2009. 06. 24.
A nyáron annyi fesztivál és koncert lesz, hogy bár nyilván nem tudunk minden ott lenni, azért szeretnénk mégis hozni a megfelelő obszcén termést, kénytelenek leszünk a fikcióhoz fordulni: nyáron fiktív koncertbeszámolókat is közlünk, elsőként a Depeche Mode Tour of the Universe-fellépéséről.
Hétfőn este hívtak fel, hogy Dave Gahan meghalt rákban, be kellene ugrani a helyére a budapesti bulin. Martin Gore kedves volt, elmesélte, hogy a turné minden állomásán helyi éneklő szakmunkásokat keresnek meg, hogy helyettesítse Dave-et (Isten nyugosztalja), így nem kell végigcipelni egyvalakit a világon. Kérdésemre, hogy nem fogja-e a közönség észrevenni, csak nevetett. "Még meg sem kell borotválkoznod", mondta. "A kivetítőre majd rakunk felvételeket akkorról, mikor Dave (Isten nyugosztalja) még élt, és különben is, amíg szól a szinti, ezek se nem látnak, se nem hallanak!" Úgyhogy ennyiben maradtunk, megegyeztünk, hogy hívnak, ha megérkeznek, addig is hallgassam már egy kicsit ezt az új lemezt. De hát nincs ez meg nekem, protestáltam, és pénzem sincs hirtelen elszaladni és megvenni; Martin legyintését még a telefonon keresztül is láttam. "Töltsd le, baszod, lejön 10 perc alatt", mondta kemény basildoni akcentusával, és letette. Próbáltam visszahívni, de csak egy thai kurvát értem el a számon egy prágai szállodában.
Kedden reggel aztán megint csörgött a telefonom, ezúttal Andy-vel beszéltem. Megegyeztünk, hogy a Deákon találkozunk délben, megiszunk egy kávét, megbeszéljük a setlistet, aztán megyünk is ki beállni. Jól hangzik, gondoltam, és csak azért sem hallgattam meg újra a Sound of the Universe-et. Fél tizenkettőkor még a csajomnál húztam a csizmámat, szar idő lesz, kell az, meg az imidzshez is jó, aztán elmetróztam a Deákra, ahol rögtön a kijáratnál az ellenőrök által közrefogott Martinba és Andy-be ütköztem. "Nincs jegyük, bazmeg, azt állítják, a Népstadionnál leengedték őket, mert hogy nem tudtak pénzt kivenni meg jegyet venni, hogy majd itt, és akkor majd vesznek", magyarázta az ellenőr. Mivel jól tudom, hogy busszal érkező külföldiek sokszor futnak bele ebbe, a kivárásra játszottam, míg Andy-ék menedzsere oda nem ért, és ki nem fizette a BKV-t zsebből, így nem kellett otthagyni Martin és Andy útlevelét. Az ellenőrök még mondták, hogy tehetünk panaszt, de a zenészek ezen csak röhögtek. Beültünk tehát a Queenbe a Király utcán átbeszélni, mit is kell csinálni pontosan, és mekkora összegért. Szerencsére Martin és Andy is napszemüveget viseltek, így senki sem ismerte fel őket, még akkor sem, mikor az esti koncert plakátja előtt mentünk el. "Tudom, tudom, nem igazán tempós ez az új lemez", kezdte a mentegetőzést Martin. "De a 'Wrong' kurva jól fog szólni, és szerintem te is simán meg tudod csinálni Dave (Isten nyugosztalja) szólamait, nem nagyon megy magasra, semmi külön technikázás, a 'Jezebel'-t meg majd én eléneklem." Felvetettem, hogy az éneket beadhatnánk playbacken, de ezen mindketten felháborodtak. Mit képzelek, dühöngtek, az ének mindig élőben megy. Bocsánatot kértem, és rátértünk a nagyobb összegre, amit ezért kapok. Végül lementünk a metróba, és elmentünk a Stadionok megállóig, ahol megmutattam a trükköt, hogy hogy kell a Syma felől bemenni a Puskásba, hogy ne kelljen a már akkor ott álló rajongókon átverekednünk magunkat. A zenekar teljes staffja már ott várt, csak Martin és Andy jöttek külön, mert velem kellett egyeztessenek.
A beállás minden probléma nélkül zajlott. Amíg a Zagar tolta az előzenekarkodást, mi hátul ittunk a backstage-ben Martinnal (Andy kimentette magát és ledőlt egy kicsit; miután elment, Martin elárulta, hogy igazából a szólamait gyakorolja ilyenkor), akinek elmeséltem, miért is ilyen szar a Zagar, ő meg nagyon röhögött, és cserébe megígérte, hogy előrevesszük az 'It's No Good'-ot, ha már annyira szeretem. Arról viszont nem tudtam meggyőzni, hogy játsszunk valamit az Exciterről is: azzal érvelt, ha még betesszük mondjuk a 'Freelove'-ot, még sokkal lassabb és leülősebb lesz az egész, és ebben egyet kellett értsek. Átfutottam még egyszer a szövegeket és leküldtem még néhány sört; Martin addig leküldött fél láda sört, és a gitárjait hangolgatta. Végül a Zagar végzett, láttuk, hogy nagyjából mindenki megjött, mindenki vett sört, mindenki elment vécére, úgyhogy bele is vágtunk.
Az 'In Chains'-nél még kicsit aggódtam. Nem tudtam rögtön feloldódni a Puskásban felépített hatalmas színpadon, kivetítők, fények, minden… meg az a kurva sok ember. A fülesben királyul hallottam mindent, de tudtam, hogy ez kifelé úgyis szarul szól, vagy legalábbis minden második néző azt fogja mondani, akár ért hozzá, akár nem, tehát a 'Wrong'-ba már beleadtam apait-anyait, egyszer például azt énekeltem refrénben, hogy "roooooossz, roooooosz", Martin meg rám kacsintott, látod, észre sem vették, mondta a pillantása. Kurva jó ez a szám, lihegtem oda neki két színpadkör lefutása közben, ő meg csak mosolygott, és pengette tovább az egy hangos alapot. Felnéztem Andy-hez is, ő is kitett magáért, úgy nyomkodta a szintijét, mintha az élete múlna rajta. A 'Hole to Feed' hülye alapjára elég trükkös dolog felépíteni a dalt élőben, nem tudom, ki venné ezt észre a lemezen, én mindenesetre megtettem minden tőlem telhetőt, de úgy láttam, a fények azért sok figyelmet elvontak az apró részletekről, amiket elbasztam. Délután már megbeszéltük, hogy itt meg is állunk, és jönnek a régiek, mert úgyis mindenki azokat akarja. Kinéztem a közönségre, és nem tudtam megállapítani, jól gondoltuk-e, de lehet, hogy csak azért, mert én itt élek, és nagyon jól tudom, hogy kétféle ember megy Depeche Mode-koncertre: akiknek teljesen mindegy, milyen, mert úgyis úgy fogják érezni fiatalkoruk felálló hajú, fekete ruhás szintipoppereit látva, hogy életük legnagyobb koncertjén voltak, és azok, akiknek szintén teljesen mindegy, milyen, mert úgyis csak azt fogják elmondani róla, hogy az új lemez szar és szar volt a hangosítás. Igaz, délután igyekeztem ezt elmagyarázni Martinéknak, de szerintem nem hitték el. A váltás azért megvolt, 'Walking in My Shoes', aztán (az én kérésemre előrevéve) az 'It's No Good' – hát az kurva nagy lett, imádom azt a belépést a refrénben, oda is basztam a csizmámat rendesen mindig, meg előredöntöttem a mikrofonállványt, meg a flitteres zakómat is levettem, aztán a 'Question of Time' könnyeket csalt a szemembe a szar 80-as éveket idéző szintihangokkal, Andy meg csak vigyorgott rám hátulról, lehet, hogy délután ezt is említettem. Aztán elnyomtuk a 'Precious'-t, igyekeztem Gollamosra venni, de nem biztos, hogy mindig sikerült. Miközben énekeltem, folyton azt járt a fejemben, mennyire kibaszott jól csinálta ezt a színpadi jelenlétet Dave (Isten nyugosztalja), én meg sem tudom közelíteni, hiába köpöm ki a belemet is. Kurva nagy ez a színpad. Na de azért pörögtem egyet a 'Precious' fasza nyers gitártémáján, tudjátok, mikor a hal bejön a videóban.
A következő szekció egy kicsit összefolyik nekem, arra emlékszem, hogy nagyon örültem, mikor a 'Jezebel' jött, és Martin énekelt, nem nekem kellett. Meg asszem itt a vége felé játszottuk az 'Enjoy the Silence'-t, azon tűnődtem közben, kitől hallottam a Gödörben egyszer egy tök jó feldolgozást, a Galapagostól vagy a Vad Fruttiktól. Jó számok lennének ezek az emblematikusak majdnem mind, fejtegettem már a Queenben is Martinnak, csak könyörgöm, a Casio-szintit ne! De Andy hajthatatlan volt, ha nincs Casio-szintihang, ő kiszáll (ez volt a baj Vince Clarkkal is, mesélte Martin, ő már végleg nem bírta. "Nem bírta?? Na és az Erasure-ben mit csinált??", hitetlenkedtem. Martin vállat vont, "élni kell valamiből", felelte). Szóval jó számok ezek, az egy dolog, hogy hallgatni nem bírtam soha sokáig, de élőben játszani, mikor ott hülyéskedik az ember mellett Martin a fél láda söre után, vágja a pofákat, mikor épp nem mutatja a kivetítő (kurva jó érzéke van hozzá, mikor nincs képben), na akkor lehetetlen, hogy a 'Question of Time' vagy az 'Enjoy the Silence' ne kapjon el, még engem is. Aztán lejöttünk, kész, vége az első felvonásnak. Meg az eső is esett már a blokk közepe óta, szegény csokkerek áznak ott lent, mutatta szomorúan Andy, jó magasan bent a színpadon, a tető alatt. Kurvára elfáradtam, fáztam is kicsit, hülyeség volt a zakót eldobni, de hát mit van mit tenni.
Az első ráadásból csak a 'Strangelove'-ot ismertem igazán, de becsülettel lenyomtam az egészet (na jó, azt mondták utána, hogy a 'Master and Servant' tényleg nem lett valami jó), a másodikban meg a 'Personal Jesus'-ba tényleg mindent beleadtam, csak végig Johnny Cash-re gondoltam közben. Szerintem ettől amúgy csak jobb lett, egyszer a kivetítőn mintha még egy könnycseppet is elkaptak volna, ahogy legördül az arcomon. Aztán valami harmadik vonalas számmal lejöttünk, Martin pedig rávetette magát a maradék fél láda sörre, Andy pedig elvonult levezetni a feszültséget. Én csak ültem magamban, és arra gondoltam, basszameg, akármennyire is nem bírtam ezt a zenét általános iskolás meg gimnazista koromban, meg igazából az Ultra előtt sohasem, azért nagy figura volt ez a Dave (Isten nyugosztalja), Martin meg egyszerűen beszarás, és ha rendesen eljátsszák, ezek azért megszólalnak ezek mind. Az, hogy én elfelejtem őket öt perc alatt, az egy dolog. De kint az a kurva sok ember, már aki nem azt fogja holnap elmondani, hogy szar az új lemez és szar volt a hangzás, na azoknak ez mennyi mindent jelent, milyen jó, hogy itt voltak, és még ha csak közepes bulinak is értékelik, azért hátha úgy viszonyulnak hozzá, mint én a könyvekhez, azt még sosem bántam meg, hogy megvettem egyet, csak azt, hogy nem vettem meg. Ezeket amúgy el is mondtam Martinnak, aki bólogatott, és azt felelte, ez kurva jó érzés, ezért csinálja már olyan régen, ezért meg a pénzért. Beszélgettünk még egy kicsit a gitárhangokról meg -témákról, meg a szintihangokról is így, hogy Andy nem volt ott; próbáltak rábeszélni az afterparty-ra, de én már mentem volna haza a csajomhoz. Andy-t még megvártam, amíg visszajön, hogy elköszönhessek. "Remek volt, igazán remek", mondta nekem, "szerintem tökéletesen csináltad, egy-két dolgot mindig elbaszott Dave is (Isten nyugosztalja)." Martin két gitár elpakolása közben kezet fogott velem, és megadta az emailjét, hogy majd küldjek linkeket a kritikai fogadtatásról, és fordítsam már le a legjobb kommenteket, mert imádnak röhögni az ilyesmin. Végül megírtuk a számlát (szerencse, hogy van 'Művészeti tevékenység: zene' tevékenységem), és a menedzserük megígérte, hogy 10 napon belül utalják a nagyobb összeget, amiben megegyeztünk. Hívtak egy taxit, és hazamentem. Mondanám, hogy azóta sem hiszem el, mi történt velem, de de.
Az éneklő szakmunkás fellépései:
Depeche Mode
Simply Red (+ Király Viktor)
Dave Gahan Depeche Mode fiktív Martin Gore Puskás Ferenc Sportcsarnok Sounds of the Universe
131974