No Way, No Way: Avril Lavigne rövidített koncertje

2008. 07. 08.

Lamorak

Eredetileg BWG-t akartuk küldeni egyedül a tegnapi Avril Lavigne-koncertre, de végül csatlakoztunk hozzá a csajommal; lehet, hogy mégis hagyni kellett volna egyedül menni, akkor csak ő ázott volna szarrá. Így viszont koncertbeszámoló egy BWG-vel folytatott beszélgetés formájában.

Mindenekelőtt szokásos obszcenitásunkkal hadd szögezzük le: kurva istenit egy olyan világnak, ahol hetekig megrohadunk a hőségben, elfogyasztjuk a Föld ivóvíz-készleteit zuhanyozásra, aztán pont az Avril-koncert estéjén zuhog a kibaszott eső. A PeCsa előtt álldogálva megkaptuk az előkészítést majdnem másfél órán keresztül, tehát mire 9 körül bejutottunk (szigorúan a házon át, a főbejáraton), már eleve vizesek voltunk. Ekkor végighallgattunk még egy sound check-et, és fél 10-kor végre a művésznő is felemelkedett a süllyesztőből a háttérkivetítő elé. Nekünk meg tudnunk kellett volna, hogy 40 percnél nem lesz hosszabb a buli, és hogy megvan minden esélyünk, hogy még így is szarrá ázzunk.

Lam: Mi ez a kezdő szám, miért nem a 'Complicated'-del kezdenek, én azzal kezdenék?

BWG: Nyugodjon már meg, ez a 'Girlfriend' az új lemezről, teljesen logikus kezdés.

Lam: Azért kicsit röhejes ez a tánckar itt a PeCsa színpadán, itten nagy és komoly rock act-ek szoktak lenni, az a szokás, hogy beállunk a mikrofon elé, és kész. Különben is, hallgassa csak, kevés a gitár, szörnyű az ének.

BWG: Nézze, ez az első szám, rohangálás közben ilyen fiatalon kihívás énekelni, és sosem hallott még a szuperkommersz kategóriájáról? Teljesen nyilvánvaló, hogy mindez a művi graffitis dizájn, ez a professzionálisan megtervezett látvány és koreográfia pont azzal játszik, hogy minden elképzelhető túlzáson túlviszi a nyilvánvalóan kommerciálisat, ezzel reflektálva annak ürességére, s mintegy épp ezzel megtöltve azt mégis jelentéssel.

Lam: Gondolja, hogy ez a közönség ezt értékeli? Mint Natalia Oreirón, ezek GYEREKEK, bazmeg!

BWG: Igazság szerint nekem teljesen mindegy, értékeli-e ez a közönség. Lovasi András pl. ott ment el az előbb a gyerekekkel, ő biztosan. Én csak azt sajnálom, hogy most többszörösen is kínos lesz Avril Lavigne, hiszen mindenki megírhatja majd holnap, hogy egyrészt 10 évesekkel volt tele a nézőtér, másrészt pedig, hogy ezek a szerencsétlenek 2 órát álltak az esőben a rágógumi-punkért. Ez pedig félrevezető, egyrészt, mert ha ugyanígy 2 órát vártunk volna az esőben mondjuk Morrissey-re, akkor hősök lennénk, pedig, valljuk be, Morrissey sokkal unalmasabb, kimódoltabb és élvezhetetlenebb, mint ez a remekül kitalált és összeszedett, bájos popzene. Másrészt pedig azért, mert ez a zene jó, és ehhez ragaszkodom. Én értek hozzá, tudja.

Lam: Morrissey meg még egy bunkó paraszt is, sosem értettem, miért olyan nagy szám. És nézze, ez a kislány meg milyen kedvesen beszél itt a közönségnek! Megvan tőle az az érzésem, hogy még ha csak marketingfogásként is csinálja, ez akkor is közvetlenebb, akkor is, ahogy maga mondta, 'bájosabb', mint egy komolykodó-művészkedő hülyeség.

BWG: Így van, így van. Nézze, az énekes csajok a művészet egyetlen területe, ahol egyáltalán nem mindegy, ki beszél, kitől jön a művészet. Még ha maga a személy csak egy front is, és zenét-szöveget jól működő team is tesz mögé, akkor is eleve kellemesebb, eleve mást jelent, mintha ugyanezt valami nyers vagy művileg nyers férfi adná elő. Erről hosszabban szándékozom majd írni. És tessék, itt van magának a 'Complicated'.

Lam: Ugye, hogy amint nem rohangál, máris jobban tud énekelni?

BWG: Természetesen, de figyelje csak, pontosan ugyanaz a trükkje itt is, mint a lemezen: egy kedves, iskolázatlan, természetesnek tűnő hang és stílus, ami még ha felvett és affektált is, akkor is a kép, a személyiség gestaltjának keretébe illeszkedik: ez a hang, ez az éneklés, leginkább azért jó és művészi, mert a 'Complicated' videójában annak idején megismert bolond kislány képéhez kapcsoljuk, akivel mindannyian (különösen a gyerekek, a fiatalok) jóval könnyebben azonosulunk, mint mondjuk egy arrogáns, piedesztálra idealizált Morrissey-vel. Lehet, hogy a közvetlenség is csak része a produkciónak, de ezt a közvetlenséget kétségkívül megérezzük, s akár marketing-team csinálta, akár egy élő, lélegző művész természetes személyisége, már ott van, már tapasztaljuk, s ugyan ki állítja nekem azt, hogy ez a jelentés, ez az érzelem, nem igenis valami igen nagy dolog, a hallgatóban nem 'igazi'? hogy nem művészi, nem emberi jellemvonás? Ilyen módon még a rossz éneklés is jól áll, hiszen az egész kép, amit róla hordozunk, pontosan azt sugallja, hogy a rossz is jó, amíg közvetlen, spontán, hogy a művészet lényege nem a mit, hanem a hogyan, és főleg, hogy mi magunk hogyan látjuk.

Lam: Igaz, ami igaz, valóban van egy olyan érzésem, hogy ezek a dalok, ez az előadás itt sokkal 'otthonosabb', közvetlenebb, mint sok más, amire eleve magas elvárásokkal megyek, mert egyáltalán nem 'otthonosat', egyszerűt és megérintőt várok, hanem valami mást, nagyot. Na tessék, megint esik.

BWG: Hagyja már az esőt, most már úgysem hagyják abba. Mi meg már úgyis megáztunk.

Lam: Magának könnyű, maga kopasz, a bőrszerkója meg nem ázik át olyan könnyen.

BWG: Ennek semmi jelentősége. De hadd tegyem hozzá, hogy úgy gondolom, a művészet pontosan abban is látszik, amit maga említett: hogy úgy élvezzük, hogy észre sem vesszük. Pontosabban az énekes csajok művészete ilyen, és ilyen is kell legyen. Hát nem erről szól az egész do-it-yourself szubkultúrát kommericalizáló poppiac? Hogy igenis lehetséges az amatőrizmus jelentéseit, jegyeit, még megjelenését is a profi zenebiznisz kereteiben úgy felhasználni, hogy közben mégis jól szóljon, kipróbált, működő szerkezetekkel, hangzásokkal operáljon, amelyek, legyenek bármily kevéssé kísérletezők, 'újak', azért azt mégis elérik, hogy a zenét kellemes hallgatni? S mindeközben nem rongyos, hiteltelen, de komolyan vett kommerszellenes attitűdjük által ellehetetlenített hippik vagy felhőkbe ütköző fejű, elvont művészlelkek arroganciáját kapjuk képként, imidzsként, a közvetlen megszólítás illúziójaként, hanem valaki olyat, akiről (hacsak ostobán nem gyanakszunk eleve átverésre, de persze akkor úgyis mindegy) tökéletesen el tudjuk képzelni, hogy valóban ilyen egyszerű, közvetlen, vidám, a mindennapi fiatal-problémákról ír dalokat és énekel. Még ha gyártott hatásnak tekintjük ezt, akkor is sokkal művészibb, mint némi fellengzős művészkedés, mert legalább nem teljesen felesleges, elvont és valójában értelmetlen gondolatokat feszeget, hanem valódi (még ha egyszerű is) érzelmeket és viszonyulásokat kelt. A művészetnek pedig csakis akkor van értelme, ha van belőle hasznunk.

Lam: Nekem Avril Lavigne lemezei konkrétan jó néhány nagyon kellemes órát jelentenek, és akkor még nem beszéltem a hozzájuk kapcsolódó asszociációimról.

BWG: És látja, most is élvezhetné, ha nem bújna az esernyő alá és nem háborogna folyton. Nyilvánvalóan a művésznő sem élvezi, hogy másfél órát csúszott a kezdés, és hogy nem adhatja elő a teljes programját. A gitár viszont máris jobban hangzik, ha megfigyeli.

Lam: Valóban, a gitár jobban szól, az elején még közel sem volt ennyi ereje. Mondjuk a 'My Happy Ending' intrója nagyon jó volt, úgy hangzott, mintha az új lemez egyik száma kezdődne majd...

BWG: De azért maga is hallotta benne, hogy igazából a 'Happy Ending' lesz, nem? Lehetetlen volt nem hallani. Különben meg azért is nyilvánvaló (az időkorláton felül), hogy ez egy rövidített program, mert az első lemezről is, a másodikról is hiányzik jó néhány húzószám, aminek biztosan benne kell lennie minden józan ésszel összeállított válogatásban. Nem volt a 'Nobody's Home', nem volt az 'Unwanted', a 'Things I'll Never Say'.

Lam: Viszont volt 'I'm with You', amit már el is felejtettem, és ott viszont kimondottan nagyon jó volt az ének. Még a mélyek is, amiket a lemezen sem tudott rendesen kiénekelni, most meg egy érdekes lehajlást csinált a sorok végén, amitől pont úgy lett, ahogy maga mondta: úgy hangzott, mintha az is 'jó' lenne, hogy nem tudja kiénekelni. A magasakat viszont nagyon korrekten, még a legvégén is. Na és a 'Sk8erboi'?

BWG: Nyugodjon meg, az még hátra van.

Lam: Ugyan honnan tudja? Én a 'Nobody's Home'-ról is azt mondtam volna, hogy biztos, de ezeknek a számoknak itt a harmadik lemezről már eléggé finálé-illatuk van, a tánckarral meg mindennel.

BWG: Pláne, hogy még a zenekart is bemutatja. Onnan tudom, hogy nekem a művészettel sokkal bensőségesebb kapcsolatom van, mint magának, és még logikám is. A 'Sk8erboi' rövid és gyors szám, közönségmozgató, nyilván a végére kerül, hiszen a többi gyorsabb számot hamarabb ellövik (különösen, mivel azok újak). És milyen jók voltak ezek a gyors, sűrű, egyszerű pengetésű gitárok az új lemez számaiban! Megvan a koncertprogram-készítésnek is a művészi oldala.

Lam: BWG, maga annyira ért hozzá. Bár én is így értenék. Na és összességében hogyan értékeli ezt a durván meghúzott és megázott koncertet?

BWG: Összességében azt gondolom, jó volt és pontosan úgy művészi, ahogy vártam. Újra kedvem lett tőle az első lemezt hallgatni. Az eleje kicsit bizonytalanabbra sikerült, de hát ez érthető, hiszen ha az ember arra készül, hogy este 8-tól csinál művészetet, eléggé traumatikus még másfél órát várni bizonytalanságban, akkor mikor is csinálhat már művészetet, és elég kiábrándító, mikor azt mondják neki, elvileg 10 után nem folytathatja a művészetet. Avril Lavigne megtett mindent, amit meg lehetett, én pedig örülök, hogy láttam. Mert én nem bújtam állandóan az esernyőm és a kapucnim alá, látja. És egyébként amit az énekes csajok művészetéről mondtam, rövidesen megírom még sokkal jobban is.

Linkek:
Avril Lavigne hivatalos
Avril Lavigne MySpace
BWG

Avril Lavigne BWG PeCsa

131974