Ha mindenkinek ilyen lány énekelne a szomszédjában, senki nem menne sehova. Katie Melua immár a harmadik lemezénél tart, és még mindig gyönyörű... minden téren.2007. 12. 13.
Ha mindenkinek ilyen lány énekelne a szomszédjában, senki nem menne sehova. Katie Melua immár a harmadik lemezénél tart, és még mindig gyönyörű... minden téren.
Már a nyitó 'Mary Pickford' első hangjainál érzi az ember, hogy itt bizony nem változott semmi: ugyanazok a csilingelő akusztikus gitárok, ugyanaz a minimalista hangszerelés és persze ugyanaz az angyali hang. A szövegek ezúttal is kedvesen egyszerűek, de aki képes volt szívbemarkoló szerelmes számot írni száraz statisztikai tények alapján ('Nine Million Bicycles') az nyilván képes meggyőzően énekelni a szakítás utáni emlékezésről is. Ez a kis grúz lány azért szimpatikusabb mint mondjuk Lilly Allen vagy Amy Winehouse, mert--azon túl, hogy valószínűleg nem szopta le a fél osztályt áltsuliban és nem visszatérő vendég a rehabon--valahogy hiányzik belőle az a fajta koravén cinizmus/irónia, ami sok mai dalszerzőcsajt jellemez. Ez a lány nem fogja dalban lealázni a volt barátját (Kate Nash: 'Foundations') de nem is várjuk el tőle.
Katie Melua zenéjének egyik legfontosabb eleme, hogy ő maga gyönyörű. Furcsa, de hallatszik az éneklésén; ezt most elég nehéz lenne elmagyarázni, anno Norah Jones is hasonló cipőben járt. A kedves (ál)naivitás mellett azért ott van valami elképesztően nagy önbizalom, ami ahhoz kell, hogy olyan elképesztően hülye témákról, mint például a horrorfilmek ('Scary Movies') a nevetségesség határát meg sem közelítve énekelhessen. A zenetörténet 99 százalékban szerelmes dalok gyűjteménye, mégis nagyon kevés előadó képes butuskának tetsző vitorláshajós hasonlattal megkapóan okos és szép szerelmi vallomást elővezetni. (Az első kislemezről van szó: 'If You Were a Sailboat')
Az eddigi lemezeken szereplő feldolgozásokhoz képest gyengébb a Leonard Cohen-féle 'In My Secret Life' Eric Clapton-t idéző változata--ehhez viszont kéne a fent említett cinizmus--viszont ezúttal ez az egyetlen, más szerzőtől származó dal; a többi mind saját. A megszokott dalformát szinte sehol nem bontja meg egyetlen szerzemény sem, inkább az apróbb finomságok a jellemzőek: a 'Dirty Dice' mariachi-fúvósai vagy a 'Ghost Town' reggae-alapja kicsit színesítik, azonban végig Melua hangja áll a középpontban, ráadásul talán ezen a lemezen vannak eddig a legjobban eltalált refrének --elég csak a 'Perfect Circle' keserédes dallamára gondolni. Az egyetlen kisebb meglepetés az albumon az 'If the Lights Go Out' konkrét nyolcvanas évek-utánérzése; még a gagyi, visszhangosított dobhangzást is sikerült reprodukálni. Egyébként éjszakai vezetéshez tökéletes, a többi dal pedig jól jön, ha a dolgok a hátsó ülésen folytatódnak.
Linkek:
Katie Melua hivatalos
131975