Az Anna & the Barbies első lemezéről nem írtunk két éve, szerintem ennek ők is jobban örülnek. A másodikról viszont írunk most, mert ugyan a Gyáva forradalmár sem váltja meg a magyar rockzenét, de azért kettőnél több teljesen jó szám van rajta, ráadásul Annáék élőben is borzasztó viccesek. Lemezről és lemezbemutató koncertről, jó pár hónap késéssel (de leszarjuk).

Mert ugye nem hallgattam én mindig elektronikát (Scooter nem számít!). Volt, hogy direkt, önérzetesen, agresszíven és pro-rakkendroll nem hallgattam, később simán azért, mert  nem mozdított bennem semmit. Zenei műveltségem várfalainak foltozgatása közben azonban lépten-nyomon belebotlok, ahogy tettem nemrég a méltán hírhedt Postal Service-szel is. Azóta agresszíven hallgatok elektronikát.

A bíteket, hegedűt meg billentyűket vegyítő Chapelier Fou után a kamaraballadákban utazó The Unbending Trees lépett színpadra január 25-én az A38 hajón. Az utóbbi időkben ritkaságszámba megy, hogy koncerteznek, így a Cluster One is fontosnak tartotta, hogy elküldje fotós-újságíró munkatársát. Így is lett: meghallgatta, lefotózta, feldolgozta. Íme, az eredmény.

A kortárs rockzene két üdvöskéje egy 2009-es lemez zárásaként egy iskolás, hatnyolcados blues-alapra azt énekli, hogy lesz-e elég víz, et cetera. Itt sokak számára biztos véget is ér a történet, de mi azért szeretünk tovább menni.

Hogy meddig mondjuk valamire, hogy 'cool', és mikortól azt, hogy 'hot', abba már egészen belezavarodtam. Nagy szerencse, hogy a december 23-án az A38-on koncertező Népi Papa és a Haveroknál ez a dilemma még csak fel sem merül, hiszen hiába van sokszoros kúllistás tagjuk, ha náluk forróbb, de legalábbis melegebb témát úgysem találunk ma a magyar popzenében.

A csíkos pulóveres festőcsajok és barkós természetfotósok skót kedvencei négy év után jelentkeznek új lemezzel, amit ugyanúgy Tony Hoffer producerrel rögzítettek, ahogy a legutóbbi, The Life Pursuit című albumot. Látszólag semmi sem változott tehát, ám a végeredmény sajnos meg sem közelíti az előző kiadvány színvonalát, sőt, a konzekvensen erős életmű által támasztott követelményeknek sem felel meg. Norah Jones lenne a hibás?

Elképzelhető, hogy a Cluster One szerzői közül csupán egyvalaki nem a klasszikus Jack Black-féle kritikai megközelítést preferálja a skót Belle & Sebastian kapcsán, ez a valaki viszont most összefoglalja, mit kell tudni a zenekar négy év után megjelenő új lemezéről.

Képtelenek vagyunk nem kapcsolódni valamelyest a hazánk belpolitikai életében történő dolgokhoz, és úgy gondoljuk, ha azt lehet javasolni, hogy a sport legyen benne az alkotmányban, akkor azt is lehet, hogy a zene legyen benne a KRESZ-ben. Kimondottan hasznos lenne.

Kis szünet után visszatér az E Sávok vidám Pink Floyd-feldolgozás projektje, a Final Cute. Sajnos csak két hétig, utána folytatódik a nyári szünet; de jövő áprilisig, amikor jön Roger, biztos kész lesz. Mára igazi ínyencség.

A hétvégi stábtalálkozónk során többször is elhangzott, hogy mostanában rendre mentegetőzéssel indítjuk a cikkeinket; mivel a szép sormintát nincs szívünk megszakítani, ez most sem lesz másképp. Tavalyelőtt valamiért nem írtunk a School of Seven Bells megkapóan szép bemutatkozásáról, pedig az Alpinisms az év legerősebb lemezei közé tartozott. Nos, a folytatás még jobb.