Glenn Danzig a sok röhejes pozőr közül nem csak kidolgozott felsőtestével magaslik ki, hanem folyamatos meglepetéseivel, jól/rosszul kivitelezett kísérleteivel is. Ő a szerethető vaddisznó mintapéldánya, egy utolsó T-rex. Nem kell sem Misfits, sem Danzig rajongónak lenni ahhoz, hogy kedveld. Sok év után megjelenő új lemezén pl. megmutatja, hogyan lehet a rettenetesen gonosz nickcaves kántálást jimmorison hangján korai Sabbath témákra rátenni, anélkül, hogy szétesne az egész, mint egy rosszul rögzített bikaszarvas övcsat.

A Woven Hand az egyik legjobb zene, ami ma van, úgy a világban általában. Ez a lemez pedig, amit ma este Bécsben is ráengednek a közönségre, nekem személyesen a kedvencem tőlük. Lemezkritika, azért ilyen későn, mert duzzogunk, hogy most nem jönnek Pestre, és így büntetjük őket.

Nem vagyok olyan, aki kijön egy koncertről, még ki sem józanodik, és már írja is meg a tutit. Mint lemezek esetében, jó egy kicsit gondolkozni rajta, még akkor is, ha könnyű nagy szavakkal dobálózni, és hát úgyis kurvára egyértelmű, hogy Nick Cave és a Bad Seeds kurva jó élőben. Úgyhogy most két napi ülepedés után szubjektív, pank beszámoló.

Igen, már mindannyian nagyon várjuk az új Nick Cave & The Bad Seeds lemezt, ráadásul a címadó dal klipjében egy jókora bajuszt is láthatunk.

Mielőtt a Grinderman-lemezt megrecenzálná az ember, feltétlenül szükséges némi Birthday Party-s reflexió is. Koncertvideókról kicsit tudományosan.