Nem hisszük, hogy pont a mi feladatunk lenne 2010-ben elektronikus zene hallgatására kapacitálni az olvasókat, sőt, nem is gondoljuk, hogy muszáj. A prekoncepciókat viszont nem szeretjük, úgyhogy megpróbálunk eloszlatni pár közkeletű félreértést.

Itt van a bakelit, itt van újra. El is mehetnénk a jelenség mellett, de inkább megvizsgáljuk, hogy 'mi van?' és hogy miért úgy van, ahogy van, meg persze szokásunkhoz híven személyeskedünk egy kicsit.

Hiszen mindenki hallgat beteg zenéket - hogy is ne tennénk, mikor olyan szétcsúszott, kóros, helyenként freudi mélységekbe nyúló dolgainkat mozgatják meg, amiket nem is nagyon adhatnánk ki másképp? Az igazán beteg zenék persze még ezen belül is sokfélék; a szerző összerakta, neki mik is a zenei őrületterápia leghatásosabb kellékei.

Bevallottan webmásfeles filozófiánk ellenére igenis fontos nekünk a diskurzus és az interaktivitás, úgyhogy vitaindítónak szánt cikkünkben a konstruktív negativizmus eszközével élve megpróbálunk tanácsot adni Gerendai Károlynak az idei szigetes fellépőket illetően. Tessék kooperálni.

Most már tényleg elkerülhetetlen, hogy beszéljünk azokról a fiatal nőkről, akik első blikkre roppant unalmas zenét játszanak rettentően komolyan, miközben az úri közönség se nem táncol, se nem tűnik élvezni, amit néz. És mégis megy a szekér. Azért nem ilyen egyszerű a dolog, úgyhogy megint oknyomozunk.

Vannak azok az események és rendezvények, amikről mindenki kirakja a hírt meg a sajtóközleményt, utána meg lófaszt sem ír arról, hogy konkrétan milyen volt. Ennek általában megvan az oka. Hazudnék, ha azt mondanám, a PANKKK által múlt szombaton rendezett Zipkommról mélyreható és alapos beszámolót tudok írni, de azért néhány benyomást igen. Lesz áprilisban is, gyertek.

Vége a Balaton Soundnak, nyilván nem voltunk ott, még éneklő szakmunkásként sem, így semmilyen értelemben nem tudunk róla beszámolni, de a fesztiválbeszámolók egyébként is unalmasak. Úgyhogy most kipróbálok valami mást.

Basszameg, meghalt Michael Jackson. Nem mintha hallgattam volna a zenéjét, vagy nem mintha azt gondolnám, hogy a világ omlik össze, de valami nagyon furcsa tapasztalatot kiváltott belőlem, úgyhogy erről számot adva búcsúzom bensőségesen Michaeltől.

Gorcsev is már harmadszor van itt, engem meg már ne is számoljunk, de mit csináljunk, ha jó zenéket csinálunk együtt (figyelitek, így kell önbizalmat csinálni). Mivel láthatólag tetszett nektek a 'Diamonds and Gold', amit még hónap elején csináltunk, most itt egy másik Tom Waits. Nem is akármilyen.

Nem megy itt minden úgy, ahogyan én azt gondolom, de hát az sem megy, hogy az amatőr zenészektől kérünk feldolgozásokat, ők küldenek, mi meg kirakjuk. Úgyhogy most még egy tőlem, aztán a többi néma csend, és szégyellje magát mindenki, aki nem küldött zenét.

Ha nem küldtök gyorsan sok jó feldolgozást, kénytelenek leszünk a tartalékokhoz nyúlni: így hétfőre húzónak megint egy régi Pale Blue Eyes, nem azért, mert, hanem azért, mert jó. De tényleg.

Bizony, de még milyen komolyan. Akárki is írta végső soron a Dr. Bubó zenéjét (asszem nemrégiben ez is előkerült, mint nagy lenyúlt zene), kétségtelen, hogy Magyarországon csak az extrém fiatal vagy az extrém öreg korosztály nem ismeri ezt a főcímdalt. Úgyhogy a feldolgozása is tökéletesen releváns.

Akkor most vasárnapra ismét egy egyszemélyes elektronikus otthonzenélős produktum, ezúttal rockzenéből (vagy valami olyasmiből) átgyúrva; és már a második esetből láthatjuk, hogy az egyszemélyes elektronikus dolgok nevében rendszerint benne van a 'Projekt' szó. Holnap viszont Vad Fruttik.