2008. 10. 15.
A zene és a politika nagyon ritkán képes együtt olyasvalamit alkotni, ami nem szar. Ha egy zenekar új lemezének borítóján rögtön a fogyasztói társadalom feslett kultúráját bíráló kiáltvánnyal találjuk szembe magunkat, hajlamosak vagyunk a hasunkat fogva kacagni és hagyni az egészet a picsába. A Chumbawamba esetében azonban kivételt kell tennünk. Koncert november 16-án az A38 Hajón!
A hajdanán anarcho-punk vonalon induló, ezerarcú angol Chumbawamba immár 26 éve erősíti a periféria perifériáján alkotó, öntörvényű kult-bandák sorát. Bár a kilencvenes évek közepén őket is utolérte a 15 perc hírnév egy nagykiadós szerződés és egy világsláger képében, ők mégis úgy döntöttek, inkább nem kérnek a hirtelen jött népszerűségből; két lemez után búcsút intettek az EMI-nek és a power-popnak, visszatértek saját, különbejáratú kis univerzumukba, mostanában pedig intim hangulatú, akusztikus-folkos dalocskákban utaznak. Szarul hangzik, ugye? A vicc az, hogy ennek ellenére nagyon is jó.
Valószínűleg történelmi sajátosságok folytán a politika+akusztikus gitár képzettársításról legtöbbünknek rögtön egy omladozó vidéki művház ugrik be, korosabbaknak esetleg a tábortűz mellett Guantanamera-t éneklő Dinnyés József, de még nyugaton is akadnak a mai napig olyan agit-prop barbárok, akik direkte ráerősítenek erre az életérzésre (a Tom Morello-féle Nightwatchmen tökéletes példa). A Chumbawamba viszont ugyanúgy távolságot tart ettől a világtól, mint akármelyik másiktól -- a The Boy Bands Have Won néhol kocsmai romantikával, néha sanzonos melankóliával operáló, nosztalgikus, mégis kortalan dalai mentesek mindenféle ostobán általánosító demagógiától. A szövegek többszöri átbogarászása után sem találunk egyetlen fákingbuss-t vagy píszforafrikát, a Béke és Szeretet gondolata sem a hippikorszakból átemelt, szirupos (ál)naivitással jelenik meg, hanem kedves tárgyilagossággal ("A Béke az a hely, ahol két háború között pihenni szoktunk"). Vicces történetek, mindannyiunk által jól ismert élethelyzetek, történelmi alakok sorjáznak gyors egymásutánban 25 számon keresztül, andalító dallamokkal, a cappella kitérőkkel, szórakoztató, jól eltalált szövegekkel. Van itt minden, a gyűlölt Thatcher-korszakra való emlékezéstől kezdve egy többszörösen megalázott pincérlány bosszúján keresztül ("...de jobb ha tudjátok, van egy hely, ahol senki nem lát, ott ízesítem az ételeiteket") egészen a 'Word Bomber' zseniálisan kifordított, öngyilkos merénylős sztorijáig ("Szavak...szavak hevernek mindenütt/az állomáson és a jegypénztáraknál").
A Live Earth-féle cinikus, semmitmindó gesztusok és a rohadtamcsikapitalizmus
elleni kötelességszerű kirohanások korában kifejezetten felüdítő végre egy olyan, kétségtelenül politikai témájú lemezt hallani, ami egyrészt nagyon szép, másrészt emlékeztet arra, hogy a világ nem fekete-fehér, a társadalmi kérdésekről pedig igenis beszélnünk kell, de ha lehet, akkor artikulálatlan ordibálás és asztalcsapkodás nélkül. Értem?
Jövő hónapban pedig a Cluster One szépen elmegy és megnézi, élőben is működik-e a dolog.
Linkek:
Chumbawamba hivatalos
Chumbawamba MySpace
A38 Hajó Chumbawamba The Boy Bands Have Won Tubthumping
131975