2007. 12. 02.
Mialatt országunk kedvenc rendvédelmi szerve éppen különböző géptermekben razziázott, "jogsértő" tartalmakat keresve, mi egy barátommal hallgattuk az új Kispált. Mikor értesültem az eseményekről, rögtön arra gondoltam, speciel kifizetnék-e több ezer forintot Lovasiék karrierösszegző(?) kiadványáért.
A válasz egyértelmű "nem", sőt, valószínűleg sosem hallottam volna a lemezt, ha pénzbe kerül. Ez most jó vagy rossz a Kispálnak? No mindegy, következzék egy fáradt zenekar közepes lemeze.
Mikor felröppentek a hírek a zenekar esetleges feloszlásáról, biztos vagyok benne, hogy sok meg nem értett bölcsész(lány) imádkozott értük éjszakánként. Könyörgésük végül meghallgatásra -a banda meg magára- talált, jöttek a koncertek sorra, a menetrendszerűen érkező új dobossal, aki menetrendszerűen távozott is később, vadiúj szerzemények is elhangzottak, a zenekar 20 éves lett, be lett ígérve egy szülinapi dupla cd, még új lemezről is szó esett. Baján és Sopronban személyesen is meggyőződhettem róla: jó úton járnak, visszatérni látszott a régi lendület. Mert azt így elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az igazi Kispál végleg eltűnt a Bálnák... után; az első lemezek bájos, dallamos, kedvesen szürreális világát a kilencvenes évek végétől felváltotta a panel/pacal/mélabú kultúrkörben mozgó, klimaxos poszt-rock. És sajnos úgy néz ki, a feltámadás ismét várat magára.
A lemez első fele hivatott összegezni az elmúlt két évtized termésének legjavát. Kíváncsi vagyok, vajon ha rajongói szavazatok alapján állítanák össze a 18 legjobb Kispál-számot, mennyi átfedés lenne a kettő között? Persze az 'Emese', a 'Ha az életben...' vagy a 'Zsákmányállat' biztosan simán beférne oda is, de például nem hiszem, hogy a 2003-as Turisták bárhol c. lemez olyan jól sikerült, hogy indokolt lenne három dallal képviseltetni. A legutóbbi--nagyon gyenge--sorlemezről hál' Istennek csak a 'Csiga' került fel, és pozitívum, hogy az első négy lemezről nem kevesebb, mint 8 dal szerepel, köztük a méltatlanul elfeledett 'Napos Oldal', ami pedig a mai napig az egyik legjobb számuk. Persze egy ilyen széles repertoárral rendelkező együttesnél szinte lehetetlen minden rajongói igényt kielégíteni, és egyébként sincs nagy gond a kiadvány ezen részével, nagyjából minden fontos pillanat megörökítésre került, kivéve talán a 'Kicsit szomorkás...', ami igazán ismertté tette őket, dehát az egyébként is feldolgozás. Bónuszként egy új dal, a koncerteken régóta játszott 'I Like gemenc' stúdióverzióját is megkapjuk, nem rossz, bár sosem lesz közönségkedvenc, mindenesetre tökéletesen illeszkedik az életműbe. Aki most ismerkedik a zenekarral (van ilyen?) annak bátran ajánlom az anyag kb. 70 százalékát, a többit léptesse át nyugodtan.
Ha koncertalbum és Kispál, akkor Happy Borzday!--ez egyértelmű. A magyar zenetörténet egyik legjobban sikerült, élőben rögzített lemezanyagáról van szó, ráadásul rocktörténeti jelentőségű, mert minden benne van, amiért a Kispált szeretni lehet(ett). Nyilván überelhetetlen, de azért illene legalább próbálkozni. Például nem igazán értem, miért nem lehetett most is egy "rendes" koncertfelvételt kiadni, miért kellett a mostanában erőltetett "Tokkal, vonóval" formációban felvenni az anyagot. Itt lett volna a nagy alkalom, hogy a bebizonyítsák, van még bennük erő, visszatért a lendület, szóval igazolhatták volna, amit már jó ideje hangoztatnak: a Kispál él. Hát nem él. Nem is halt meg. Alszik.
Általában semmi jó nem szokott kisülni abból, ha egy népszerű banda elkezdi áthangszerelni a számait, hogy aztán mindenféle kisegítő zenészekkel előadhassa őket élőben. Lecsóval még nem lenne semmi gond, szinte hivatalos zenekari tag, sokszor nagyon szép akusztikus témákat hoz, meg hát ő egyébként is egy szimpatikus pali, a hangja is kellemes. Viszont a hegedűsökre nincs magyarázat; egyrészt semmi szükség rájuk, másrészt a vonósok már alapból olyan érzetet keltenek egy ilyen koncerten, mintha valami másodvonalbeli MTV Unplugged műsort hallgatnánk. Egyedül talán a 'Zsákmányállat' esetében működik a dolog, mert az alapból népzenei dallamokkal operál, egyébként semmi pluszt nem nyújtanak, néhol kifejezetten idegesítőek. Persze érthető, hogy Lovasiéknak kicsit elegük lehet a saját számaikból, de akkor ott a Hiperkarma példája, akik az évek során addig alakítgatták rövidke koncertprogramjukat, amíg valami egészen más (de ugyanolyan jó) kerekedett belőle. A (fél)akusztikus koncert kicsit alibi jellegű: jut is, marad is. Pedig tényleg jók élőben, még mindig óriási tombolás van, ez a koncertfelvétel pedig mintha egy temetőben készült volna: szórt taps, kurjongatások, semmi több. A legnagyobb baj, hogy sokszor maguk az átiratok is gyengék; az 'Egy fiú ágyában' idegesítő, az 'Illéri Előre' pedig valahogy túl száraz, ez talán a hangzás hibája. A legjobb pillanatok persze a régi számokhoz kapcsolódnak: a 'Tejjel kifli' hátborzongatóan jó akusztikus témája kétszer is felbukkan, a 'Volume' pedig még mindig nagyon szép. Ide is jut egy új dal, a 'Van-e nálatok alkohol', ami az utóbbi évek talán legjobb Kispál-száma, abszolút telitalálat, jobb lett volna, ha ebből készül stúdiófelvétel, bár az új lemezen úgyis rajta lesz. Így is a lemez egyik csúcspontja.
Nyilvánvalóan ostobaság lenne különösebb elvárásokkal fellépni egy ilyen régóta működő, fogalommá vált zenekarral szemben, mint a Kispál. Ők már régen letették az asztalra azt, ami a legendává váláshoz kellett. Arany betűkkel szerepel a nevük a magyar zenetörténet nagykönyvében, akár abba is hagyhatnák, mégsem teszik. Ha a Bálnák... után nem adtak volna ki több lemezt, szinte makulátlan életművel lennének gazdagabbak, mi viszont szegényebbek sok szép élménnyel, mert például az én korosztályom kilencvenhétben még nem igazán járt koncertekre. Szóval egy bosszús homlokráncolásnál többet nem ér az egész: mindenkinek vannak unalmas napjai. Egy zenekarnak meg unalmas lemezei.
131975