2008. 03. 27.
Miután az előző, 2004-es megjelenésű Around the Sun olyannyira steril, üres, elkeserítően szürke (és elkeserítően szar) lemez lett, hogy az elmúlt négy évben inkább nem is hallgattam REM-et, az új kiadványt is meglehetős kétkedéssel fogadtam -- persze ez nem gátolt meg abban, hogy azonnal lecsapjak a kiszivárgott verzióra.
Nagy szerencséje a nyáron kis hazánkba is ellátogató Michael Stipe-nak és társainak, hogy az Accelerate nem a 2001-es Reveal után jelent meg, mert akkor gondolkozás nélkül gyengének nevezném; így viszont kifejezetten felüdítő és nosztalgikus tud lenni -- néhol. A hangzás mindenképpen sokkal melegebb és kellemesebb, mint az Around the Sun elidegenítő sterilitása, a dalok pedig egyértelműen jobbak, nem mellesleg jóval gitárcentrikusabbak, mint amit az utóbbi időben megszokhattunk a zenekartól.
Az első kislemezdal, a 'Supernatural Superserious' már bekerült a magyar zenei adók repertoárjába is, sőt, valószínűleg nem kevesen vannak, akik -- hozzám hasonlóan -- már végig sem bírják hallgatni. Ez természetes, ettől függetlenül jó kis szám, pörgős is, húzós is, igazi koncertkedvenc lehet, csakúgy, mint a lemez első három dala -- azt meg kell hagyni, hogy az Accelerate nagyon tisztességesen kezdődik a 'Living Well Is The Best Revenge'/'Man-Sized Wreath'/'Supernatural Superserious' hármassal, sőt, még a kötelezően balladisztikus negyedik szám, a 'Hollow Man' is igen szépre sikeredett. Aztán a közepére kicsit leül a dolog, mondjuk a REM-től sosem volt idegen a filler fogalma, bár hallgathatatlanul gyenge darabról ezúttal szó sincs, egyszerűen arról van szó, hogy Stipe-ék a lemez középső felét szánták a folkosabb, akusztikusabb... khm... háttérzenésebb szerzeményeknek. Szerencsére a végén a 'Horse to Water' és a régebben írt 'I'm Gonna DJ' ("I'm gonna DJ at the End of the World") hallatán újra fel lehet csatolni a táncos topánkákat.
Szóval igazán nagy gond ezúttal nincs, csak az a baj, hogy valahogy jelentéktelennek tűnik az egész. Persze senkinek nincs joga világmegváltást várni egy már-már fogalommá vált zenekar tizennegyedik lemezétől, ettől függetlenül tény, hogy valószínűleg a REM már nem fog olyan slágereket írni, mint régen. Ez nem baj, de nem mehetünk el mellette szó nélkül. Meg az sincs rendben, hogy Stipe -- sok kollégához hasonlóan -- meghülyült és egyre aktívabban politizál, lassan belőle is Bono- és Geldof-féle, félresikerült paródia válik, ami nem jó. Semmi baj azzal, ha valaki nem ért egyet a jelenlegi amerikai külpolitikával, de a színpadról való folyamatos propaganda-nyomatást egyre nehezebb komolyan veni. Reméljük, a Szigeten megkímélnek majd minket ettől; mindenesetre jó dalokból biztos nem lesz hiány, mert van egy olyan sejtésem, hogy az Accelerate dalai igazán élőben ütnek. Lemezen tisztességes barkácsmunka, egy olyan zenekartól, amelynek megvan a kellő rutinja ahhoz, hogy bármikor összedobjon egy hasonlót. Most éppen ilyet volt kedvük csinálni és nem zongorás-szenvelgős liftzenét. Ennek azért lehet örülni egy kicsit.
Link:
REM hivatalos
131975