Egy lemez, aminek a végighallgatásához kötélidegzet kell, persze csak ha odafigyelünk. De kell-e egyáltalán odafigyelni a Fuck Buttons lemezére? A Szerző megpróbálta, nem mindig sikerült.2008. 04. 20.
Egy lemez, aminek a végighallgatásához kötélidegzet kell, persze csak ha odafigyelünk. De kell-e egyáltalán odafigyelni a Fuck Buttons lemezére? A Szerző megpróbálta, nem mindig sikerült.
"We come tonight to bring you the Sonic Recreation of The End of the World" - ígérte a Pendulum nem is olyan rég a lakodalmas d'n'b egyik alapdala, a 'Blood Sugar' bevezetőjében; aztán persze gyorsan kibökték, hogy ez csak vicc, igazából kőkemény dárenbész következik, aggodalomra semmi ok. Nos, a kommerciális szempontból öngyilkossággal felérő Fuck Buttons nevet választó bristoli duó első lemezén nem csak ígérget: a Street Horrrsing első blikkre maga a zenei Apokalipszis. Egymásba olvadó, nyolc-tíz perces számok, monoton zúgás, gyomorforgató mélyek, dobhártyarepesztő magasak, vissza-visszatérő torzított üvöltés, a tradicionális dalformától való következetes és -- majdnem végig -- tökéletes távolságtartás, szóval olyasmi, amit BWG a tavalyi Deerhunter-lemez kapcsán számon kért. Tudjuk, hogy a 'hallgathatatlan szemét' és a 'formabontó művészet' kategóriáit csak egy paraszthajszál választja el egymástól, a döntés pedig nézőpont kérdése.
Viszont mások is megírták már előttünk, hogy a Street Horrrsing talán mégsem e két kifejezés egyikével definiálható a legjobban, hanem inkább a 'nagyon zajos ambient' jelző lenne a helyes, ha mindenképpen skatulyázni akarnánk. Mert hát az a nagy büdös igazság, hogy a Fuck Buttons lemeze csak addig elviselhetetlen, megdöbbentő és rebellis, amíg az ember -- ahogy e sorok írója is tette -- a jól bevált, fejhallgatós-odafigyelős zenehallgatási stratégiával közelíti meg. Viszont ha kicsit lejjebb vesszük a hangerőt, neadjisten szimultán több dologgal is foglalkozunk közben, rögtön nem olyan fájdalmasak azok a magasak, a mélyek sem dübörögnek fenyegetően, az egész szépen beleolvad a szomszéd fűnyírójának unalomig ismert zúgásába, mintegy elveszíti az élét. Így pedig már tökéletesen megfelel Brian Eno ambient-meghatározásának, miszerint az ember eldöntheti, ténylegesen is hallgatóvá kíván-e válni. Persze ez elsőre meglehetősen paradoxnak tűnhet, hiszen jelen esetben nem lehelletfinom hangképekről, diszkrét búgásról és apró pittyegésekről beszélünk, ám ha jobban belegondolunk, ez csak az adott előadó zenei eszköztárától függ; az, hogy a Fuck Buttons speciel széttorzított, hömpölygő basszusokkal és disszonáns nyikorgással operál, a végeredmény szempontjából másodlagos.
A hat számra bontott, de valójában egyetlen, organikus egészt alkotó, ötvenperces lemez egyetlenegyszer lép csak ki a végig jól felépített koncepcióból: a 'Bright Tomorrow' első pár perce a maga döngölős, négynegyedes alapjával -- ilyen konvenciózus beat nincs is több az albumon -- és meglepően befogadható, monumentális szintitémáival kicsit megtöri a varázst, bár nem sokkal később ismét visszatér a disszonancia meg az üvöltözés (utóbbit valahogy túlságosan is sokat erőltetik a srácok, semmi szükség nincs rá, működik ez anélkül is, meg hát anno Marilyn Manson korai lemezein voltak jellemzőek az ilyen 'vakuljparaszt', ijesztgetős megoldások). Ki tudja, talán a feszültségoldás volt a cél, mindenesetre pont emiatt a rövidke kitérő miatt nem sikerül tökéletesen a műfajilag egyébként teljesen rendben lévő produkció.
Nehéz lenne valamiféle végső konzekvenciát levonni a Street Horrrsing kapcsán, mint mindig, amikor nem feltétlenül a zenehallgatás a lényeg. Az is egy érv, hogy valójában elképesztően sznob dolog egyáltalán írni ilyesmiről, komolyan venni pedig egyenesen megbocsáthatatlan. Azért kíváncsi lennék, élőben hogy működik a dolog; én speciel jobban el tudnám képzelni a Szigetes ambient-sátorban, mint egy füstös klubban vagy egy fesztivál nagyszínpadán. Utóbbitól valószínűleg soha nem is kell majd tartania a két bristoli úriembertnek (hiszen sokszor még a rádiós műsorvezetők is bajban vannak, mikor fel kell konferálni a bandát). Az biztos, hogy a szó klasszikus értelmében hallgatni őket olyan, mint sajtreszelővel maszturbálni: némiképp talán szórakoztató, de leginkább fájdalmas.
Linkek:
Fuck Buttons MySpace
ambient Fuck Buttons Street Horrrsing
131975