Már két hónapja hallgatom a ma esti A38-as koncertre készülve az új Einstürzende-lemezt, és röviden csak annyit tudok mondani: az Einstürzendét nézni kell, hallgatni szinte fölösleges.2008. 04. 16.
Már két hónapja hallgatom a ma esti A38-as koncertre készülve az új Einstürzende-lemezt, és röviden csak annyit tudok mondani: az Einstürzendét nézni kell, hallgatni szinte fölösleges.
Az Einstürzende Neubauten kétségkívül a legkultabb olyan zenekar, amit igazából nem nagyon hallgat senki. Ennek oka csak részben az, hogy a német szövegek könnyen eltántorítják még a nagyon elszántakat is; más részben viszont az, hogy az ipari zene 80-as évek-beli úttörői bár 'elméletileg' érdekesek, konkrétan nem bírhatók sokáig. Könnyen átlátja az ember, hogy (akárcsak Marcel Duchamp piszoárja) a hagyományos hangszerek, hangok, dalstruktúrák, éneklés, zeneszerzés minden szabályának felrúgása, amivel az Einstürzende kezdett a 80-as évek posztpunk szcénájában, egy fontos dolog, mert megmutatta, hogy a zene nem csak olyan hangszereken és úgy képzelhető el, ahogyan azt elképzeltük (hasonlókat a komolyzenében is megmutattak John Cage-el kezdve sokak), hogy összeállítható valami szuggesztív, lendületes, lelkesítő dolog fúrókkal, vasakkal, úgy, hogy a gitárt egyáltalán nem rendeltetése szerint használjuk (Blixa Bargeld egy sztori szerint kimondottan azért lett gitáros, mert gyűlölte a gitárt). Ez mind nagyon szép és forradalmi. Meghallgatja az ember egy-kétszer, félig röhög, félig tiszteletteljesen elgondolkodik a vasak hangját és a kalapácsolt ritmusokat hallgatva, elmélkedik a német szövegeken (már pusztán azon a tényen, hogy a szövegek makacsul németül vannak), megszokja Blixa sikolyait; de aztán az történik, mint minden forradalomban: egyrészt az embernek elege lesz ebből, és hallgat inkább valamit, ami rendesen szól, vannak benne dallamok és témák, nem csak hömpölyög előre, hanem valami formája is van. Másrészt maguk a forradalmárok is megunják, működésbe lendül Althusser és az újhistorizmus, és a rendszer kinyúl, visszaránt, majd integrálja a megszelídült forradalmárt.
Gimis koromban magam is sokat hallgattam a Drawings of O.T.-t meg egy korai kalózkoncertet. Ismerek olyat, aki máig végig tudja hallgatni a Kollaps-ot is. Én meg már nem, legfeljebb egy-egy számot. Az 'Armenia'-hoz most is köt valami, a kalózkoncert első száma is a fejemben van, a 'Sabrina'-t meg nagyon szeretem (részben a videó miatt, részben pedig mert végre normális nyelven van) . És mégis, mikor nekiálltam meghallgatni az Alles Wieder Offent, azt az új lemezt, aminek a turnéja kapcsán az Einstürzende ma este az A38-on játszik, igazából nem találtam rajta semmi kapaszkodópontot. Jó kis zene ez, nem arról van szó; nekem semmi bajom azzal se, hogy nincsenek fúrók és vasak, vagy legalábbis kevesebb. Nem szól "megfáradtan" ez a lemez, ahogy az előzőek sem.
Van viszont bajom azzal, hogy a lemez az első számnál leül, és fel sem áll többet. A kezdetben forradalmian kiiktatott dalstruktúrákat már legalább a Stella Maris óta hagyták visszaszivárogni: most is a "hagyományos formákat" emlegeti velük kapcsolatban mindenki, csakhogy az Alles Wieder Offen legfeljebb a hagyományos verze-refrén struktúrákba tér vissza, másba nem. Gyakorlatilag minden száma az elejétől végéig a feszültségépítésre, a téma variációira, a fokozásra és visszavételre, a versszak-refrén választóvonalra és annak vokális megjelenítésére épül. Ezen pedig egyáltalán nem segítenek a német szövegek, amiket hiába olvasok el angolul a zenekar oldalán, mert attól még nem értem őket, amikor hallom. Marad tehát csak a hang, a hangzás, és bár Blixa nagyon szépen beszél németül, mit van mit tenni, a monoton énekbeszédben előadott érthetetlen szövegek nem igazán mélyítik a befogadói élményt. Ahogy a zenében, persze itt is vannak pontok, ahol ez a monotónia, egyenletesség megtörik (a Cseh Tamásra emlékeztető "dididididi"-zés az 'Ich Hatte Ein Wort'-ban, van a dolgok-tárgyak feszített felsorolása az ' Unvollstandigkeit'-ben, vagy a vokálok mondjuk a 'Weil Weil Weil'-ben, ami egyébként digitális single-ként külön is megjelent), és a hangszerelés finomabb húzásai néha szintén belerúgnak egyet a hallgatóba. Vannak egészen szép akusztikus gitáros témák a záró 'Ich Warte'-ban, tónustalanul, elektromosan szóló vagy épp teljesen élő, telt, gördülő basszushang, szép nagy teret sugalló és azt gyönyörűen kitöltő dobhangok. Van itt minden.
Csak épp már az első szám, a 'Die Wellen' alatt azon gondolkodom, hogy ez a basszussal-dobokkal-zongorával felépített, egyre felfelé haladó dinamikájú, egyre több disszonanciát beépítő téma igazából bármi lehetne. Lehetne akár Mike Oldfield valami elszálltabb lemeze a 90-es évekből. Lehetne valami film főcíme, a vészjósló, disszonáns zongorák alatt éjszaka közeledő gyilkossal. Nem is arról van szó, hogy "nem ismerem meg benne a régi, nagy Einstürzendét". Sokkal inkább arról, hogy amellett, hogy az építkezés logikáját könnyen át lehet látni, a haladási irányt könnyen ki lehet jelölni, igazából csak apró részleteken és persze a szövegen lehetne valamit is nyerni. A szöveg viszont németül van, és bármilyen kifinomultan poétikus is, amikor elolvassa az ember, az angol popzenéhez szokott fülével csak annyit hall belőle, mennyire hülye egy nyelv a német. Sajnálom, ha német nyelvű zenét hallok, kénytelen vagyok röhögni. A második szám, a 'Nagorny Karabakh' (tematikáját illetően ez visszamegy egy kicsit az örmény vonalhoz) meg egyenesen slágeres: értelmezhető basszusalap, szellős ritmusok (a végén ugyan kicsit megbonyolódik, de az nem igazán jelentős), a visszatérő, refrén-szerű sor előtt behúzott egyszerű gitárok. A videója viszont remek: az A38 fent linkelt oldalán megnézhető klipben az angol szöveg, ami eredetileg csak 'segédletnek' tűnik, a végére szép lassan beszivárog a képbe, és Blixa stand-up show-jával külön jelentést ad hozzá, bemosva a zenét-filmet-szavalatot elválasztani kívánó kultúrapartheidnek. Viszont a lemezen folytatódik tovább a "bármi lehetne" fíling, és még a 'Weil Weil Weil' vagy a 'Let's Do It a Dada' (amiben Blixa reflektál a dadaista szerzőktől kölcsönzött elemekre és művésznevére is) sem hoznak nagy váltást: hiába a lendületesebb alap, ugyanúgy egy-két váltásra és a dinamika fel-le tornászására megy vissza, és ugyanúgy az érthetetlen német szöveg kéne elvigye.
Az Einstürzendét egy-két alkalom után nem igazán érdemes hallgatni, csak hallgatni. Ahogy Blixáék a kezdetektől mondták, a zene, a kép, a mozgás, a színház összemosásával is kísérleteznek: az Einstürzendét nézni kell és hallgatni. Egy dolog, hogy hallja az ember, hogy vasakat vernek, fúrnak, légkalapácsolnak. De ezt akkor is hallhatod, ha kimész az utcára. Viszont ha megnézed a Halber Mensch elmebeteg félkoncert-filmjét, a vasak verésének, a fúrásnak, a gitár püfölésének egészen más keretet és mélységet ad, hogy látod F. M. Einheit-et, amint elemi erővel támad meg egy bevásárlókocsit, hogy játsszon rajta; látod a csontsovány, bőrruhás Blixát, amint kapaszkodik a nyakába akasztott gitárba, mint valami elbaszott Krisztus, akinek lecsúszott a vállától a derekáig a kereszt szára. A 'Projekt Autobahn' egész mást jelent, ha látod az autópálya alatti csatornában összegörnyedő posztpunkokat, amint azt kiabálják, hogy 'Hör mit Schmerzen'. Nem hiába van az embernek az az érzése az újabb, csendesebb, kevésbé radikális és forradalmi Einstürzende-lemezek hallgatása közben, mintha valami nagyon elvont mozgásszínház zenéjét hallaná -- szinte látom a nagyon elvont, fehér ruhás arcokat, amint nagyon elvont, nagyon mély, remekül hatásvadász koreográfiákat adnak elő. Egy okkal több, hogy magát az Einstürzendét nézze az ember, mert ők legalább nem ilyenek.
Van egy olyan ki nem mondott szabály, hogy az Einstürzende Neubautent feltétlenül ismerned kell, ha 'igényes' zenehallgató akarsz lenni. Ez persze alapvetően sznob faszság, hiszen ha kijössz ma este a hajóra, hétszentség, hogy csupa olyanokkal fogsz találkozni, akik maguktól az utóbbi öt évben be nem raktak otthon Einstürzendét, legfeljebb azért, hogy meghallgassák az új lemezt. Kicsit olyan ez, mint a performansz műfaja: nyilvánvalóan nem sóhajt fel senki katartikusan a fején műanyag káddal sivalkodva ugráló artista láttán, hogy "istenem, de jó, micsoda mélységes jelentés". Mégis, ezek a németek tudnak valamit, hogy még így is elmegyek megnézni őket ma este, és nem azért, mert sznob vagyok, hanem mert kíváncsi. Legyetek ti is kíváncsiak, az a jó, nem 'igényes/tájékozott zenehallgatónak' lenni.
Linkek:
Alles Wieder Offen site
Einstürzende Neubauten hivatalos
Blixa Bargeld hivatalos
A38
Alles Wieder Offen Blixa Bargeld Einstürzende Neubauten ipari posztpunk
131975