Senkinek ne legyen kétsége, hogy ha egy Stratovarius típusú bandából kiválik egy tag (ráadásul pont ő), és csinál egy "bandát" a rendkívül fantáziadús Symfonia név alatt, majd debüt albumának a borzalmasan fostos In Paradisum címet adja, hogy akkor mi van. Gyakorló bulémiásoknak soha többet nem kell felsérteni a torkukat, az van. Értem én, hogy himnikus szimfónikus power metal, de ez a WoW-függő, recskás kezű szerencsétlen elf-ekkel álmodó kis nyomiknak készült, komolyzenei kliséket teljesen összemicsurinozó fantáziátlan, keresett, modoros izé... No de kérem.

Soha nem értettem, hogy miért kell egy filmet elrontani azzal, hogy énekelnek benne. Vagy hogy miért kell a musicalekből filmet csinálni. Vagy hogy miért kell egyáltalán musicaleket csinálni (annak ellenére, hogy a Hair minden idők minden kedvencei között is mindig első nálam). Rob Marshall viszont úgy tűnik, teljesen másképp gondolkodik, neki valószínűleg létfontosságúak a dalbetétek. És ha minderről sikerül néhány világsztárt is meggyőznie, akkor olyan filmek tudnak születni, mint a Kilenc.