Steven Cantor és Matthew Galkin -- címében a Pixies által előszeretettel használt, később a Nirvana által tökéletesített, dinamikai váltásokkal játszadozó dalstruktúrára utaló -- dokumentumfilmje végigköveti a zenekar 2004-es újraegyesülését követő turné állomásait, az elsőtől az utolsó koncertig. Betekintést nyerhetünk a koncertsorozatot megelőző próbákba -- kiderül, hogy a nagyok sem emlékeznek mindig pontosan, mi hányszor van -- illetve, ahogy az ilyesfajta filmek esetében szokásos, láthatjuk, mi történik a színfalak mögött, az öltözőben, az utcán, a rajongókkal való találkozáskor, satöbbi, satöbbi. Az ember valahogy mindig azt várja a Behind the Scenes stílusú dokumentumfilmektől, hogy végre kiderüljön a nagybetűs Titok, napvilágra kerüljön az a picike plusz, ami naggyá tesz egy zenekart, míg mások életük végéig kis klubokban lépnek fel, bagóért. Aztán általában nem derül ki semmi, csak az, hogy még a legnagyobb sztárok is ugyanúgy csinálnak mindent, mint a legutolsó vidéki amatőrbanda, csak nekik valahogy összejött, jobb számokat írtak vagy mittudomén, nincs -- nem is volt -- semmiféle titok. De ez nem is baj: a Pixies egyébként sem az a tipikus sztárzenekar, inkább olyan, mint egy balfék, de szeretnivaló család; nem nagyon beszélnek egymással (a basszusgitáros Kim Deal ikertesója "a világ négy legrosszabb kommunikátorának" nevezi őket egy ponton), elég nagy lúzer mindegyik, sosem jött össze nekik a jól megérdemelt mainstream success (a Sors fintora, hogy a Deal-tesók másik zenekarának, a Breeders-nek igen, a szépségesen bizarr 'Cannonball' révén, még a kilencvenes évek elején), sőt, látszik, hogy ők maguk is meglepődnek, mennyien kíváncsiak rájuk még mindig. Viszont jók a dalok, szerencsére elég sok koncertrészletet láthatunk -- többek közt amikor az édesapja halála és a folyamatos turnézás miatt idegösszeroppanás szélére kerülő David Lovering dobos egész egyszerűen nem tudja abbahagyni az egyik számot.
Persze előfordulnak az ilyenkor sajnos elkerülhetetlen teátrális, mesterkélt jelenetek, gesztusok, de ezekből szerencsére kevés van, másrészt a turné viszonylag simán ment (egy évvel később folytatták is, mielőtt újra feloszlottak volna), híre-hamva sincs a felvételeken Kim Deal és Frank Black legendás ellenségeskedésének, ami miatt 1993-ban szétment a banda; Deal lejött a drogról meg a piáról -- az ő kérésére nincs is alkohol az öltözőben -- láncdohányzik és alkoholmentes sört kortyolgat, Frank Black és Joey Santiago gitáros pedig tisztes családapák, de a "botrányhős" David sem az a vad rakenroller, csak egy kicsit kaccos, viszont elég jól bűvészkedik -- nem csak hobbiszinten.
Ha valaki abszolút laikusként, a Pixies nevét nem ismerve nézi meg a filmet, nyilván nem tud majd vele mit kezdeni, aki viszont nagyjából tisztában van a zenekar popzenében betöltött szerepével, valószínűleg élvezni fogja ezt a kis adalékot; mert nem több ez, mint adalék, az információ háttérbe szorul a hangulat javára, ami néha kifejezetten jól is tud esni. Kedves kis másfél óra.
Linkek:
Pixies (majdnem) hivatalos honlap
Pitchfork.tv
