
Ahogy már mi magunk is előre vártuk és jeleztük, a napokban terv szerint megjelent Jamie Hince és Alison Mosshart, azaz a The Kills Blood Pressures névre keresztelt negyedik lemeze. Bár a Cluster One-nál mi általában leszarjuk az aktualitást, ezt a megjelenést azért mi sem hagyhatjuk néhány azonnali szó nélkül.
A kortárs rockzene két üdvöskéje egy 2009-es lemez zárásaként egy iskolás, hatnyolcados blues-alapra azt énekli, hogy lesz-e elég víz, et cetera. Itt sokak számára biztos véget is ér a történet, de mi azért szeretünk tovább menni.
Ha magadra valamit is adó zenei portál vagy, akkor egész biztosan publikáltál legalább egy nyúlfarknyi, leheletnyi szarkazmussal árnyalt cikket most tavasszal, amikor Jack White kijött harmadik zenekarával, a The Dead Weather-rel. Mi magunk is szóltunk róla anno, most szólunk róla a megjelent lemez kapcsán is – egy kicsit máshogy.
Április elején az Alison Mosshart és Jamie Hince nevével fémjelzett The Kills új albumot ad ki Blood Pressures címen, amiről már mindenki meghallgatja az első kislemezdalt, és megnézheti a hozzá készült klipet. Vagy akár egyszerre hallgathatja és nézheti, ha úgy tetszik.
Őszintén mondom, kezd komolyan idegesíteni a tempó, amit Jack White egymagában diktál a rockzene biznisznek úgy 2005 óta: a White Stripes Get Behind Me Satan-ja óta ugyanis nem múlt el év, hogy ez a nagyorrú, sápadt detroiti figura ne adott volna ki legalább egy lemezt - egész pontosan 5 év alatt 6 lemezt 3 zenekarral. A legaktuálisabbat harangozza be az új Dead Weather videó, a 'Die By the Drop'.