózáson vérprofin viselkedett, ezért is használtuk egyetlen képi dizájnelemként. Képriport a fotózásról.

Az In Rainbows második lemezének egy száma kapcsán kiderül, egyetlen dalból is milyen átfogó összefüggésekre lehet rávilágítani. Tudd meg, melyik a két hallgatható U2-lemez.

A Cluster One az informatikában is újít: mint kiderült, a túlvilághoz is van programozási felület, webserviceként exponálva. Jim Morrison dalszövegek generálása, INGYEN!
Ahhoz, hogy Tom Waitset feltámasszuk, előbb meg kell ölni. És ami minden igyekezete ellenére sem sikerül neki évtizedek óta, az nem sikerült a session-zenészeknek sem az A38-on. Tom Waitset nem lehet csak úgy megölni.

Rövidesen megkezdi a Summa Pinkfloidiae írását, és nagyon meghízik.

Sejtettük azért, hogy az In Rainbows 'kézzelfogható' megjelenésének örömére csatolt második lemez valamivel több lesz, mint szimpla bónusz. De hogy ennyire odaver, azt mi sem gondoltuk volna.

Régóta vártunk rá, most itt van. Anton Corbijn első nagyjátékfilmje Ian Curtis rövidke életéről közel sem tökéletes, mégis megkerülhetetlen.
Bármennyire is szeretjük Roger Waters-t, aki rockoperát ír a francia forradalomról, az megérdemli életművének lemezenkénti szétcikkezését. Intro.

Mialatt országunk kedvenc rendvédelmi szerve éppen különböző géptermekben razziázott, "jogsértő" tartalmakat keresve, mi egy barátommal hallgattuk az új Kispált. Mikor értesültem az eseményekről, rögtön arra gondoltam, speciel kifizetnék-e több ezer forintot Lovasiék karrierösszegző(?) kiadványáért.
A Dizájn Pumpán az elmúlt hét során naponta megtekinthető volt egy-egy jól megválasztott karácsonyi aláfestőzene. Némi magyarázat szükséges az ünnepi zenehallgatáshoz, annak tudatában, hogy szilveszterre egyáltalán nem így kell: a szeretet ünnepének reflexív, elgondolkodó zenéi helyt kell adjanak a bebaszós-bedrogozós-dugós zenéknek.
Az ember és a karácsony kibernetikus összeolvadásának ezzel a megindító képével kíván a Cluster One minden olvasójának emelkedetten pank, obszcenitásban gazdag karácsonyi ünnepeket. Jövőre is jövünk, de még nincs vége az évnek, a maradék egy hét is csupa izgalom lesz Magyarország egyetlen obszcén zenei portálján. Igyatok sört.
A Szétküldött Arcú Rocksztárokhoz kapcsolódóan hallgassatok ma este Lou Reed-ről szóló műsort a Fúzió Rádióban.
Színre lépnek az új amerikai mesélők, avagy miért kéne népszavazást kezdeményezni egy magyarországi Raconteurs-koncertért?

Waters valószínűleg az Animals környékén borult ki végleg. A Roger Waters életművét cincáló sorozat újabb epizódja.
Hobó kérésünkre számot is készített múltkori fordításából. Exkluzív, csak a Cluster One olvasói számára elérhető tartalom!

Aki nagyon figyelt, a Duna tévé tegnap esti Hiperkarma-koncertfilmjében a 'Lidokain' alatt megpillanthatta a Cluster One egyik szerkesztőjét. De nem ezért volt érdekes.

Ha mindenkinek ilyen lány énekelne a szomszédjában, senki nem menne sehova. Katie Melua immár a harmadik lemezénél tart, és még mindig gyönyörű... minden téren.
Lou Reed egyszerre illik 'Szétküldött Arcú Rocksztárok' illetve 'Érthetetlen Énekesek' sorozatainkba is. Lou Reed egy klasszikus. Lou Reed a legeslegkúlabb rocksztár a világon.
Nagyon-nagyon régóta esedékes a Melankólia Fekete Hercegének (vagy mifene) esztétikai szempontból való megközelítése, magyarul most kiröhögjük, mert hogy néz már ki, vazze. A Szétküldött Arcú Rocksztárok első része.

Tisztázzunk valamit: a Grinderman nem olyan, mint a Birthday Party. De van még egy csomó más dolog is a világon, ami nem olyan, mint a Birthday Party, viszont kurva jó.
Heti Hobo-dalszövegfordító rovatunk indító posztja. Utálja Ön is velünk Hobót!

Ismeri valaki a Brian Jonestown Massacre nevű zenekart? És ha azt mondom: The Dandy Warhols? Kedves vodafonos barátaink barátairól szól Ondi Timoner 2004-es dokumentumfilmje, ami megjelenésekor a Sundance zsűrijének nagydíját is megkapta. Megérdemelten.
Aki hallja a Szférák zenéjét - Mike Oldfield 2007-es opusza.
Mindenki tudja, hogy a Rolling Stones-szal valami baj van. Nos, ez vele a baj.