Az Anna & the Barbies első lemezéről nem írtunk két éve, szerintem ennek ők is jobban örülnek. A másodikról viszont írunk most, mert ugyan a Gyáva forradalmár sem váltja meg a magyar rockzenét, de azért kettőnél több teljesen jó szám van rajta, ráadásul Annáék élőben is borzasztó viccesek. Lemezről és lemezbemutató koncertről, jó pár hónap késéssel (de leszarjuk).

Bár a 'November' épp nem volt, a Braindogs szokásos all stars csapata megint tolta rendesen a Tom Waits-számokat az A38-on múlt héten. Többedszerre megnézve Kiss Tibiék (főleg) Ian Siegallal frontolt zenekara legalább ugyanolyan jó, mint először. Nem csoda, ezek kurva jó számok, és ezek a zenészek kurva jól játsszák őket.

Hiába na, nekem Lajkó Félix mindig és minden körülmények közt tetszik. Tegnap az A38-on ismét a jól megszokott virtuozitással ostromolta meg a hallgatókat, Brasnyó Antal pedig ismét bemutatta, hogy a brácsa igenis rakenroll.

Az ismert zenészekből álló Braindogs ismét bebizonyította, két helyszínen is, hogy Tom Waits mekkora: akkora, hogy szét kell darabolni, ha a dalait valaki más akarja játszani. Azt meg aztán lehet igazi művészetként kezelni, mint Dexter, és lehet pontosan olyan jó szándékkal. Tom Waits továbbra sem jön Magyarországra, a dalai viszont bebetonozva itt vannak addig is.

Egyáltalán nem akarok végletekbe esni, és kiröhögni az Einstürzende majd' 30 éves heroikus erőfeszítését, mellyel a zenehallgatók művészetfelfogását feszegeti, és harcol valami olyanért, ami tartható és dícséretes. De hazudni sem akarok, és azt mondani, hogy ez valami fogyaszthatót eredményez. Koncerten sem.

Ha már nem járok koncertre, legalább megnézem a tévében két év múlva. Az m1 kedd esti Kispál Originál koncertfilmje még engem is elgondolkodtat a Kispálról.

Ahhoz, hogy Tom Waitset feltámasszuk, előbb meg kell ölni. És ami minden igyekezete ellenére sem sikerül neki évtizedek óta, az nem sikerült a session-zenészeknek sem az A38-on. Tom Waitset nem lehet csak úgy megölni.