Sejtettük azért, hogy az In Rainbows 'kézzelfogható' megjelenésének örömére csatolt második lemez valamivel több lesz, mint szimpla bónusz. De hogy ennyire odaver, azt mi sem gondoltuk volna.2007. 12. 04.
Sejtettük azért, hogy az In Rainbows 'kézzelfogható' megjelenésének örömére csatolt második lemez valamivel több lesz, mint szimpla bónusz. De hogy ennyire odaver, azt mi sem gondoltuk volna.
Pedig a szerény mennyiségű (nyolc) dal--kettő ráadásul nem is 'igazi'--ránézésre kevésnek tűnhet; igaz, az első album sem nevezhető maratoninak a maga 40 percével. Viszont üresjárat sincs: resztlit itt senki ne keressen, még a két instrumentális szösszenetnek is megvan a maga jól körülhatárolt funkciója, a számok pedig egytől egyig csodálatosak. Ha az In Rainbows szép volt, akkor ez egyenesen gyönyörű. Sokszor kifejezetten a The Bends vagy az OK Computer hangzásvilága, hangulata köszön vissza, akinek nem volt elég az előző kiadvány múltidézése, most kiélheti magát.
A 'Down is the new Up' hátborzongató dallamai nagyjából előrevetítik, mire számíthatunk: minimalista hangszerelés, dallamközpontúság, a beteg témák helyett az egyszerűség és a szépség dominál. A hangzás továbbra is mellőzi a tradicionális gitárlemezek sablonos megoldásait, viszont a dallamvilág tagadhatatlanul a kilencvenes évekbeli 'perfect pop' Radiohead-sound felé kacsint vissza. Aki azt hitte, a 'House of Cards'-nál visszafogottabb, lágyabb balladát soha nem hall tőlük, nagyot tévedett: itt legalább 3 ilyen van. A lemez egyik csúcspontja a 'Nude'-hoz hasonlóan évek óta legendáktól övezett 'Last Flowers'; a klasszikus 'akusztikus gitár-zongora' felállás egyébként is nagy szerepet kap, általában visszafogott dobokkal, csörgőkkel megtámogatva. Szokatlan módon, a vége felé kerülnek csak elő a húzósabb témák. Megjegyzem, a 'Bangers'n'Mash' simán veri a 'Bodysnatchers'-t is, simán befért volna a CD1 dalai közé. Az 'Up on the Ladder' pedig megmutatja, hogy a keménységhez egyáltalán nem kell keménykedni, elég csak jó témákat írni.
Az igazi meglepetés azonban a záródalnak választott, koncertváltozatban sokak kedvencévé vált '4 Minute Warning' abszolút formabontó változata. Bevallom, kicsit tartottam a lemezverziótól, mert imádtam a Neil Young-idéző, élőben játszott darabot, de a kezdeti megdöbbenés után nyilvánvalóvá vált, hogy így is kurva jó. Az ambient-zajfüggöny és a széteffektezett alap teljesen más dimenzióba helyezni az eredeti számot, egészen katartikus élmény.
Szóval senki ne dőljön be a látszatnak, ez nem bónuszlemez, hanem az In Rainbows második része, így áll össze végül a kép, így teljes az életmű. Semmivel sem kevesebb, mint a Kid A+Amnesiac-duó, de lényegesen szebb, tehát szerethetőbb. Mikulásnapi ajándéknak tökéletes, de a fa alá is elfér.
Előzmény:
[Szivárványok, miegymás (Radiohead: In Rainbows]
[Prímzene (Radiohead: In Rainbows]
131975