Először is: a Cluster One már akkor is támogatta a magyar szobazenét, amikor magyar szobazene még nem is volt, ezért aztán ki tudná hitelesebben megmondani, mint mi, hogy ez jó? Nyilván senki. Most pl. azt mondjuk meg, mivel értünk egyet teljesen.
Mit tagadjuk, nem csak nagy a pofánk, és úgy mondjuk meg, hogy mi a jó és rossz zene, hanem mi magunk is kurva jó zenét csinálunk. 2011-ben a Cluster One több saját zenekara is nagy dolgokra készül, vagy már meg is dobta a nagynak a kezdetét. Idén ne csak olvass, hallgass is minket.
Sok olvasói levelet kaptunk szerda óta, hogy mégis hol a kurva anyánkban van a következő szám, ha már megígértük, hogy most két hétig megint lesz. Az a mentségünk van, hogy dolgoztunk, mint az állat, és elfelejtettük, most viszont pótoljuk: 'Get Your Filthy Hands Off My Desert', magyarosan-vidáman.
Az E Sávok és a Cluster One töretlenül halad a világuralom felé, ezért hogy meg ne ijedjetek ettől, az eheti Final Cute-adag után egy rövid időre szünetet tartunk ebben a projektben. Addig viszont: az egyetlen mód, ahogy sose gondoltad volna, hogy el lehet játszani a 'Gunner's Dream'-et.
Szopatós egy hét ez azoknak, akik két hét alatt rászoktak az E Sávok Final Cutjára, mint valami tévésorozatra, és most várják a rendes eheti adagot. Megkapják, persze, de senki sem mondhatja, hogy nem számított erre.
Van ez a Beck nevű, aki a Record Club c. kezdeményezésében haverokkal felvesz egy-egy híres lemezt újra, aztán adagolja az interneten. Na, most már nálunk is van ilyen, és amikor azt mondjuk, "nálunk", akkor úgy értjük, itt a Cluster One-on. Csak itt, csak most, csak nektek.
Magyarországnak valóban szüksége van új, tudatos, felelősségteljes médiumokra. Vagy legalább egy műsorra, összesen. A Cluster One javaslatot tesz, mert különben nem tudjuk, mi menthet meg minket. Van köze a zenéhez is.
Mint már úgyis mindenki tudja, Budapesten könnyen lehet, hogy Elvisnek fognak hívni valamit (teret vagy utcát, ilyesmit). Mondanunk se kell, mennyire mérhetetlenül támogatjuk ezt, sőt.
Kedvenc sikongató kiscsajunk, Avril Lavigne végre elkészült a rég várt negyedik lemezzel, eddig nekem ez 2011 legjobb híre, meg hogy jön a Slayer áprilisban. Ahhoz képest, hogy az Alice-os szám után már tavaly tavaszra vártuk, csak novemberben jelentették be, most mindenesetre itt van róla az első videó.
Kis szünet után visszatér az E Sávok vidám Pink Floyd-feldolgozás projektje, a Final Cute. Sajnos csak két hétig, utána folytatódik a nyári szünet; de jövő áprilisig, amikor jön Roger, biztos kész lesz. Mára igazi ínyencség.
Komolyan, eddig a Final Cut negyedik számával, a 'Hero's Return'-nel volt a legtöbb bajunk, hogy hogy tegyük vidámabbá. De az E Sávok ezen is felülemelkedett, és még itt is legalább félsikert aratott.
Folytatódik az E Sávok egész lemezt feldolgozó hülyesége: a Final Cut második dalát, a 'Your Possible Pasts'-t hallgathatjátok és tölthetitek le ezen a héten.
A Cluster One szünetelése alatt is történtek dolgok és hallgattunk zenét, azt hisszük, nem omlott össze a világ. Ezekről mind egyébként gondolkodtunk is, múlt héten már elkezdtük legalább röviden elmondani, mit is, hogy még a kihagyásokból is erényt kovácsolhassunk. Most folytatjuk.