Tegnap a Slayeren jókora meglepetésben volt részem: nem, nem az lepett meg, hogy szétzúzták az arcomat, olyan kurva jók voltak, hanem hogy nem mással, mint BWG-vel találkoztam, aki a ráadás alatt bőségesen instruált, hol keressem ebben a művészetet. Három szó: Slayer, is, art.
Az mindig örömteli dolog, ha az ember szívének kedves zenekar újra összeáll. Én szeretem a Blurt, ezért örömkönnyeket hullajtottam, mikor megtudtam, hogy Damon Albarn zeneipari mágnás és Graham Coxon főállású geek fátylat borít a múltra és újra megszeretik egymást.
Hűséges olvasóink nyilván sejtik, hogy a nagyszabású A-ha búcsúturné keretei közt nemrég lezajlott magyarországi koncert mögött is mi álltunk. Ez csak természetes, egyedülálló portfóliónk mára a szakma legnagyobbjai közé emelt minket; van, hogy olyan nemzetközi előadók is igényt tartanak a szolgáltatásainkra, akik egyébként a világ más részeibe személyesen járnak fellépni. Ebbe a mostaniba viszont majdnem beletört a bicskánk, pedig még kokaint is kaptunk.
Egy James Blunt-koncert akár tökéletes apropó is lehetne az ún. "közízlés" és a "magasabb kultúra" jelenlegi helyzetén való parttalan kesergésre, de egyrészt ezek a fogalmak pont annyira hülyék, mint azok, akik kitalálták őket, másrészt Zsémsz pesti fellépésével az égadta világon semmi gond nem volt.