Nem csak a szaksajtó, nem csak a tudományos igényű gyerekek és hallgatóik, hanem zenebloggerek és azok kommentelői is állandóan szembesülnek azzal az ősi filozófiai problémával, hogy szükséges fogalmainkat egyeztetni ahhoz, hogy érdemi vitát (vagy egyáltalán beszélgetést) tudjunk folytatni. Az ún. terminus technicusok ennek eredményeképpen jönnek létre: mert mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy 'szonett', mint azt, hogy 'olyan hármszor négy, majd egyszer két sorból álló kereszt, majd páros rímes lírai költemény' (és ez ráadásul csak a shakespeare-i), azt, hogy 'britpop', ahelyett, hogy 'jellegzetesen 90-es évek-beli, először Angliában készült, gitárra és hülye hajakra épülő popzene'! Magam is tudományos ember lennék, még filozófiát is tanultam egy ideig, a popzenéről szóló diskurzus (nyelvhasználat) egyes terminusai (szavai) azonban mostanában számomra egyre ködösebbé válnak. Miért lehet ez, méláztam, és hát ez lett a vége.Egyrészt azért, amit (magam is tudományos ember lévén) nagyon jól tudok: a terminusok használata sokszor nem más, mint ködösítés. Nem tudok mit mondani egy érthetetlen, össze-vissza kavart kortárs regényre? Mi sem egyszerűbb, azt írom tehát róla, hogy "magával ragadóan illusztrálja a jelölők Barthes-nál felsejlő nagy láncolatát, ahogy a szövegben egyszerre kapcsolódnak össze és mennek el egymás mellett a kultúra különböző diskurzusai, összetartva és szétszóródva, mígnem az olvasó kénytelen belátni, hogy egyedül esetleges stratégiák alkalmazásával juthat bármilyen koherens interpretációra". Az itt használt kifejezések közül egy-kettőnek határozottan van értelme; az egésznek kétségtelenül semmi (még akkor is, ha más tudományos emberek azt mondanák, hogy de van, de van); na, sokszor ilyen az is, amikor a zenéről mondanak valamit egy-egy érthetetlen kifejezéssel. Példának említhetném a posztrock fogalmat; a 'poszt-' előtag megjelenése egyébként kivétel nélkül mindig erre a használatra utal (l. még posztmodern, posztinterpretáció).
Másrészt viszont, és ez fontosabb: vannak szavak, terminusok, amiket használunk, sőt, amelyekre definíciókat építünk -- mégsem megy, mégsem jelentenek semmit. Legtöbbször alapvető dolgokat szeretnénk velük megfogni (pop, mainstream), műfajokat körvonalazni (alternatív, underground), és mivel az alapok nagyjából ugyanazzal a terminus-körben fogalmazódnak meg, körkörösen ezekkel igazából minden leírható. Csak épp nem jelent semmit. Csak épp hülyeség, mert nem jelent semmit, ha megnézzük egy kicsit (ahogy fentebb a kortárs regényről írottat még különösebben meg sem kell nézni, látszik az elsőre is). A gumipop vagy az értékes/igényes zene, a közízlés vagy a kommersz fogalmai a zenéről szóló beszéd jelen állapotában tökéletesen használhatatlan fogalmak, és egyáltalán nem töltik be a feladatukat: azt, hogy mindannyian ugyanazt értsük ugyanazon, tehát tudjunk róla rendesen beszélni.
Új sorozatot indítok tehát, amelyben eleve értelmetlen, vagy az idő vasfoga során elértelmetlenedett fogalmakat igyekszem körüljárni a Cluster One olvasóinak épülésére. Művészi kérdésekben BWG tanácsait is kikérem és megfogadom. Nem célom újradefiniálni vagy helyesbíteni az egyes fogalmak tartalmát: én nem mondom meg, mi az underground. Azt akarom megmutatni, mi biztosan nem az underground, noha sokan hajlamosak így használni. Fontos megjegyezni, hogy mindezt nem didaktikus szándékkal teszem ("nem azt jelenti, kisköcsög, érted?!"), ugyanakkor szeretnék ellenállni szolipszista vagy liberál-relativista megközelítéseknek is ("ha sokan úgy használják, akkor azt jelenti, jóvan?! köcsög."), és elmondani, miért nem az a baj a fogalmakkal, hogy sokan úgy használják, ahogy, hanem úgy miért nincs értelme, ahogy a legtöbben használják.
Ha vannak kedvenc értelmetlen fogalmaid, és szeretnéd, ha bekerülnének a listára, ne habozz és írd meg őket ide, mi pedig eldöntjük, bevesszük-e.