Vasárnap este újra a Szabad az Á-ban élvezhettük a művészetet mi mindannyian. Végre mindent tisztán látok: aki nem volt ott, az buzi.
Ki tudja, a május, általában a tavasz, vagy valami ezektől független művészi felhorgadás az oka, de egészen hihetetlen módon a Cluster One művészeti főtanácsadója, maga hf Buthu Wuthu Geyhdeyh is hozzájárul szerény programunkhoz, nem is akárhogyan.
Az utóbbi évek képein szereplő szakállas Lajkóra számítottam jan. 21-én az A38-on, erre most megint úgy nézett ki, mint 10 éve és pont olyan megdöbbentően jó is volt. Ha ilyen lenne a jazz, én hallgatnám.
Úgy ítéltük meg, a Deerhunter agyba-főbe dicsért lemezének értékelésére egyes-egyedül művészeti szaktanácsadónk, hf Buthu Wuthu Geyhdeyh alkalmas: ennyire művészi lemezhez csak az szólhat értelmesen hozzá, akinek élete különben is a művészet körül forog. Nagy nehezen meggyőztük, hogy rövid időre hagyjon fel a regényírással, amivel mostanában foglalkozik, és nyilatkoztasson ki. Nagy meglepetésünkre megtette.
Tegnap a Slayeren jókora meglepetésben volt részem: nem, nem az lepett meg, hogy szétzúzták az arcomat, olyan kurva jók voltak, hanem hogy nem mással, mint BWG-vel találkoztam, aki a ráadás alatt bőségesen instruált, hol keressem ebben a művészetet. Három szó: Slayer, is, art.
Még tavaly adtuk oda művészeti tanácsadónknak, hf Buthu Wuthu Geyhdeyh-nek a Deerhunter Microcastle c. lemezét, írná meg, mint a Cryptograms-ról is, hol van ebben a művészet. BWG elfoglalt ember, fáradhatatlanul írja műveit annak ellenére, hogy azok nem jelennek meg; ezért tartott neki ilyen sokáig Bradford Cox-ék lemeze.
Rónai András barátunk, aki olvas Cluster One-t, a Quarton már megírta, miért iszonyú szar a fiatal kortárs szépírók nevével fémjelzett Hasítás c. kötet, na ezért nem olvasok én fiatal kortárs szépírókat, de egyáltalán. Úgy gondoltunk, mi leginkább úgy adhatunk hozzá a recepcióhoz, hogy közzétesszük két szerzőnk korábban ugyan már megjelent, de vicces saját rocknovelláját.