Vége a Balaton Soundnak, nyilván nem voltunk ott, még éneklő szakmunkásként sem, így semmilyen értelemben nem tudunk róla beszámolni, de a fesztiválbeszámolók egyébként is unalmasak. Úgyhogy most kipróbálok valami mást.2009. 07. 13.
Vége a Balaton Soundnak, nyilván nem voltunk ott, még éneklő szakmunkásként sem, így semmilyen értelemben nem tudunk róla beszámolni, de a fesztiválbeszámolók egyébként is unalmasak. Úgyhogy most kipróbálok valami mást.
Azt már a Matula Magazin vonatkozó cikke óta tudjuk, hogy elég annyit leírni valahol, hogy "köcsög dídzsék, csak mások zenéit játsszák", és garantált az extraidióta olvasói levelek áradata; egyébként az ilyen típusú érvelések maguk is legtöbbször extraidiotizmusba fulladnak (a Matula legalább vicces). A Balaton Soundról is kurvára ciki lenne csak azt mondani, hogy buzidrogos juppiköcsögök agyba basszust baszó dzsamborije, ahol még csak be sem rúgnak rendesen a zenére, és a lényeg sokkal inkább a kurva nagy lehúzás (jegyáraktól sörárakig) és a 'hangulat' (itt kötelező 'fílingnek' mondani), a 'pörgés' misztifikálása. Hasonló szöveg lenne mondható a világ minden nyári zenei fesztiváljáról, tekintet nélkül arra, milyen zenék is mennek, hiszen elég, ha az ember egy fél generációval idősebb a fesztivál átlagközönségénél, már erkölcsi alapot érezhet magában arra, hogy a rossz moralizálás univerzális retorikájával panaszkodni kezdhessen "ezekre a mai kis köcsögökre", akik csak ezt vagy csak azt, sosem amazt vagy emezt, amit mi még annak idején hogy! atyaúristen! És annak ellenére, hogy az elektronikus tánczenét magam is csak a pszichoanalízishez tudom hasonlítani a sátán legkártékonyabb találmányai közül, azért mégis felismerek valami olyat, hogy mennyire kurvára fölösleges ezt a már ismerős érvekkel sulykolni. Vagy próbálni. Komolyan, csakis azt lehet vele elérni, hogy apáink sorsára jutunk, akik megpróbálták nekünk elmondani, milyen jó is volt az Illés meg az Omega, mikor mindannyian tudjuk, hogy ezek egy rakás szar, és ezért apáinkat kapásból hülyének nézzük, és nem hiszünk el nekik soha semmit, ha a zenéről van szó.
Lépjünk túl azon, hogy az elektronikus tánczenék mennyiben tartoznak a zenehallgatók nagyobb része által valóban 'zeneként' koncepcionálható művészi produktumok közé, hogy hogyan viszonyulnak az igazi, fasza rakenrollhoz, és így tovább. A tézisünk legyen az, hogy az elektronikus zenéket (és közönségüket) ilyen módon kurvaanyázni kb. olyan, mint a legegyszerűbb, legmezeibb komenistázás. Nem old meg semmit, de gyűlölködésre kiválóan alkalmas. Nem is magyaráz semmit, legtöbbször csak ostobaságot és tudatlanságot jelöl. És még csak nem is 'igaz' -- itt biztos lehetne azt mondani, hogy számtalan villanyzenész mutatta be már az utóbbi években, mennyire legitim dolog is ez, csakhogy én egyetlen ilyet sem ismerek, és minden, amit emberek valaha mutattak nekem azzal, hogy naezaz!, az kivétel nélkül pont ugyanolyan szar volt, mint akármelyik másik dídzsé akármelyik másik megkülönböztethetetlen mixe. A másik oldalról kétségkívül ugyanígy fest a dolog: ezt onnan tudom, hogy máig nem tudom egymástól megkülönböztetni a Led Zeppelin vagy a Deep Purple vonyítós, gitárnyúzós szarságait, a legnagyobb slágerek kivételével. De legyünk jóhiszeműek, biztosan vannak mindkét oldalon olyanok, csak nehéz őket megtalálni, mert akik mutogatják, mindig olyasmivel mutogatják együtt, ami tökéletes érv a sztereotipizáláshoz, egyúttal újabb párhuzam, mert eljuttatja az embert az 'ezektől én semmit' és az 'ezek ellen bármit' mentalitásig. Az elektronika betörése a hagyományosan 'rockzenére' alapozott zenei fesztiválok piacára egyeseknek nyilván összeesküvés-szagú, gonosz világuralomra törő ördögi tervnek tűnik, viszont lássuk be, sosem fogjuk hitelesen megtudni, valójában milyen is. Pl. mert nem megyünk el ilyenekre, mint most én, és akik ott vannak, azoknak nem hiszünk. A média hazudik, megmondta a Hír TV.
Az, hogy sosem értettem, miért olyan kurva nagy szám a Kraftwerk (mostanában meg pláne), vagy hogy amióta csak létezik, a legálságosabb, leghiteltelenebb fosnak éreztem az Animát, vagy hogy öblösen jót röhögtem, mikor a Quarton olvasott Goulash Exotica-recenzió után valaki a Balaton Soundon is leírta, hogy ekkora minősíthetetlen szart még sose hallott -- szóval mindez igazából kurvára nem számít, ha már megengedünk annyi liberális gondolkodást (amivel egyébként Magyarországon még mindig kellően kompatibilis a komenistázás, csak a párhuzam kedvéért), hogy az ember legyint egyet, mint raver a Motörheadre: hadd csinálják, ki a faszt érdekel, csak ne kelljen hallgatnom. A VOLT-on amúgy külön tréningeztem magam az ilyesmire, és elmentem olyan zenekarokra (főleg a hip-hop különböző vállfajaiból kinőtt dolgokra), amik vagy lemezről is idegesítettek, vagy amikről olvasva már meg sem hallgattam őket soha, mert tudtam, hogy idegesítenének. Elmentem Belgára pl., mert szerintem én vagyok majdnem az egyetlen ember az országban, aki hajlandó bevallani is, hogy egy-két számban egy két soron kívül a Belga kurvára nem vicces, továbbá engem zavar az az elvárás, hogy mégis minden áron viccesnek kell őket tartani, különben én vagyok a beteg (ész ész nem ők). Aztán elmentem Ludditákra is, pedig az metaantipolkorrekt elmésfeminista hip-hop szókapcsolatokban igazából minden egyes összetevőtől irtózom. Még Suhancosra is elmentem, pedig a Feri szalonzsidózásáról is azt gondolom, hogy jajmár, van ennél művészibb (vagy csak: ízlésesebb) módja is elmondani, hogy ő nem a 200 ezer plusz 1 SZDSZ-szavazó közé tartozik. Ezeket a már előre ismert gondolataimat közben is igyekeztem tudatosan nem gondolni (tudván, hogy biztosan nem fogom elfelejteni őket), így születtek a fentebb linkelt rövid és tulajdonképpen pozitív beszámolók a fesztblogon, és ezért is linkelem őket, ezzel jelezve, hogy a fentebb elmondottak ellenére ezek vállalhatók részemről. Továbbra sem fogok se Belgát, se Ludditákat, se Suhancost hallgatni otthon, és továbbra is rettentő sok fenntartásom marad mind a kötelező viccességgel, mind a hip-hop kötelező hitelesség-markereit kivétel nélkül előszámlálással (miközben igazából nem mondunk semmit, csak azt, hogy "itt vagyunk, mi vagyunk, faszák vagyunk"), mind a népzene és a konzervativizmus popzenébe emelésével. Viszont így el tudom mondani, hogy láttam is őket, nem csak az asztal mellől pofázok; látva őket pedig legalább egyszer élőnek és viccesnek tűntek, akik megmozgatnak embereket -- és nem elhanyagolható az a részlet, hogy (a Belga kivételével, akiknek meg direkt elmondhatatlanul rosszak a zenéik) nem egymásra kevert, Madonnából lenyúlt effektekre nem (csak) magukat trendinek gondoló, bedrogozott-berúgott hülyegyerekeket.
Mindez csak azért, mert túl egyszerű lenne azt mondani itt a Cluster One-on, hogy köcsög elektronikus zenékkel nem foglalkozunk, az ezekre specializált fesztivált nem is tekintjük igazi fesztiválnak (mikor igazából a köcsög hippik találták ki a rockfesztiválokat, akik kb. ugyanolyan elviselhetetlenek voltak, mint egyes nagyképű beexezett elektronikus zenére pohárheinekent ivó juppik). Szívesen tenne az ember olyan átfogó, gyönyörű ívű kijelentéseket, hogy márpedig az elektronikus tánczene szar, alcuzámmen, ezt a tucctucc-fesztivált meg csak az menti meg, hogy a Balaton mellett van, tehát legalább fürödni lehet. De most nem teszek. Paradox módon a VOLT-on a hip-hopból tanultam egy kis toleranciát, és tudom, hogy ez is egy stigmatizált köcsög szó, olyan, mint a fasiszta, meg a buzi, meg ilyesmik, csak mint a magyar vulgárpolitizálásban, itt is azt látom, hogy tök fölösleges körökben kurvaanyázza egymást néhány olyan oldal, akik igazából lófaszt sem tudnak egymásról, és csakis személyeskedéssel foglalkoznak ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnának, mondjuk elmennének dolgozni. Nekem a Balaton Sound kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy az elektronikus tánczenével úgy egyáltalán nem kell foglalkoznom, és ennek örülök. Szerintem ennek örül minden olyan is, aki viszont azzal foglalkozik. Azt viszont nem mondhatja senki, hogy nem vagyok dícséretesen nyitott és elfogadó, és ha ezt senki nem mondhatja, akkor nekem már megérte, hogy a Balaton Sound egyáltalán létezik.
131976