Ha nem küldtök gyorsan sok jó feldolgozást, kénytelenek leszünk a tartalékokhoz nyúlni: így hétfőre húzónak megint egy régi Pale Blue Eyes, nem azért, mert, hanem azért, mert jó. De tényleg.2009. 05. 17.
Ha nem küldtök gyorsan sok jó feldolgozást, kénytelenek leszünk a tartalékokhoz nyúlni: így hétfőre húzónak megint egy régi Pale Blue Eyes, nem azért, mert, hanem azért, mert jó. De tényleg.
A Pale Blue Eyes-ról már volt szó, mindenesetre boldogan megteszünk mindent, hogy így tizenegynéhány év után megalapozzuk a kultuszukat, és ha kell, a feldolgozásaikon keresztül megmutassuk, miért is volt ez egy jó zenekar. Május elején egy Joy Division-szám okán írtunk róluk bővebben, amiben kifejtetlenül maradt néhány részlet: pl. hogy mi is volt ez a 'Csongrád megye legjobb könnyűzenei brácsása' kitétellel. A mai napra rendelt Nick Cave-feldolgozás (Cave is már másodszor van, küldjetek feldolgozásokat meg pénzt; ne neki, hanem nekünk) rögtön az elején napnál világosabbá teszi, hogy nem csak a Joy Division bújt meg a magyar pszeudoalternatív zene mögött, hanem a Velvet Underground is, de persze mi mást is várnánk. A fájdalmasan klasszikus-gyanús brácsatémák még fájdalmasabb direkt elbaszását minden ép ésszel érthetetlenre visszhangosított dobok követik, és az egész szerkezet és hangzás különben is igen innovatív átdolgozássá teszik ezt a verziót. Aki azt gondolná, Johnny Cash után a 'Mercy Seat'-hez nyúlni nem lehet, annak ez két módon is válasz: először is úgy veszi le a számot, hogy megtartja a nagyrészt zajból és egyáltalán nem melodikus hangokból szőtt alapot, és még csavar is rajta egyet a gyorsulással, a gitárok ellenritmusba pakolásával; másodszor meg konkrétan Johnny Cash 2000-es American III: Solitary Man előtt 5 évvel készült, mikor Rick Rubin még csak szép álmaiban tervezgette, miket dolgoztat majd fel az öreggel. Ha még szeretnétek abból a könnyűzenei brácsából, hallgassátok meg a last.fm-en az 'Alone Mr. Harding'-ot, máshol úgysem nagyon tudtok Pale Blue Eyes-t hallgatni.
Felesleges lenne hosszan írni a 'Mercy Seat'-ről, és elmondani, amit mindig el szoktak, hogy a kegyetlenül jó 1988-as Tender Prey lemez óta (még egy ok, hogy ne irtsuk ki a 80-as éveket és mondjuk be a Tilos Rádióban) valószínűleg nagyon kevés Cave-koncert akadt, ahol nem hangzott ez el, a Live Seeds nyitódalaként meg már az áthangszerelt, rövidített verziónak is lett valamiféle standardja. A korai Cave legkíméletlenebbül jó pillanatait fogja meg a 'Mercy Seat', sokak szerint valaha írt legjobb szövege, és valaha írt egyik legjobb zenéjük. Még a videója is kiválik az átlag Cave-videók közül, amennyiben nem csak a zenekar látható benne, amint faarccal játszik, hanem van egy furcsa fekete-fehér keresztbevágott képe, amiben a Lugosi Béla-arcú Cave egy börtöncellában gonoszkodik atlétatrikóban. Meg hát még azok a zenekari képek is: Thomas Wydler definitíve edukál minden konga-, tam- és cinmániás dobost, hogy a legeslegdurvább témákat egy lábdobbal, egy pergővel és egy alsótammal el lehet játszani (akárcsak a Birthday Party-ban, vagy újabban a Grindermanben), a fiatal Blixa pedig kőbe vésve áll és húzza be a szlájdot néha-néha. Ahogy a végén Cave kimegy a képből a videóhoz valamelyeset lecsökkentett számú refrén végén (a lemezen 16 ismétlés van a végén, és néhány szavas variációkból áll össze dramatikus ív meg narratíva is), na az a szimbolikus, nem a kultúra rendszere Lacannál.
Szóval küldjetek még feldolgozásokat, sokat és gyorsan. És pénzt, azt is sokat és gyorsan. Addig meg rohassza ki az agyatokat Nick Cave és a Pale Blue Eyes kombinációja, és képzeljétek el, milyen lehetett ez ott helyben koncerten.
Pale Blue Eyes -- 'The Mercy Seat' (Nick Cave & the Bad Seeds)
Nick Cave and the Bad Seeds otthon zenélés Pale Blue Eyes
131976