A Szigeten bemutatott közös produkció ellenére vettük a bátorságot és elmentünk a Woven Hand és a Muzsikás újabb közös koncertjére, ezúttal a Millenárisra. Csak remélni tudtuk, hogy jobb lesz a nyári produkciónál, ám újfent felemás élményekkel tértünk haza.
Sajnos a helyzet csak egész picit javult a Szigetes koncerthez képest. Mondjuk rögtön az elején, a nyitó Muzsikás-blokk után következő két Woven Hand-dal bizonyította, hogy a közös előadás nem kell, hogy feltétlenül minden zenész folyamatos játékát jelentse: az amúgy koncertritkaságnak számító ’Swedish Purse’ egy szívbemarkoló hegedűszólamot kapott, míg a Szigetről ismert, töröksíppal harci indulóvá alakított ’Kicking Bird’ egyszerűségében volt monumentális – nem csoda, hogy ezek után tört ki az első nagyobb ováció. A gondot az jelentette, hogy ezek után alapvetően a nyári repertoárt játszották lényegében ugyanazzal a hangszereléssel, néhány másik dallal kiegészítve. És bár Edwardsék trióban is tudnak elsöprően játszani, azért iszonyatosan hiányoztak néhány helyen Peter van Laerhoven zajfalai és széteffektezett, már-már beteges gitártémái. Amiért talán jobbnak és lehengerlőbbnek tűnt a Millenárisbeli koncert a Szigetesnél, annak az lehetett az oka, hogy egy színházteremben ülve jobban tudtunk koncentrálni a dalokra. Azonban így is megállapíthattuk, hogy (1) több helyen vehetett volna részt a Muzsikás a Woven Hand-számokban, ha már Edwardsék nem tudtak bekapcsolódni a magyar népdalokba; (2) ha két zenei világot kapcsolódási pontok nélkül helyeznek egymás mellé, azok gyengítik egymást; továbbá (3) nemcsak, hogy gyengítik egymást, hanem a koncert egységét is megbontják.
A Woven Hand és a Muzsikás elvárt fúziójának működésképtelenségét én csak egy okkal tudom magyarázni. Azzal, hogy ők egyfajta baráti, egymás iránti tiszteletet kifejező örömzenélésben gondolkodnak. Lényegében nem is gondolkodhatnak másban: a két zenekar nem egy „alkotói közösség”, és sosem fognak együtt olyan szerves egységgé összeálló koncertet adni, mint külön-külön szoktak. Mégsem tartom teljesen fölöslegesnek ezeket a közös produkciókat, csak változtatni kellene a koncert szerkezetén. Ha a Muzsikás kezdene, aztán következne a Woven Hand, a kettő között pedig a legjobb közös dalok képeznék az átvezetést, például az ’Outlaw Song’, a ’Kicking Bird’ és a ’Swedish Purse’ (alapvetően a csendesebb-akusztikusabb Woven Hand-lemezek anyagából válogatva), akkor létrejöhetne egy szép ívű, dinamikus előadás, amiben nem oltanák ki egymást a dalok és minden a helyén lenne.
