Mint annyi mást, a tegnapi Nine Inch Nails-búcsúkoncertet is kihagytuk az életünkből, de gondoljuk, hogy sokan nem. Mindenesetre nem szeretnénk azokkal sem kibaszni, akik hozzánk hasonlóan igen, ezért fiktív beszámolóval kedveskedünk nekik is, amiből megtudhatják nem csak azt, milyen volt, hanem azt is, milyen érzés Trentnek ez az egész.

Vége a Balaton Soundnak, nyilván nem voltunk ott, még éneklő szakmunkásként sem, így semmilyen értelemben nem tudunk róla beszámolni, de a fesztiválbeszámolók egyébként is unalmasak. Úgyhogy most kipróbálok valami mást.

Ha már a múltkori koncertjükre nem mentünk el a Múzeumok Éjszakáján, meghallgatjuk őket a rádióban. Mégpedig egészen konkrétan a Petőfi-féle zártkörű akusztikus fellépésük felvételét.

Ne higgyetek senkinek, a VOLT-on igenis kurva jó koncertet adott a Ladytron, csak interjút nem. Pedig tőlük aztán megkérdeztem volna, mit jelent nekik a művészet, azóta meg durván a Witching Hour-t hallgatom.

Marilyn Mansonról úgy általában nekem nincs véleményem, az új lemezéről meg a VOLT-os koncertjéről viszont igen. Mikor valaki azt hiszi, hogy a 'poplemez' leírás pejoratív, leszögezem, hogy egyáltalán nem, ez egy szórakoztató lemez. A koncert viszont alulmúlta a várakozásaimat.

A VOLT fesztivál első napján több obszcenitással találkoztunk, mint gondoltuk volna, szörnyű, hova jut a világ, a rockzenészek már a nagyszínpadon faszoznak. Röviden összefoglaljuk, mi mindent is láttunk, aztán majd később megírjuk mindezt sokkal jobban, mint Esterházy.