2007. 12. 02.
Ismeri valaki a Brian Jonestown Massacre nevű zenekart? És ha azt mondom: The Dandy Warhols? Kedves vodafonos barátaink barátairól szól Ondi Timoner 2004-es dokumentumfilmje, ami megjelenésekor a Sundance zsűrijének nagydíját is megkapta. Megérdemelten.
Timoner 1996-tól kezdve hosszú éveken keresztül követte párhuzamosan a két zenekar pályafutását. A forgatás során mintegy 2000 órányi anyag jött össze, ezt próbálták a készítők--mission impossible--107 percbe sűríteni. A végeredmény a mai zenei dokufilmektől megszokott, MTV-stílusú klipszerű vágásokkal operáló, pörgős mozi lett, kissé felületes, de mindenképpen szerethető.
A történet dióhéjban: Courtney Taylor-Taylor, a dendik frontembere meséli el, miként is szövődött barátságuk az öntörvényű, őrült zsenivel, Anton Newcombe-val , hogyan alakult zenekaraik sorsa, később pedig hogyan hidegültek el egymástól fokozatosan. A készítők megszólaltatnak különféle kritikusokat, barátokat, családtagokat, menedzsereket, önmagukat szakértőnek nevező exhibicionistákat, szóval mindenkit, akinek valaha köze lehetett a két együtteshez --vagy szerette volna, ha köze van hozzájuk. Newcombe-ról rögtön kiderül (nyilván ez is a cél) hogy igazi öntörvényű zseni, aki minden lehetséges eszközzel harcol a gonosz, imperialista zeneipar ellen, lemezeit saját kiadásban jelenteti meg--az egyiket 17 dollárból hozta össze--miközben nagykiadók bombázzák az ajánlataikkal.
Az egész film--kissé talán túl didaktikus--üzenete nyilván az, hogy lám-lám, hiába csinál jobb zenét valaki (mert a BJM árnyalatnyival tényleg jobb, mint a The Dandy Warhols), ha nem tud kompromisszumokat kötni, cseszheti. Egyébként ez a film egyik legnagyobb hibája: Timoner túlerőlteti a 'meg nem értett zseni kontra tehetséges helyezkedő'-szituációt; Courtney Taylor-Taylor majdnem ugyanannyira jó dalszerző, mint Newcombe. Csak ő soha nem verekedett össze a zenésztársaival koncert közben. Más kérdés, hogy--és ez adja a film különös pikantériáját--a Dandy Warhols sem lett soha annyira híres, az a bizonyos mobilreklám inkább átok volt mint áldás; persze erről már egy másik film szólhatna.
Aki az átlagnál jobban érdeklődik a zene iránt (netalántán ismeri is a szóban forgó zenekarokat) annak mindenképpen jó szórakozás ez a másfél óra. Láthatunk koncertfelvételeket, jeleneteket a stúdióból--Newcombe formabontó lemezfelvételeibe is belepillanthatunk--és persze ismét találkozhatunk a közhellyel, miszerint a híres zenészek is csak emberek. Aki maga is zenél, annak egyenesen kötelező a film, Timoner tökéletesen végigvezeti, hogyan alakul két hasonló zenekar pályája, és mivel jár, ha az ember túlságosan is ragaszkodik az elveihez. Aki viszont egyik kategóriába sem tartozik, jobban teszi, ha más szórakozás után néz: számára nem nyújt sok élvezetet a 'DiG!'.
anton newcombe brian jonestown massacre dandy warhols dig
131978