2008. október
Jelölj minket az iwiw-en is
Továbbra is minden lehető eszközzel hajhásszuk az olvasottságot és népszerűséget, ha már a Tilos Rádió rettentő profi szerkesztői soha többet nem hívtak fel minket, miután megbeszéltük, hogy na majd akkor. Annyira hajhásszuk, hogy még dolgozni is hajlandóak vagyunk érte.
Szex, drogok, Wikipédia - Part 3: Ca plane pour moi
Plastic Bertrand 1977-es világslágere aligha szorul bemutatásra, azonban van két dolog, amit minden valamirevaló zenebuzinak illik tudnia, hogy kellő arroganciával utasíthassa rendre kevésbé jól értesült beszélgetőpartnereit.
Gyakran használt hülyeségek
Részben a két héttel ezelőtti zenei konferencia, részben az évek óta olvasott zenei (szak)sajtó hatására az IQ-m esett vagy 50 pontot, és egyszerűen nem értek kifejezéseket, szavakat, amiket pedig láthatóan mindenki teljesen egyértelműen használ. Új sorozatomban majd nektek is elmondom, miért.
Mindentől messze (Chumbawamba: The Boy Bands Have Won)
A zene és a politika nagyon ritkán képes együtt olyasvalamit alkotni, ami nem szar. Ha egy zenekar új lemezének borítóján rögtön a fogyasztói társadalom feslett kultúráját bíráló kiáltvánnyal találjuk szembe magunkat, hajlamosak vagyunk a hasunkat fogva kacagni és hagyni az egészet a picsába. A Chumbawamba esetében azonban kivételt kell tennünk. Koncert november 16-án az A38 Hajón!
dEUS misereatur (dEUS: Vantage Point)
Október 7-én Bécsben játszott az egyik legjobb európai rock- és koncertzenekar, az antwerpeni dEUS. Mi ugyan nem voltunk ott, de hátha a figyelmetlen olvasónak úgy tűnik az első mondatból, és elolvassa ezt a megkésett lemezkritikát.
Halottakról fesztivált vagy semmit
Nem csak a nemrégiben elhunyt Rick Wrightra kell emlékezni mostanában, és még a Pink Floydtól sem kell olyan messzire menni, hogy találjunk emlékeznivalót. Két legendára emlékeznek rövidesen két angol városban kisebb fesztiválokkal, menjetek el, ha arrafelé jártok.
És megint a Petőfi
Lassan egy éve, hogy utoljára értekeztünk az akkor még relatíve új húsnak számító, megreformált Petőfi viselt dolgairól. Azóta sok víz lefolyt az alterkocsmák piszoárjain, úgyhogy az ugrásszerűen megnövekedett olvasottság és a pofátlan önreklámozás apropóján újra elővesszük a témát. Van miről beszélni.
Jelölj minket a fészbúkon...
...mert nem bírunk magunkkal, és szégyentelenül szemérmetlen módon hajhásszuk a népszerűséget - gondoltuk, ezzel is közelebb kerülünk hozzá. Nemsokára például interjút adunk a Tilos Rádiónak (persze, amennyiben minden jól megy; de ha valamiért mégsem jönne össze, akkor is jól hangzik).
Máshogy hal meg - Jack White és az új James Bond betétdal
Határozottan izgalamas és ígéretes ötlet volt a Bond-széria (futószalagos) gyártóitól, hogy az új epizód promódalát épp a koronázatlan alter-rock királyra, Jack "sasorr" White-ra bízzák... Megtették, ez sült ki belőle. Én hülyébbet vártam.
Éljen a Langyos Brit Popzene!
Mint tudjuk, október a tudatos zenehallgatás hónapja, ezen felbuzdulva a Szerző ünnepélyesen megnyitja a Langyos Brit Popzenei Hetet. Vigyázat: túlcsorduló romantika és hülye akcentusok!
Halálian tudatos (Danny Elfman: Corpse Bride soundtrack)
Az (ön)tudatos zenehallgatás jegyében arról gondolkodunk, mennyit is tehet hozzá a zene a képhez, szűkítve a kört, egy egészen zseniális zene egy egészen haláli filmhez: Miért ugyanolyan jó nézni és hallgatni a Halott Menyasszonyt?
Október a tudatos zenehallgatás hónapja
Külső munkatársunknál kiverte a biztosítékot tegnap reggel a magyar funky egy reprezentatív baromsága. Bosszúja konstruktív, és ezennel a Cluster One csatlakozik hozzá: többek közt az ilyen és hasonló fos zenék elleni tiltakozásul az októbert a tudatos zenehallgatás hónapjává kiáltjuk ki.
Katonadolog (James Blunt, Papp László Budapest Sportaréna)
Egy James Blunt-koncert akár tökéletes apropó is lehetne az ún. "közízlés" és a "magasabb kultúra" jelenlegi helyzetén való parttalan kesergésre, de egyrészt ezek a fogalmak pont annyira hülyék, mint azok, akik kitalálták őket, másrészt Zsémsz pesti fellépésével az égadta világon semmi gond nem volt.
(We've Seen) Control (Again)
Bármennyire is lefutott téma Anton Corbijn filmje a Joy Division énekeséről (és nem a Joy Division-ről), egy-két plusz gondolat felmerült bennem, aki a múlt hétvégét (abszolút tudatosan) azzal töltöttem, hogy Joy Division-filmeket néztem, Joy Division-t hallgattam, és a csajom megalkotta minden idők legszörnyűbb Joy Divisionös szóviccét.
Perspektívák (30Y: No. 4)
Aki az indulás óta figyelemmel kíséri a Cluster One munkásságát, okkal gondolhatja úgy, hogy egy új 30Y-lemez megjelenése számunkra nem egyéb, mint remek alkalom a gunyoros fikázásra és pár bölcsészlányos poén újbóli elsütésére. Jelen esetben ezektől eltekintünk, egyrészt mert nem szeretnénk túl kiszámíthatóvá válni, másrészt mert a No. 4 végső soron nem is érdemel ilyen bánásmódot.
David Sitek monnyon le (Scarlett Johansson: Anywhere I Lay My Head)
Fogalmam sem volt eddig, ki az a David Sitek, és ezért még nyilván megfizetek; de az biztos, hogy nagyrészt ő a felelős, amiért Scarlett Johansson Tom Waits-lemeze olyan, amilyen. Azaz nem jó. Röviden.
Inkább a foci (The Verve: Forth)
A hétvégi konferenciázás miatt négynaposra szűkített Langyos Brit Popzenei Hét igazi csemegével búcsúzik az olvasóktól: a zárónapon a Verve visszatérő lemezét mutatjuk be. Előre szólunk, nem lesz valami vidám dolog.
Másnapos időutazás (Keane: Perfect Symmetry)
A kétezres évek közepének Nagy Brit Zenei Robbanása többek közt a Keane néhol kifejezetten kellemes klimpírozását is a felszínre dobta, a zenekar pedig okosan manőverezve még a jóval kevésbé slágeres második lemezt is túlélte presztízsveszteség nélkül. A harmadik albumon az angol trió úgy vált irányt, hogy közben nem is, az eredmény egy meglehetősen jellegtelen produkció, viszont a Perfect Symmetry még így is a Langyos Brit Popzenei Hét csúcspontja, ami elég szomorú.
Én és a metál 1: Serj Tankian, Elect the Dead; Paradise Lost, Draconian Times
Amióta nem dohányzom, sokkal több durva zenét hallgatok nagyon hangosan, és arra vágyom magamban, bár lehetne még hangosabb és még durvább. A metálhoz való viszonyomat pedig meglepetésszerűen az 1995-ös Paradise Lost-lemezen keresztül definiálom: most Serj Tankian szólójáról is ezen keresztül mondok véleményt.
Az elveszett kisfiú (Travis: Ode to J. Smith)
A félreértések elkerülése végett leszögeznénk, hogy a Langyos Brit Popzenei Hét célja alapvetően nem a fikázás és a flegma vállvonogatás. A hiba nem a mi készülékünkben van: a helyzet az, hogy a műfaj tökéletesen semmitmondó lemezeket termel mostanában. Vannak persze üde színfoltok is, mai írásunk tárgya azonban nem tartozik közéjük.
Kimerülő kutyaól (Oasis: Dig Out Your Soul)
A mindig kedves és bohó Gallagher-fivérek megint összehordtak egy lemezre való új dalt, a maszterelésnél ráküldtek az egészre némi kórust és visszhangot, a végeredményt pedig szép, színes borítóba csomagolták. Hipp-hopp, itt az új Oasis.
Foglaltjel a Symában
A Hangfoglalás mint 'szakmai börze', mint 'ingyenes minifesztivál' rendkívül szimpatikus nekem; mint 'legális zenebeszerzés melletti kampány' már kevésbé, de ez mindegy. Megnéztük a Symában a hangszer- és hang/színpadtechnika kiállítást, és most arról, hogy jó volt, holnap még menjetek ki, ha tehetitek.
Halálian tudatos (Danny Elfman: Corpse Bride soundtrack)
Az (ön)tudatos zenehallgatás jegyében arról gondolkodunk, mennyit is tehet hozzá a zene a képhez, szűkítve a kört, egy egészen zseniális zene egy egészen haláli filmhez: Miért ugyanolyan jó nézni és hallgatni a Halott Menyasszonyt?
1
