A két zenekar már nem létezik, a város még megvan; Bajának is volt
országos hírű bandája, akiket két évtizeddel később a helyi erők
interpretáltak. A Gyökkettő Fórumot játszik.
A Cluster One mindig is mondta, hogy semmi értelme a zene kommerciális-nagyipari kereteit hangosan feszegetni, ezzel az erővel a globalizáció, az időjárás, vagy a lemeztektonika ellen is lehetne felháborodottan tiltakozni. Ha nem tetszik, hogy mások hogy csinálják a zenét, vagy hogy így milyen zenék jönnek létre – csinálj te máshogy, ez az egyetlen megoldás.
Szabadság, hangszerelem! A hatvanas évek a század
legjobb zenészeinek adott lehetőséget a kibontakozásra az ellenkultúra
jegyében, ami aztán kifáradt a nagy világmegváltásban. Miért nem sikerült akkor
Barry Milesnak az egyoldalú kliséken túljutni? A Hippikben a mozgalom nem tűnt el,
csak átalakult fárasztó nosztalgiává.
Tavasz van, fáradtak vagyunk, és most a Cluster One összes szerzője nevében beszélek, és a szokásunkkal ellentétben nem ígérek semmit áprilisra. Tavasz van, madarak, fű, kék ég; világbéke, fű, akusztikus gitár; mi másról szólhatna az április a tavasz és az azzal járó fáradtság mellett, mint a hippikről?
Büszkén kezdjük az otthon zenélés hónapját egy igazi ritkasággal, ami ráadásul Joy Division is: egy 14 éves koncertfelvétel minden magyar pszeudoalternatív zenekarok legszegedibbjétől, a Pale Blue Eyes-tól.
Semmi köze a hippikhez, legfeljebb ellentétként, de csütörtökön az A38-on a Holland Művészeti Fesztivál keretében Joy Division-témájú esten voltunk, ami jó lett volna, ha hagyja neki Müller Péter. Elfogult, elborult, címszavas beszámoló.
A lófasz és a flóver
póver koncepcióinak termékeny
összeeresztésének apropóján (és
semmiképp sem azért, mert mostanság éppen
ilyenek jártak az eszemben) gondolkodtam el azon, mi is vált
mára Janis Joplin és Yoko Ono örököseiből, akik fejüket
egy szál zongorás számok írására
adták. Sokra vitték, és néhányukra talán még ők maguk is büszkék lennének.
Az elmúlt évek hektikus időjárási viszonyainak megfelelően a tél idén is kellemetlenül sokáig maradt, hogy aztán egy barátságos biccentés erejéig átadja helyét a nyúlfarknyi tavasznak, amit valószínűleg ezúttal is a szokásos aszfaltolvasztó kánikula követ majd. Negyven fok árnyékban pedig nehezen elviselhető, hacsak nincs nálunk szívószál, szobaventilátor, illetve a Vetiver új lemeze.