2008. 11. 01.
Októberre meghirdetett kampányunkat, a tudatos zenehallgatás propagálását annyira komolyan vette mindenki, hogy azon magunk is meglepődtünk. Levontuk belőle a következtetést, miszerint az embereknek szüksége van rá, hogy valaki minden hónapról megmondja nekik, mié: úgyhogy mi most novemberre újabb témát irányzunk elő.
Az októberi tudatos zenehallgatásért indult programunk sikeres volt bizonyos szempontból, más szempontból meg egyáltalán nem. Sikeres volt, mert ennek révén olyan forgalmat bonyolítottunk, amilyet előtte egy év alatt még soha; annyi helyen linkeltek ki minket, mint egy év alatt sem összesen; és minden eddiginél több írást raktunk ki egy hónap alatt. Ugyanakkor megdöbbentően sokan mégis megkattintották a linket a Back II Black-szöveghez és megnézték azt a fránya Back II Black-videót, mintegy illusztrálva, hogy beszélhetünk mi, amit csak akarunk, szar zenét mindig hallgat valaki (senkit sem akarunk ezzel megsérteni, persze. Leginkább a Back II Blacket nem.) Mindösszesen egyvalaki írt nekünk levelet, azt elmondani, hogy Leonard Cohent hallgatott tudatosan, és mennyire jó volt ez neki (és akkor még a Nick Cave-féle 'Avalanche'-t nem is hallottad a From Her to Eternity-ről!). Az egyik szemünk örül, összedörzsöli a tenyerét és ugrándozik; a másik pedig sír, szomi számokat hallgat és azon elmélkedik, van-e értelme így tovább.
Természetesen van, feleljük neki, mégpedig ugyanazon tanult kollégám javaslatával, akinek az októbert is köszönhettük. Egy hónapnyi tudatos zenehallgatás felkészített minket arra, hogy immár részletesen is foglalkozzunk a zene egyes vissza-visszatérő motívumaival; és ha a 'lázadás' és a 'mindenkibasszameg' motívumait egy pillanatra figyelmen kívül hagyjuk, kétségtelennek tűnik, hogy a 20-21. sz-i popzene legeslegtágabb, legváltozatosabb témája a halál. Novembert tehát a halál hónapjává nyilvánítjuk, és ebben egyébként a civilizáció évszázados gyakorlata, sőt az államigazgatás is egyetért velünk, hisz mi más is lenne november elején, mint halottak napja -- ebben a hónapban forgassuk a mi elménkben ezt a fogalmat, és élvezzük kedvenc zenészeink munkáit ennek tükrében. Ez pedig két dolgot jelent: egyrészről azt, hogy mi ebben a hónapban főképp olyanokat fogunk írni olyan zenékről, amelyekben megmutatjuk, ezek a zenék hogyan buzerálják a halál fogalmát, motívumát, annak súlyos vagy kevésbé súlyos jelentését. Másrészről nem mondunk le arról, hogy olvasóink kreatív reakcióit beindítsuk, és megírassuk velük levélben (ide [ugye mindenki érzékeli, hogy az 'ide' az a 'die' anagrammája, nagyon megfelelően]), nekik hogyan kapcsolódik össze a halál és a zene. Hangsúlyosan kérjük, hogy ne legyetek öngyik, az nem megoldás semmire, és zenét se hallgathattok akkor többet. Inkább írjatok nekünk levelet, vagy a rövidesen induló fórum megfelelő topikjában egymásnak üzeneteket. Tényleg lesz rövidesen, addig is cuppanjatok ránk Facebookon vagy iwiw-en.
Akárcsak a tudatos zenehallgatásnál, célunk most is az, hogy a zenét ne háttérként használjuk, hanem gondolkodjunk rajta. Vajon jogos volt-e annak idején a per Ozzy ellen, amit a 'Suicide Solution'-t hallgató öngyilkos tinédzser szülei indítottak? Vajon mit jelent a 'halál' a death metálban, vagy csak egyáltalána metálban? A leginkább a bánatos Joy Divisionre (és persze közben egymásra) hasonlító posztpunk zenekarok közül vajon melyik áll Curtis szellemiségéhez a legközelebb (és melyik jó egyáltalán)? Tom Waits 'November' c. csodálatos dala hogyan írja le ezt a tapasztalatot? David Eugene Edwards evangelizáló szellemisége hogyan idézi meg a halált az új Woven Hand lemezen? Miért érzi úgy az ember, hogy ha még egyszer meghallja az 'underground' szót olyan zenekarokra, amik még hírből sem ismerik a földalatti világot, hogy legszívesebben halált idézne elő? Hogyan egészíti ki a halálösztön a libidó fogalmát az egyébként pánszexuális freud-i pszichoanalízis rendszerében, hogyan merül ez fel a korai Freud munkásságában, majd hogyan értelmeződik át teljesen Lacannál? Na jó, ez utóbbit nem fogjuk túl részletesen körüljárni, csak gondoltam, rámutatok, hogy a halál közel sem 'alter' vagy mellőzött téma: a művészet és a művészetet értelmező hülye elméletek körében igenis nagyon pop, sőt, elcsépelt pop, és közel sem csak ijesztgetésként és emós öngyiként jelenik meg.
Szóval november és halál. Mondhatnánk, hogy az őszi hónapokat a Hiperkarma egy sorával strukturáltuk: október a lemezen szereplő 'tudatod tudatot tudat'; november pedig a koncerten hozzátett 'tetemed tetemet temet'. Még a végén írunk a Hiperkarmáról is, ki tudja, mire vagyunk képesek. Olvassátok novemberben is a Cluster One-t.
Hónapjaink:
2008
10 október -- tudatos zenehallgatás
11 november -- halál
12 december -- szeretet
2009
01 január -- karbantartás
02 február -- lófasz
03 március -- trójai fanyúl
04 április -- flóver póver
05 május -- otthon zenélés
06 június -- nemtudás
(A kép egyébként nem a sajátunk, sőt, még az ötlet sem, valamikor a 90-es években egy magyar fanzin hátulján láttam egy vészjósló kaszás figura és a 'Nevessünk!' szöveg egymás mellé helyezését, de magát a képet már nem találtam meg. Ha jelentkezik, aki annak idején kitalálta, szíves-örömest jelzem alkotóként.)
131979