2008. 10. 08.
Lassan egy éve, hogy utoljára értekeztünk az akkor még relatíve új húsnak számító, megreformált Petőfi viselt dolgairól. Azóta sok víz lefolyt az alterkocsmák piszoárjain, úgyhogy az ugrásszerűen megnövekedett olvasottság és a pofátlan önreklámozás apropóján újra elővesszük a témát. Van miről beszélni.
A tavaly decemberi cikket úgy fejeztem be, hogy "jelenleg az egész MTV Hungary/Petőfi Rádió dolog még egy kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Amíg vannak lelkes Pelikán elvtársak, akik teszik a dolgukat - még akkor is, ha esetleg fogalmuk sincs róla, mit hogyan kéne csinálni - nincs okunk mérgesnek lenni." Nos, az azóta eltelt időben némileg csillapodtak a kedélyek - kevesebb kisnyugdíjas és vicclapokban publikáló, megkeseredett értelmiségi toporzékol vöröslő fejjel - az egy év alatt végbement szakmai és minőségbeli (pfuj, de csúnya szó így leírva is) fejlődést pedig nem lehet nem észrevenni.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a playlist immár sokkal többször csal mosolyt az egyszeri hallgató orcájára, mint tavaly ilyenkor. A kezdeti latinos/lounge/lábáztatós vonal elkopni látszik, ez természetes folyamat, hiszen egy éve minden valószínűség szerint szűkebb keretből gazdálkodhatott a csatorna, nem feltétlenül pénzügyileg, de szakmailag mindenképpen. A futó nyugati szcénák aktuális történéseit is szépen lekövetik, nem kis reveláció volt például Vampire Weekend-számot hallani egy magyar adón, vasárnap délelőtt, krumplipucolás közben. A zeneileg nálunk mindig fényévekkel előrébb járó volt Jugoszláv tagállamok mellett most már nekünk is van egy hellyel-közzel releváns, hellyel-közzel normális zenét sugárzó médiumunk. A rendszerváltás után úgy látszik, ennyi idő kellett egy tudatosan a fiatalabb korosztályt megcélzó adó beindításához, pedig a hasonlóan tematikus, rendkívül színvonalas Bartók Rádió jó példa volt arra, hogy nem kizárólag öblös hangú hírolvasókkal és zokogó háziasszonyokkal lehet megfogni a hallgatókat. Az már más kérdés, hogy a Petőfi szárnyalása mellett a Kossuth kapcsán maximum szarnyalásról beszélhetünk; tény, hogy a patinás Nagy Testvér egyre lejjebb süllyed az érdektelenség mocsarában, ezt viszont nem tisztünk sem minősíteni, sem megoldást keresni a problémára.
További intenzív vigyorgásra ad okot a már saját jogon befutott hazai előadók mellett a fiatal magyar zenekarok intenzív, célirányos promóciója, ami az MR2 műsorpolitikájának egyik legszimpatikusabb jellegzetessége, lásd az idén megjelent válogatáslemezt, illetve a nagy sikerrel futó MR2 országos turnét. Sőt, a csatorna máris felmutathat pár olyan honi bandát, akikről a Petőfi megjelenéséig maximum szájról-szájra terjedő mendemondákból hallhattunk, mára viszont nagy sikerrel koncerteznek szerte az országban (Vad Fruttik, Kaukázus, Suhancos és többiek). Ez persze az önmaguk által keményvonalasként definiált régi rajongókat sokszor bosszantja is, egyre többet hallani "elkurvulásról" és "kommercializálódásról", de egyrészt nem lehet rájuk haragudni, hiszen éppen az elmúlt évtizedek áldatlan állapotai miatt gondolkodnak így, másrészt ki nem szarja le, hogy ki mit gondol, amikor a nagyszínpadon tolod a rakenrollt.
Mindettől függetlenül nem kérdés, hogy a Petőfinek bőven van még tanulni -és bepótolnivalója de úgy néz ki, idejük is, lehetőségük is lesz rá. És - bár mindig kényesen kerülöm ezt az értelmezhetetlen kifejezést - kénytelen-kelletlen be kell vallanom, hogy bizony, a sokat emlegetett közízlésnek sem tesz rosszat egy kis vérfrissítés, bármennyire is bizonygatják a Danubiusos/Slágeres főmuftik, hogy a népnek márpedig csakis Edda meg Republic kell. A hallgató ugyanis nem azt kapja, amit szeret, hanem azt szereti, amit kap. Értem?
Linkek:
Petőfi hivatalos
Kapcsolódó cikkek:
(Majdnem) Nagyon Zene
Critical Mass MR2 MTV Hungary Petőfi Rádió
131976