Szerdán Budapest szívében újra lecsaptak Tom Waits (többnyire) magyar hangjai. A Braindogs több éve hozza változatlan formáját, és elementáris erővel nyomja az öreg 'Hall of Famer' dalait. Hogy ezt mennyire jól teszik, a kollégák már megírták évről évre, és most én is csak megerősíteni tudom az elmondottakat.
Ha már túl rég volt a választás, és te már érzed a bizsergést, hogy szeretnél üres frázisokat, és komolytalan ígéreteket – eljött a te időd.
A Cluster One szünetelése alatt is történtek dolgok és hallgattunk zenét, azt hisszük, nem omlott össze a világ. Ezekről mind egyébként gondolkodtunk is, múlt héten már elkezdtük legalább röviden elmondani, mit is, hogy még a kihagyásokból is erényt kovácsolhassunk. Most folytatjuk.
Gorcsev is már harmadszor van itt, engem meg már ne is számoljunk, de mit csináljunk, ha jó zenéket csinálunk együtt (figyelitek, így kell önbizalmat csinálni). Mivel láthatólag tetszett nektek a 'Diamonds and Gold', amit még hónap elején csináltunk, most itt egy másik Tom Waits. Nem is akármilyen.
Az ismert zenészekből álló Braindogs ismét bebizonyította, két
helyszínen is, hogy Tom Waits mekkora: akkora, hogy szét kell darabolni, ha a
dalait valaki más akarja játszani. Azt meg aztán lehet igazi művészetként
kezelni, mint Dexter, és lehet pontosan olyan jó szándékkal. Tom Waits továbbra
sem jön Magyarországra, a dalai viszont bebetonozva itt vannak addig is.
Van, aki végig tudja olvasni magazinokban az interjúkat a sztárokkal, én nem. Egy egész könyvnyit pedig még olyan érdekes sztárral sem, mint Tom Waits, a mainstream média kedvenc nem-mainstream zenésze.

Ahogy már mi magunk is előre vártuk és jeleztük, a napokban terv szerint megjelent Jamie Hince és Alison Mosshart, azaz a The Kills Blood Pressures névre keresztelt negyedik lemeze. Bár a Cluster One-nál mi általában leszarjuk az aktualitást, ezt a megjelenést azért mi sem hagyhatjuk néhány azonnali szó nélkül.
Bár a 'November' épp nem volt, a Braindogs szokásos all stars csapata megint tolta rendesen a Tom Waits-számokat az A38-on múlt héten. Többedszerre megnézve Kiss Tibiék (főleg) Ian Siegallal frontolt zenekara legalább ugyanolyan jó, mint először. Nem csoda, ezek kurva jó számok, és ezek a zenészek kurva jól játsszák őket.
Legyünk direkt antik: mivel mindenki utálja a Valentin-napot és a hozzá kapcsolódó konzumálást, mondjuk ki csakazértis, tulajdonképp tök szép dolog egy olyan nap, amikor az emberre még szociális nyomás is nehezedik, hogy ha szeret valakit, akkor mondja sokszor, adjon neki giccses szarokat, amin lehet röhögni, vigye el wellness-be, és dugjon vele egész nap. Ebben én semmi kivetnivalót nem találok.
Így vasárnapra mi más is lehetne a feldolgozás, mint egy Tom Waits-szám, ráadásul a nagyon sokak által (ebben mi is benne vagyunk) valaha volt legjobb Tom Waits-lemeznek deklarált Rain Dogs-ról? Ráadásul mi csináltuk.
Fogalmam sem volt eddig, ki az a David Sitek, és ezért még nyilván megfizetek; de az biztos, hogy nagyrészt ő a felelős, amiért Scarlett Johansson Tom Waits-lemeze olyan, amilyen. Azaz nem jó. Röviden.