Szombatonként a reggel még értelmetlenebb fogalom, mint bármely másik napon; az ember jó esetben felül, és érzi, hogy él. És sehol a buliarcok az Aszpirinnel, ez rosszabb mindennél. Ahogy Albus is megmondta, vannak rosszabb dolgok a halálnál.
A péntek a hét egyik legjobb napja, dél körül már világosan látszik, hogy úgysem fog történni lófasz sem, hát takarítani kezdünk, hogy az esti bulin autentikusan szétverhessük a rendet (meg a szimbolikus csendet). I'm gonna get me on the ride up; na hát ez nem sikerült.
A szerda a hét egyetlen napja, amikor hatékonyan lehet dolgozni. Persze ez egyáltalán nem tántorít el attól, hogy egész nap zenét hallgassak; nézzük hát a következő részt az első-utolsó párokból. A zene persze megint kiütéssel győzött, megint elaludtam a nap végén. Így megy ez.
A kedd talán a hét legnehezebb napja, sok szempontból még a vasárnapnál is keményebb. A köcsög kollégák már életre keltek, és zombi apokalipszisként süvítenek végig a tündérbördön (menedzserek persze áutlukon). Ellenben a barátok még sehol sincsenek, és a hétvégi tivornya is messze jár. Hát lássuk, mit tudunk kihozni ebből.
Ha a pamlagon hanyattfekve, könnyekkel küszködve, leszedálva, és rendkívül elhagyatottan épp kanonizálok (ez gyakori), és jó pszichológusként te megkérdezed, Kedves Olvasó, hogy akarok-e róla beszélni... azt mondom: Nem. Én erről nem akarok beszélni. Kikérem magamnak, hogy ilyen dolgokról szót ejtsek. Nincs az a whiskey mennyiség, ami kompenzálná az időt, amit erre pazarolok, vagy neadjisten nem csak a róla való beszédre, de magának az albumnak a meghallgatására.
Már kétségbeestünk, mégis ki kéne írjon az új Radioheadről, mikor az öreg fiktív L. Cohen megoldotta a problémánkat, és maga keresett meg, hogy erről neki van mondanivalója, tessék. Olvasd el, mit gondol a King of Limbs-ről kedvenc fiktív buddhista zenészlegendánk.
A Cluster One sosem épp a szakértő és korrekt lemezkritikákról volt ismert, és ez továbbra is így lesz, sőt. Megvan a véleményünk a zenekritika majdnem minden formájáról, ezért idén teljesen új formákat is fejlesztünk nektek, úgy talán kicsit kevésbé tűnik komolynak.
A Cluster One nem balfaszságból marad le mindenről, nálunk kifejezett koncepció a megkésettség, hiszen ki tudna bármi érdekeset mondani bármiről, amiről éppen abban a pillanatban próbál mindenki más érdekeset mondani. Az idő nekünk dolgozik, mi pedig neki; most éppen megpróbáljuk megmutatni ezt az egész hazai szobazene-színteret anélkül, hogy megmagyaráznánk. Letölthető kontent!
Mit tagadjuk, nem csak nagy a pofánk, és úgy mondjuk meg, hogy mi a jó és rossz zene, hanem mi magunk is kurva jó zenét csinálunk. 2011-ben a Cluster One több saját zenekara is nagy dolgokra készül, vagy már meg is dobta a nagynak a kezdetét. Idén ne csak olvass, hallgass is minket.
A 16 Horsepower és utódzenekarainak rajongói igencsak élvezhették 2010 májusát, ugyanis a Wovenhand és a Lilium is új anyaggal jött ki. A Pascal Humbert által hajtott Lilium harmadik, Felt című lemeze jobban megfogott minket.
Mint már úgyis mindenki tudja, Budapesten könnyen lehet, hogy Elvisnek fognak hívni valamit (teret vagy utcát, ilyesmit). Mondanunk se kell, mennyire mérhetetlenül támogatjuk ezt, sőt.
Csütörtökön már oszladoznak a felhők, az ember reggel már úgy ébred, hogy na, holnap már végre büntetlenül lehet inni. Ugye nincs is idegesítőbb, mint amikor délután négykor, egy három órás piálást követően valamelyik kolléga felhív. Hát lássuk, a csütörtöki csendes alapozás hová vezet.
A Disturbed leginkább azért jó, mert ezt a buzeráns metalcore kóklerkedést vegyíti a panterás gyökerű, valódi, agresszív keménységgel, és mert nem felejtik el, hogy a riff lehet akár egyetlen hang is. Ráadásul a védjeggyé vált, a lábdobot lekövető, szótagra köpködött, sorvégen viszont kinyújtott, dallamos énektechnika még izgalmassá is teszi az amúgy kurvára egysíkú, steril műfajt. Most elmondjuk, hogy milyen lett az új albumuk.

Én egy nagyon zenefüggő ember vagyok, abban a tizenegynéhány órában, amit ébren töltök, gyakorlatilag folyamatosan hallgatok valamit. Érthető módon pár év után a reggel hallgatott első zene, meg a hajnal hallgatott utolsó zene mélyen szimbolikus jelentőségre teszt szert. Kegyetlenül logolom tehát.
Az öreg fiktív L. Cohen (meg az összes többi zenei orgánum) után nem nagyon lehet mit mondani, de azért mégis maradt még, amit az új Radiohead-lemezről érdemes. Ebben az országban a legnagyobb szakértő a Kommentelő, ma ő(k) mondja (-ák) el, milyen is ez.
A Cluster One klinikailag tesztelt buzi-szűrőjét tartod kezedben. Használata rendkívül egyszerű: meg kell kérdezni a delikvenst, "Melyik a rock'n'roll szinonímája számodra: AC/DC vagy Motörhead?". Aki erre azt válaszolja, hogy AC/DC, az garantáltan buzi. Aki viszont Motörheadet mond, annak nyugodtan hátat fordíthatsz.
Milyen sok gyerek lehet, aki csodálkozik, az apjának miért úgy kezdődik minden sztorija, hogy "egyszer bebasztunk, és...", hát Jack és a többi Osbourne-gyerek biztosan köztük van. Ozzy (kis segédlettel írott) önéletrajza egyáltalán nem ránt le leplet semmiről, de kurvára szórakoztató.
Április elején az Alison Mosshart és Jamie Hince nevével fémjelzett The Kills új albumot ad ki Blood Pressures címen, amiről már mindenki meghallgatja az első kislemezdalt, és megnézheti a hozzá készült klipet. Vagy akár egyszerre hallgathatja és nézheti, ha úgy tetszik.
Ugye-ugye, kinek ne lennének következetesen letagadott, titkon dédelgetett kedvencei ebből-abból a korszakból? Nálam is hasonlóan van ez, leszámítva, hogy a Backstreet Boys-t és a Szomorú Szamurájt ma is bárki előtt büszkén vállalom... Ez az, ami eddig nagyon másképp volt a Linkin Parkkal, míg nemrégiben rá nem jöttem, hogy az LP tulajdonképpen nem más, mint Nietzsche 21. századi magyar hangja. Elmondom, hogyan is.
Tavaly már elmondtuk, mennyire szeretjük mi a Valentin-napot, az egy teljesen szép dolog, na de HÉTFŐN?? A hétfő bűn. Azért reméljük, aki csak teheti, szabit vesz ki és egész nap ki se jön az ágyból a valentinjával. Legszívesebben írnánk mindenkinek igazolást, így csak egy számot küldünk mindenkinek, aki szereti.