2008. 07. 14.
A Cluster One Zamárdiban: beszámoló egy meglehetősen drága nyaralásról. A Szerző saját cinizmusának csapdájába esik, megkérdőjelezi önnön szakmai elkötelezettségét, de azért nincs lelkiismeret-furdalása. A sör nagyon drága, a fellépők nem mindig lépnek fel, viszont az egész annyira szép, hogy nem is tudunk igazán haragudni.
A SZIN beharangozójában írtam valami badarságot a fesztivállátogatók három alaptípusáról, és úgy emlékszem, meglehetős szarkazmussal nyilatkoztam azokról, akik inkább szociális, mintsem muzikális élvezetek miatt látogatnak el egy-egy ilyen rendezvényre. És tessék, most szívhatom miatta a fa fogamat. Előzetesen ugyanis valahol az első és második csoport között pozicionáltam becses személyemet, gondolván, a folyamatos koncertlátogatás mellett azért majd néha szakítok időt a profán élvezetekre is; ehhez képest olyannyira belefeledkeztem a legendás balatoni nyárba, hogy utolsó két nap írd és mondd 2 (azaz kettő) fellépő ténykedését kísértem figyelemmel. Ez persze nem éppen dícséretre méltó dolog egy wannabe szakíró részéről, de mit tegyünk, ez van. Úgyhogy aki részletes, statisztikával és szakmai elemzéssel alátámasztott koncertbeszámolókra vár, az látogasson inkább ide; én pedig elmondom, milyen volt a víz.
Első nap
Ébredés, laza zuhany, beszállás, egy szintén zenész haver az utolsó pillanatban kérdezi, befér-e (hát persze, hogy nem), még felhős az ég, de azt mondják, utána kánikula napokon keresztül. Siófok nagyon csúnya, igazi szocreál rémálom, Zamárdiból nem látunk semmit, csak síneket és tömeget. Az emberek nagy részét elnézve nem feltétlenül a mi világunk -- ez később részben igazolódik is -- és persze megint sikerül beállni az egyetlen olyan sorba a pénztáraknál, ami csak nem akar elfogyni. Beszélgetés egy londoni csajjal, aki éppen körbeutazza Európát -- hát istenem, akinek jól megy, ugye. A többiek már rég bent, szólunk nekik, hogy foglaljanak sátorhelyet, röpke másfél órával később mi is megpillantjuk a kellemes (VOLT-os megfelelőjénél sokkal szebb) kempinget. Sátorszerkesztés -- meglepően gyors -- aztán rövid séta és fürdés. A víz elég hűvös, de kit érdekel, az árak viszont rémisztőek, igaz, nem is vártunk mást. Gyorsan felfedezzük magunknak a kinti boltocskát; a következő napokban a főszponzor 500 forintos söre helyett inkább a Lantos és a Kozel a sláger. Naga, Beta és Andre közben maratoni hosszúságú szettet nyom, a T-Mobil teraszon szépen lassan emberes méretű buli alakul ki. Palcsó Tomi valószínűleg most bánja meg, hogy médiasztár akart lenni; annyi zrikát, mint ő, kevesen kapnak ilyen rövid idő alatt, pedig Puskás Peti is vele van. Némi kocsmatúra és bolti sör után (új ismerősre teszünk szert "Paka" Robi személyében) életem párja és én a Red Lounge fülledt erotikája éghajlata mellett döntünk, ahol a színészből lett zenészek és zenészből lett színészek a főszereplők. Péterfy Bori elég megviseltnek tűnik így közelről, de ahogy elkezdik, megfiatalodik, nagyon dögös a koncert -- sokkal dögösebb, mint vártuk -- még a Bizottság-féle 'Szerelem' is elhangzik, Bori látszólag mindent belead; lehet, hogy csak jó színésznő (nem véletlen a Nemzeti...), mi mindenesetre mindent elhiszünk neki. Utána Colorstar, barátnőm harmadszor van, ő már nagyon unja, én csak másodszor, szóval még csak egy kicsit. Negyedszer nem megyünk. Keleti András még mindig meglehetősen furcsa frontember, nem túl kommunikatív, mégis valahogy működik az egész, csak azok a rohadt hosszú üresjáratok ne lennének. Kiss Erzsi úgy néz ki, mint egy mogorva, alkoholista tanárnő, énekelni viszont még mindig nagyon tud. A vége előtt eljövünk, nem bírunk a tömeggel és a fáradtsággal; szégyen ide, szégyen oda, lefekszünk aludni. Pedig a Polymorphin érdekelt volna -- haverom a végére ért oda, állítólag végül a szervezők állították le a zenét, ami miatt volt egy kisebbfajta hőzöngés. Tente-tente.
Második nap
Az első naphoz képest két új helyszín is van: a -- nem is olyan nagy -- Nagyszínpad, illetve a rendkívül méltóságteljes névre hallgató Samsung Mobile Aréna. Utóbbit most látogatjuk meg először és utoljára -- Mylo jó hangulatot csinál, de a zene más, mint amit vártam, meleg van, nagy a tömeg, kimegyünk. Persze ez már az éjszaka, előtte Nagyszínpad, ahol fél órával a Goldfrapp előtt körülbelül húsz(!) lelkes sajtós várakozik fényképezőgépet szorongatva, mi pedig kényelmesen elhelyezkedünk az első sorban. Később azért összejön egy kisebbfajta tömeg, de azért mindenkinek van helye táncolni -- ezt mégis kevesen teszik meg. Alison Goldfrapp elég gyűrött és kedvetlen, meg is van fázva, igaz, ettől függetlenül gyönyörűen énekel. Az egész zenekar indítékszegénynek tűnik, örülnének, ha már vége lenne, nem is adnak ráadást, ami azért elég nagy kibaszás, ráadásul a program is nyúlfarknyi, a legnagyobb részét az új lemez dalai teszik ki, ami sokadik hallgatásra sem tűnik jobbnak. Mondjuk az is igaz, hogy nálunk valószínűleg elég kevesen ismerik őket -- nálunk kis túlzással az Eddán kívül mindenkit elég kevesen ismernek -- nincs túl nagy buli, ráadásul negyven fok, dögmeleg, "I'm melting" -- panaszkodik Alison. A végén 'Train' és 'Strict Machine', mi meg bekaphatjuk, akkor sem jönnének vissza, ha folyna a vér. A Quimby-től nem vártam sokat, a kelleténél talán többször láttam őket az elmúlt időszakban; ehhez képest óriási bulit csinálnak, jó látni a kordbársony gatyás, fehér inges, szarrá spurizott partiarcokat, ahogy együtt üvöltik a szövegeket szimatszatyros, kecskeszakállas társaikkal. Nincs értelme többet írni a koncertről, újra elszabadult a Pokol, na. Rövid partmenti séta után jön a Massive Attack, kissé szkeptikusan, messziről szemlélem a bulit, de a végére megbékélek, rendes arcok, készültek ránk, magyar feliratok (bár az ékezetes betűkkel feltűnően nem tud mit kezdeni a rendszerük), beszólás a melegfelvonulást megdobálóknak, nagyjából az összes nagyobb sláger, Horace Andy mindig new york-i csövesnek néz ki, de az 'Angel' tizenkét év után is katartikus, a szöszke énekesnő közepes (de a 'Teardrop' mégis elfogadható), fekete társa viszont igen profi, az 'Unfinished Sympathy' hallatán még Pál barátom is felkapja a fejét, pedig nem az ő világa. Cserébe megígérem neki, hogy megyünk Richie Hawtin-ra, de csak a HOT X-ig jutunk, tisztességes bemelegítő szett, bulizunk egy kicsit, aztán elfáradtunk, még egy kapros-tejfölös lángos, aztán szundi. Richie aztán el sem jött, patkány egy világ ez, de legalább újra rájövünk, hogy minket abszolúte hülyének néz mindenki. Mert lehet. És ki lehet írni kezdés előtt fél órával, hogy "nem tudott felszállni a repülő". Aha. This is Hungary.
Harmadik nap
Nagyjából itt jön el a pont, amikor a bennem bújkáló kisfiú végleg átveszi az irányítást; a fél napot Májklós cimboránk tihanyi nyaralójában töltjük, meglehetősen kivételes körülmények között, a hegytetőn; a napsütésben szikrázik az ég, a víz az északi parton melegebb, mint átellenben, beúszunk a zátonyra sörözni, olyan lángost eszünk, amilyet csak egy nagymama képes létrehozni, délutánra a házikolbász és a lilahagyma is előkerül (nesze nektek, Gyros-faló fővárosiak:-)))), és az a nagy büdös igazság, hogy mindenki örül a hirtelen jött szabadságnak, legszívesebben itt is maradnánk, kicsit szomorúan indulunk vissza Zamárdiba. Aztán összefújja a szemetet a szél, bajaiak előnyben, nagyon berúgunk kint a kocsmában. Ordibálás, vicces kérdőívek kitöltése, rakéták, ájulás, aztán csak betántorgunk valahogy. Este sétálunk a parton Gentleman-t már lekéstük (tényleg az első sorokban tekerték neki a cigiket?), James Holden nagyon tetszik, de úgy érzem, összeesem, ha nem fekszem le azonnal. Azonnal lefekszem.
Negyedik nap
Annyira meleg a víz, hogy bűn lenne kihagyni, strandlabda, frizbi, habtenisz, veszünk egy Gyros-t hétszázért, később rájövünk, hogy negyed kiló kenyér és némi konzervmájkrém is megtette volna. Rájövünk, hogy ez az utolsó nap, úgy szalad az idő, mint kissrácok a tavaszi réteken, kicsit elszorul a szívem. M. Á. fellépő megsúgja nekünk, hogy nagyon öregnek érzi magát, nem élvezi a fesztivált, én pedig csak bólintok, mert nem is tudtam, hogy fesztivál van. Olyan az egész, mint valami gigantikus nyaralás, plusz egy karszalag a kezeden, tégy vele, amit akarsz, este zenés mulatság, de azért a víz az úr. Kicsit romantikázunk kettesben, sörözünk a bejáratnál, figyeljük a napijegyeseket, állítólag jön a vihar -- pedig ma még nem -- kizavartak mindenkit a vízből, cakkra érünk oda Fatboy Slim várva várt fellépésére. Zeneileg egy rosszabb falusi diszkó színvonalát idézi a produkció, a szett második felében néha zavarba jövök, annyira mulatós-jellege van a dolognak. Az öreg igazi showman ("bohóc" -jegyzi meg a társaság egy tagja), inkább ugrál, mint kever, persze azért kever is; ezt onnan lehet tudni, hogy többször elrontja. A hangulat viszont megkérdőjelezhetetlen, egy gigantikus vurstliban érzem magam, a big beat még mindig sokkal inkább életérzés, mint stílus, egyszer még Iggy Pop is feltűnik a kivetítőn (zeneileg is az egyik legjobb momentun), ő pedig garancia a sikerre. Azok a boldog kilencvenes évek, mi történhetett velük, hová tűntek el? Mikor a végén megszólal a "Love is in the Air", két raszta srác, hangos "menj a picsába" felkiáltással elhagyja a küzdőteret. Csalódás? Én pontosan erre számítottam. Fatboy Slim nem dj. Ezt érdemes leszögezni. Koncert után ücsörgés a sátraknál, de meglepően fáradt mindenki, le is fekszünk, előtte megbeszéljük, hogy ez a vihar már nem jön; szép is lenne, ha szarrá áznának a sátrak. Aztán hajnalban beüt a krach, veri az eső a ponyvát, olyan, mint Glastonbury, szarrá ázik a sátrunk, mégis jókedvűen pakolunk, elbúcsúzunk a barátoktól, a Balatontól, a mobilvécéktől és ennyi.
Konklúzió? Mikor utolsó este rávilágítottam, hogy véget ért számunkra az idei Balaton Sound, Májklós csak annyit válaszolt: "nem mondanám, hogy különösebben szomorú vagyok". Hát én sem. Meg is fogadtam, hogy jövőre külföldi fesztiválra megyek, ahol mindig esik és koszos az egész, mert ilyen szép helyen nem tudok figyelni. Zeneileg tízből három, a hangulat viszont maximális pontszámot érdemel (kivéve az agresszív kismalacként tevékenykedő narkósok -- nem a szerrel van a baj, hanem veletek, gyerekek.) Ha kérditek idehaza...hát jót nyaraltunk.
Kapcsolódi cikkek:
...csak sok a köcsög (Fesztiválajánló vol. 1 - BalatonSound)
Balaton Sound 2008 Fatboy Slim Goldfrapp Massive Attack
131974