Akik olvasták Nick Cave első regényét, eleve félve álltak a másodikhoz. Akik nem olvasták, csak ismerik Cave-et, azok is. Akiknek fogalma sincs semmiről, azok el sem tudom képzelni, hogy kezdték olvasni a Bunny Munro halálát. Én olvastam az elsőt is, Cave-et is ismerem, és szerintem szórakoztató.

Szabadság, hangszerelem! A hatvanas évek a század legjobb zenészeinek adott lehetőséget a kibontakozásra az ellenkultúra jegyében, ami aztán kifáradt a nagy világmegváltásban. Miért nem sikerült akkor Barry Milesnak az egyoldalú kliséken túljutni? A Hippikben a mozgalom nem tűnt el, csak átalakult fárasztó nosztalgiává.

Rónai András barátunk, aki olvas Cluster One-t, a Quarton már megírta, miért iszonyú szar a fiatal kortárs szépírók nevével fémjelzett Hasítás c. kötet, na ezért nem olvasok én fiatal kortárs szépírókat, de egyáltalán. Úgy gondoltunk, mi leginkább úgy adhatunk hozzá a recepcióhoz, hogy közzétesszük két szerzőnk korábban ugyan már megjelent, de vicces saját rocknovelláját.

Van, aki végig tudja olvasni magazinokban az interjúkat a sztárokkal, én nem. Egy egész könyvnyit pedig még olyan érdekes sztárral sem, mint Tom Waits, a mainstream média kedvenc nem-mainstream zenésze.