Vasárnapra egy kis klerikális: néhány hete jött ki a Vatikán hivatalos all-time top10 listája, ami azért nagy esemény, nem is hagyhatjuk szó nélkül. Szerzőink ajánlata, mit kéne még meghallgasson a pápa.
Voltunk koncerten a Ráday kupolában, de nem volt benne köszönet. Pedig jó volt a zene és a fütyülős bodza is, de sokszor ez sem elég, mert hogy a zene jó volt, azt csak onnan tudtad, hogy ismerted az eredetit.
Most kiderül, hogy mire jó hétszáz sörösüveg, hogy a 24-nek van zenéje, és amit senki nem sejtett - Kerry King igenis fotogén. Az új EP és sok más kapcsán beszélgettünk a Subscribe bőgősével.
Soha nem értettem, hogy miért kell egy filmet elrontani azzal, hogy énekelnek benne. Vagy hogy miért kell a musicalekből filmet csinálni. Vagy hogy miért kell egyáltalán musicaleket csinálni (annak ellenére, hogy a Hair minden idők minden kedvencei között is mindig első nálam). Rob Marshall viszont úgy tűnik, teljesen másképp gondolkodik, neki valószínűleg létfontosságúak a dalbetétek. És ha minderről sikerül néhány világsztárt is meggyőznie, akkor olyan filmek tudnak születni, mint a Kilenc.
Az Eklektricben és a Random Szerdában is trombitáló Barabás Lőrinccel beszélgettünk a 25-ei eclecticAcoustic koncertről, a Trickről, dalszerzésről és folyamatszerűségről, az ismétlés hermeneutikájáról, illetve még a Boleróról is. Szó került még Londonról, Hobóról és a NOX-ról, de ez maradjon a mi titkunk.

Egy jó halom más dolog között az is nagyon jó Regina Spektorban, hogy bőven lehet róla írni, mert sokszor tényleg olyan dolgokat csinál, amik szinte elektromos hatásfokkal gerjesztik a sok-sok okos mondanivalót. Ugyanakkor kicsit pont ezért keserű a szám, mikor a 2009-es, nem kicsit várt új lemezről, a Farról kell gondolkodni: relatíve nincs sok írnivaló ugyanis - mintha a Far nem mondana eleget hozzá.
Így fogalmazott egyszer Harcsa Vera, de még ő se volt azzal tisztában, hogy ez milyen lényeges dolgot jelent. Bár a koncertet több hónapja adták le, a bizonyítás most következik. Van hallgatható kortárs jazz.
Amit a Slayerről érdemes tudni, azzal még Eric Cartman is tisztában van, amikor deklarálja, hogy a hippik kiirtásának egyetlen eszköze a klasszikus 'Raining Blood'. Mikor új lemezük jelenik meg, nem várod el, hogy ennél továbblépjenek. Mert a Slayertől csak azt várod, amit az Algopyrintől is. Nem kell vele kísérletezgetni, bevált, működik, és kibaszottul hatékony. Letépi a szemöldököd.
Senkit nem hat meg, ha megjelenik egy új WASP lemez, mégis beszélnünk kell róla, mert kanonizációs problémákat vet fel. És a Lawless-jelenség amúgy is jó ürügy a röhögésre, illetve újabb bizonyítéka, miért kell majdnem teljes egészében törölni a '80-as éveket a kollektív emlékezetből. De a végén azért engesztelődünk, mert emberek vagyunk mi is.
Legyünk direkt antik: mivel mindenki utálja a Valentin-napot és a hozzá kapcsolódó konzumálást, mondjuk ki csakazértis, tulajdonképp tök szép dolog egy olyan nap, amikor az emberre még szociális nyomás is nehezedik, hogy ha szeret valakit, akkor mondja sokszor, adjon neki giccses szarokat, amin lehet röhögni, vigye el wellness-be, és dugjon vele egész nap. Ebben én semmi kivetnivalót nem találok.
Mikor egy zenekar új albumot készít, többnyire két út van: vagy csinálnak valami egészen mást, meglepően újat (Metallica: St. Anger), vagy maradnak a bevált receptnél és a korábbi lemezeiket másolják (bármelyik AC/DC). Lukácsék, akárcsak a korábbi években, most is az utóbbi (könnyebb?) utat választották. Ha megvan a recept a paprikás krumplihoz, akkor nem kell már azzal kísérletezgetni, mert csak elrontod, ez így teljesen korrekt, ráadásul garantált a siker, mert aki tudja, milyen a paprikás krumpli, az tudja mit kap, és nem is csalódik.
Mint mindenki nyilván észrevette, a Madonna-koncert óta nem jelentettünk meg semmit a Cluster One-on. Ez nem azért történt, mert nem hallgattunk zenét és nem vagyunk már obszcénak, hanem részben technikai okokból, részben semmi közötök hozzá. Most viszont újult erővel jövünk vissza, hogy decemberben ünnepeljük két éves fennállásunkat, és ismét az obszcén világuralomra törjünk.
A B-oldalas srácok barátaink, ezért is ösztönzünk minden zenekart, aki videót vagy koncertvideót akar csinálni, hogy csinálja velük, ők értenek hozzá. Mi nem, nekünk nincs közünk a kultúrához. Úgyhogy hadd ismételjük, amit már elmondtak.
Mi történt Nickkel, Briannel, AJ-jel, Howie D-vel és Kevinnel az elmúlt években? Ki nem szarja le?! Lecsúsztak és elhíztak. Na, de ha azt mondom, reinkarnálódtak? Leleplező riportunk következik.
Ez a lemez még akkor se lenne jó, ha nem Massive Attack néven jelent volna meg, amivel tagadhatatlanul sikerült alulmúlni a várakozásaimat. Én azt hittem, nem Massive Attack-lemeznek kurva jó lesz, mint mondjuk 100th Window. Hát, tévedtem.
Most már tényleg elkerülhetetlen, hogy beszéljünk azokról a fiatal nőkről, akik első blikkre roppant unalmas zenét játszanak rettentően komolyan, miközben az úri közönség se nem táncol, se nem tűnik élvezni, amit néz. És mégis megy a szekér. Azért nem ilyen egyszerű a dolog, úgyhogy megint oknyomozunk.
A Cluster One szünetelése alatt is történtek dolgok és hallgattunk zenét, azt hisszük, nem omlott össze a világ. Ezekről mind egyébként gondolkodtunk is, múlt héten már elkezdtük legalább röviden elmondani, mit is, hogy még a kihagyásokból is erényt kovácsolhassunk. Most folytatjuk.
Modern metál (wtf?), hardcore, népzene, funk, reggae, elmondott már mindenki minden hülyeséget ezzel kapcsolatban, most mi majd jól tisztába tesszük. Vagy nem. De hazai zene-ínyenc berkekben már esemény, ha új Subscribe lemez jelenik meg. Az eseményre vártunk, megtörtént, és most elmondjuk a leplezetlen igazságot a két és fél dalt tartalmazó Contradictions-ről. Nem kertelünk.
Vannak azok az események és rendezvények, amikről mindenki kirakja a hírt meg a sajtóközleményt, utána meg lófaszt sem ír arról, hogy konkrétan milyen volt. Ennek általában megvan az oka. Hazudnék, ha azt mondanám, a PANKKK által múlt szombaton rendezett Zipkommról mélyreható és alapos beszámolót tudok írni, de azért néhány benyomást igen. Lesz áprilisban is, gyertek.
Minden megvan a hip-hopban, amitől kiráz a hideg: agresszív és buta nagyzolás, nyilvánvalóan kamu balhézás, leplezetlen nőgyűlölet és az önkritika teljes hiánya. A gettókból már kiköltözött az összes hip-hopper a nyugati parti villáiba, aki meg nem tudott kiszakadni, az még mindig a kilencmiliméteresével kompenzálja a kilenc centijét. A svéd-amerikai MC Lars viszont diplomás szintre emeli a hip-hopot.
Még decemberben lépett fel a Várban, a Zenetudományi Intézetben az Unbending Trees, akikről már Akusztik-koncertjük kapcsán is írtunk. Szintén még decemberben beszélgettünk a zenekar énekes-szövegírójával, Hajós Kristóffal technikáról, a zene elhelyezéséről, és arról, hogy miben lesz más a második lemez.
A Cluster One szünetelése alatt is történtek dolgok és hallgattunk zenét, azt hisszük, nem omlott össze a világ. Ezekről mind egyébként gondolkodtunk is, most legalább röviden elmondjuk, mit is, hogy még a kihagyásokból is erényt kovácsolhassunk.
A Szigeten bemutatott közös produkció ellenére vettük a bátorságot és elmentünk a Woven Hand és a Muzsikás újabb közös koncertjére, ezúttal a Millenárisra. Csak remélni tudtuk, hogy jobb lesz a nyári produkciónál, ám újfent felemás élményekkel tértünk haza.