A hétvégi konferenciázás miatt négynaposra szűkített Langyos Brit Popzenei Hét igazi csemegével búcsúzik az olvasóktól: a zárónapon a Verve visszatérő lemezét mutatjuk be. Előre szólunk, nem lesz valami vidám dolog.2008. 10. 09.
A hétvégi konferenciázás miatt négynaposra szűkített Langyos Brit Popzenei Hét igazi csemegével búcsúzik az olvasóktól: a zárónapon a Verve visszatérő lemezét mutatjuk be. Előre szólunk, nem lesz valami vidám dolog.
A visszatérő lemez fogalma általában nem sok jót takar, legtöbbször a pénzszűkében újra összeállni kényszerülő, egykoron népszerű zenekarok turnéihoz csapják hozzá bónuszként; annyit is ér, mint a koncerteken árult feliratos pólók és színes kulcstartók. Az esetek döntő többségében maga az előadó is tökéletesen tisztában van ezzel: beugranak a nénik-bácsik a stúdióba, rázzák egy kicsit a seggüket, zörögnek pár napig a villanygitáron, oszt' jónapot. Persze ez sem túl példás magatartás, mégis kevésbé fájdalmas annál, amikor egy frissen reciklált banda tíz évvel az utolsó, befutást jelentő lemez után hirtelen úgy gondolja, hogy itt és most márpedig meg kell váltani a világot, aztán ez lesz a vége.
A zenekart annak idején a nemzetközi szupersztár-státuszba katapultáló Urban Hymns a Verve harmadik lemeze volt, nem mellesleg szinte tökéletes darab, a legszebb brit gitárzenei hagyományokat továbbvivő, fülbemászó slágerzene és a mértékkal adagolt pszichedélia perfekt keveréke, az első két kiadvány (A Storm in Heaven - 1993, A Northern Soul - 1995) hangzásvilágának házasításából született, kortalan dalcsokor. A hirtelen jött siker után a szokásos drogproblémák, botrányok, feloszlás (immár másodszor), Ashcroft közepes szólólemezei, aztán 2007-ben nagyszabású reunion tour, világraszóló sikerrel, idén pedig a Forth, tizenegy évvel az utolsó sorlemez után. Ez az, amit talán nem kellett volna.
A Forth tudniillik nem egyszerűen unalmas, hanem azon különleges albumok közé tartozik, amelyek rohadtul idegesítik is a hallgatót. Hogy a fociból vett analógiával éljek: vannak rossz meccsek, amiket simán kibekkel az ember pár üveg sörrel és némi pattogatott kukoricával, és van, amikor annyira szar, amit látunk, hogy édesded szundikálás helyett vöröslő fejjel, öklünket rázva üvöltünk a tévé előtt. Kezdjük ott, hogy az új Verve szinte elviselhetetlenül hosszú, több, mint egy órás, átlagban hatperces hosszúságú számokkal súlyosbítva -- bár úgy emlékszem, az Urban Hymns sem volt éppen nyúlfarknyi, jó társaságban úgy látszik, tényleg gyorsabban múlik az idő. Céltalanul hömpölygő, túljátszott, megfoghatatlan dal-monstrumok sorjáznak egymás után, az ötlettelen pszichedelikus hangzások jegyében, ehhez képest az Oasis új lemeze maga a non plus ultra. Ashcroft régi popérzékenysége a kilencvenes évekkel együtt múlt el (mondjuk erre már a szólólemezeiből is lehetett következtetni), a hírverő slágerdalnak választott 'Love Is Noise' például annyira rossz, hogy az már szinte fáj, a Langyos Brit Popzene legszomorúbb pillanatait idézi a maga sírnivalóan gagyi hangmintáival, olcsón érzelmeskedő szövegével és szájbarágósan monoton dallamával. Egy ülésben szinte képtelenség végighallgatni a lemezt, maximális tisztelet és főhajtás azon embertársaimnak, akik nem elvakult Verve-fanok és mégis meg tudták csinálni. Senki ne tegye be a karácsonyfa alá, inkább vegyen focilabdát a gyereknek.
Ezzel a kiemelkedőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető alkotással tehát lezárul a Langyos Brit Popzenei hét programja, melynek levezénylése -- valljuk be -- az előzetesen vártnál is nagyobb idegi és lelki megterheléssel járt számomra. A Cluster One holnap testületileg elmegy ide, megnézzük, mit jelent a szerző mint metalepszis, jövő héten pedig tényleg nagyon szeretnék végre jó lemezekről is írni. Ja, és aki az év eleji Iron Maiden-cikkemért kíván személyes elégtételt venni, holnap és holnapután a Corvinuson megtalál.
Linkek:
The Verve hivatalos
The Verve Myspace
Langyos Brit Popzenei Hét:
01 Kimerülő Kutyaól (Oasis: Dig Out Your Soul)
02 Az elveszett kisfiú (Travis: Ode to J. Smith)
03 Másnapos időutazás (Keane: Perfect Symmetry)
04 Inkább a foci (The Verve: Forth)
Forth Langyos Brit Popzenei Hét Richard Ashcroft The Verve
131975