2009. 07. 13.
Réges-rég tartozunk egy igazi Vad Fruttik-interjúval, és a VOLT-on igyekeztünk ezt be is hozni. A zenekar király nagyszínpados koncertje után beszélgettünk Likó Marcell énekessel, az egyik legviccesebb magyar zenésszel, aki hozott nekünk sört a backstage-ből, ás általában véve hozta az elvárt obszcenitás-szintet.
Likó Marci az első magyar zenész, akit konkrétan a Cluster One miatt ismerünk, már csak ezért is különleges nekünk. Valahogy ellentmondásosan voltam én a Vad Fruttikkal eddig, megírtam már tavaly, hogy a latinos-jazzes dolgok, a klasszikus gitáron fogott furcsa akkordok valahogy nem működnek nekem mindig – a VOLT nagyszínpadán viszont már egy sok-sok változáson átment csapat (és zene) fogadott, és így bizony már nagyon határozottan tetszik. Hajlamos vagyok olyanokat mondani, hogy "én megmondtam, hogy jó lesz", és jó is lett, valóban lendület került bele, valóban összeálltak a dalok hangzásilag-előadásilag-mindenhogy. Marci egyébként az egyik legviccesebb magyar frontember, legalábbis a színpadon kívül egészen biztosan olyan, mintha valami nagyon hülye rajzfilmből jött volna elő. Ahogy mozog, ahogy beszél, és főleg amiket mond, abban alaposan ott a punk is, és egyébként amint beindult a koncert, a színpadon is szélesebb gesztusokkal, elengedetten nyomta. Az egész zenekar több dologban is megnyugtatott engem egyébként: Kerekes Gergely gitáros lecserélte a csak körvonalaival jelzett dizájnú klassziko-elektronikus gitárját egy korrekt Telecasterre, amitől (mondanom se kell) egészen más megszólalást és dinamikát kaptak a dalok, a billentyűsök használata pedig meggyőzött arról, hogy mégsem kellene minden magyar zenekarból egységesen kirúgni a billentyűsöket.
Mikor a Vad Fruttik lejöttek a színpadról, mi már a Limp Bizkit sajtótájékoztatójára készülődő backstage-ben vártuk Marcit, aki rögtön azzal a kérdéssel nyitott, ne hozzon-e nekünk valamit inni, mert ő az Artista pass-ával ingyen kap mindent. Annyira pofátlanok nem vagyunk, mint amilyennek látszunk, ezért csak sört igényeltünk, Marci pedig eztán leült velünk beszélgetni, közben meg mindenfelé tetkós Limp Bizkit-roadok mászkáltak, és általában véve mindenki azt várta, mikor jön Fred Durst, illetve az eső. Az eső jött, Fred Durst nem, így a beszélgetés befejeztével kénytelenek voltunk továbbra is bent maradni, hogy ne ázzunk szarrá, mint a Kaukázus közönsége, Marci pedig további söröket hozott ki nekünk. Egy ponton elgondolkodtunk azon, el kéne lopni a vécépapírt a VIP-vécéből, de úgy döntöttünk, kispályás lenne, nem pedig punk gesztus.
(Az interjú szerkesztett formáját közben a fesztblogon már olvashatták, akik olvasnak fesztblogot; itt lentebb azonban az eredeti szöveghez jóval közelebb álló obszcén verziót kapjátok meg, Marci személyes jóváhagyásával. Arra sajnos már nem teljesen emlékszem, a hangfelvételt nyitó obszcenitás pontosan mire való reakcióként hagyta el a száját.)
LM: Aztageci! Kurva picsába! Ezért ne igyál!
CO: Nagyon örülök, ezek szerint folytatják a magyar zenekarok az obszcenitást, tegnap is mindenki obszcén volt a nagyszínpadon.
Szerintem csak a feszültség miatt – annyira próbálsz megfelelni, hogy utána így kijön.
Kifelé nem nagyon látszott rajtad a feszültség.
Tényleg? Ó baszki, nekem annyira rossz volt belül, hogy elképesztő. Ennyire rosszul az utóbbi iksz évben nem éreztem magam, mint most. Mert annyira különös az egész: nézd meg, ekkora a nagyszínpad, vagy tíz méterre vannak az emberek, közöttük van ez az elválasztó geci… nem jó érzés. Mi tök pici klubokban szoktunk játszani, ahhoz vagyok szokva. A végére azért oldódtam, mert képzeljétek el, az elején annyira sütött a nap, hogy énekeltem, énekeltem, és úgy 30-40 mp után valami szorító érzést éreztem a mellkasomban, és alig kaptam levegőt. Nagyon-nagyon nehéz volt. Bazmeg, a Rolling Stones-nak könnyű, akik este 10-kor játszanak, akkor már nem süt ez a szar nap... de ez az időpont annyira kegyetlen és hálátlan, hogy azt hittem, meghalunk. A cipőm az konkrétan olvadt, annyira meleg volt. Szóval tök szar.
De ha a közönség reakcióját nézed, mégiscsak hálás egy kicsit?
Persze, persze, az nagyon jó. Én otthon külön készültem erre, jártam futni, hogy karban legyek tartva; fekve nyomni ugyan nem tudok, de vannak súlyaim, azt felrakom a lábamra, és futok azokkal baszki... na, ugyanez van a színpadon. Akkora a színpad, meg fekete, összegyűjti a hőt, és úgy érzed, hogy elájulsz. Nincsenek propellerek, mi nem vagyunk még Tankcsapda: ha a nagyszínpadon játszol, viseld el minden terhét.
És érdemes?
Hát persze! Valamikor el kell kezdeni. Egy ideig hezitáltunk, hogy a nagyszínpadon játsszunk vagy az MR2-n, de aztán egy veszprémi barátunk mondta, hogy próbáljuk ki, lehet, hogy nem lesz többet ilyen lehetőség. Eredetileg a Kaukázus helyén lettünk volna, de aztán voltak keverések, és végül megegyeztünk ebben a sorrendben, meg hogy mi még a Balaton Soundra is megyünk fellépni.
Az újonnan nagyszínpadra került magyar zenekarokhoz hogy viszonyultok? Kiket hallgattok, kiket szerettek?
Azt szoktam mondani, hogy én nem hallgatok magyar zenét, de ez nyilván hülyeség: hallgatok magyar zenét, csak nem sokat, mondjuk annyit, mint bármilyen általában véve 'zenehallgató' ember. Annyit, hogy tudom, a Kaukázusnak, a 30Y-nak, vagy a Kispálnak milyen számai vannak. Meg persze személyesen is ismerjük őket, zenéltem én már a Janival a Kaukázusból, de egyébként a Lovasi is olyan, hogy oda szokott jönni hozzánk koncert után, és szoktunk beszélgetni nagyon sokat. Odajön mondjuk, hogy Marci, ezek a szövegek szarok, ezt abba kéne hagyni – én meg mondom neki, hogy bazmeg, miért, olyat írjak, mint te? Sok-sok magyar zenekar a Kispálból indul ki, én viszont inkább csinálnék valami sajátot. Oké, lehet, hogy szarabb vagyok, mint egy Lovasi, de én legalább mást csinálok. Azt sem teljesen én találtam ki, de legalább nem magyarországi. Lehet, hogy találhatsz mindenféle zenekart, mint a Nine Inch Nails vagy a Pink Martinis, akik olyanok, mint a Vad Fruttik, de nem Magyarországon. A magyar piacon nem érdemes kurvulni. Én már tiniként is az olyan zenéket kedveltem, amikről elhittem, hogy az van amit a színpadon látsz, mint a Nirvannál, a Pearl Jamnél, Stone Temple Pilots-nál, vagy a Kispálnál, tőlük is tanultam énekelni, meg az énekkarban. Aztán ahogy egyre többet ballagtunk a rock ösvényein, úgy láttunk egyre inkább bele abba, mihez kellene tartanunk magunkat, hogy ez a hitelesség valóban az is legyen ami - ne csak egy máz. Nem megyünk el haknizni - nincs napi 2 fellépés, nem megyünk el hülye reggeli műsorokba két celeb közé zenélni, nincs playback, nincs politizálás, nincs főzős műsor, nincs bulvár, nincs Győzike... magyarul nincs hírnév-hajhászás, médiahackelés, halálhírem terjesztése. Nálunk valami ilyen a hitelesség.
[Ekkor kezdett kurvára zuhogni az eső, így bevonultunk most már tényleg a Limp Bizkit-sajtótájékoztatóhoz előkészített kanapékra.] Látom, sok magyar zenekarral együtt ti is Telecastert használtok újabban. Ez valami összeesküvés?
Hát Gergő, a gitárosunk, alapvetően humbucker-párti, de ha egy humbuckeres gitárt betorzítunk, olyan szintű mélyek jönnek elő, hogy azt már nem lehet jól meglovagolni. Úgyhogy nagyon sokáig kerestük, mi legyen a megoldás, és a Radiohead gitárosa, Jonny Greenwood példájára Gergővel elgondolkodtunk, és ebből lett a Telecasterre váltás. Neki amúgy az is fontos, hogy a gitár nyaka illeszkedjen a kezébe, hogy ne legyen luk a keze és a nyak között, mint mondjuk az enyémnél. Az első pickup, a telepickup, a hátsóval együtt egyébként ad egy kis humbuckeres hangzást, ha kell, de mégsem teljesen az. Ezektől a hangszerváltásoktól főként energiát és még több teret kap a zene. Most már nem kell elgondolkodnunk azon, hogy egy téma vajon hogyan szólalna meg szintibaszussal, vagy egy tökös gitárral, mert ott lesz helyben, ki lehet próbálni, és ez nagyon jó dolog ám. Gergő meg rendesen beleszerelmesedett a Telecasterbe, ezért aztán most olyan dalokat ír, amelyek kihasználják a villanygitár adottságait -- gondolok itt játéstílusra ugyanúgy, mint a torzításokra, gerjesztésekre. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy így rockosodunk.
És te miért váltottál gitárt?
Kicseréltem ebben a Fender Squierben a hangszedőket 80-valahányas Fender hangszedőkre, és így már nagyon benne van az a píííííííííííííííí! Az a húzós hangzás, ami ezeket a gitárokat minden mástól megkülönbözteti. A fekete Les Paul is megvan, csak ahhoz át kellene állítani az erősítőmet – egy Fender Twin erősítőt vettem most, ami meg inkább a szimpla Fender hangszedőkre van kihegyezve.
De ugye lesznek még dalok, ahol te is gitározol?
Lesznek hát, csak most nagyon kapkodni kellett, a nagyszínpadon igazából alig egy órája van az embernek. Mikor feltolod magad a színpadra, már öt óra harminc van, te meg tudod, hogy ötkor kellett volna kezdened, akkor bizony benned van a para rendesen. A tetejébe az fogad fent, hogy kurva meleg van, és elbaszódott az egyik pedálom. Pedig abban egy csomó minden van, az ilyen pííí-VÍÍÍÍÍÍ-VÍÍÍÍÍÍ effekt, meg a povovovovovovo, meg a pakapakapahhappa wah-effekt, viszont olyan meleg van, hogy nem működik normálisan, és kurva ideges lettem. Aztán tök nem szoktunk hozzá még az ilyen méretekhez, és elég kellemetlen, hogy nem tudod felvenni a közönséggel úgy a kapcsolatot, hogy mondjuk leugrasz a színpadról, és benyújtod nekik a mikrofont, hogy "gyerünk, pajti!" Például mert kapsz egy 3 méteres mikrofonzsinórt. Akik itt dolgoznak fent, azok nem ihatnak; mi ugyan ihatnánk, de mi meg azért nem iszunk, mert akkor elbasszuk, és ettől mindenki idegben van, hogy úristen, mégiscsak nagyszínpad, és kurvára nincsenek annyian, mint mondjuk este tízkor, de azért be vagy szarva, mert meg kell felelni. Végül pedig úgyis kell inni baszki, vagy iszol, vagy beszívsz, vagy faszom tudja, mit csinálsz, de el kell bódítani magad, mert én azt mondom, hogy marha nehéz elviselni azt, hogy kiállsz a színpadra, és akkor fel kell pörögnöd ebben a pillanatban, RAAAAAJ-TA! Tessék, játszd el a számokat, mintha te lennél Michael Jackson.
[Marci ekkor a sajtótájékoztatóra érkező stábnak azt állítja, hogy ő a Limp Bizkit, és hoz még sört. Nekik is.]
Akkor utolsónak nem azt kérdezem, hogy a következő fellépés mikor lesz…
Hanem hogy honnan a név?
Nem, azt már megnéztem a site-on. Inkább, hogy most merre tovább a Vad Fruttiknak?
Most elkezdtünk direkt szintibasszusokat használni néhány számban, és valószínűleg ez marad is majd, főleg az újabb daloknál. Próbálunk több zenébe is ilyen ihnyinyinyinyi-nyahahahaha-hiphaphiphap [elektronikus effekteket imitál] tenni, hogy mindenki összehugyozza magát. Csináljuk a harmadik lemezt is, a tervek szerint hogy nyár végéig elkészülj hat-nyolc szám, télre meg tíz-tizenkettő, és januártól tudunk menni stúdiózni. Valószínűleg tavasszal adjuk ki. Nagyon érett lemez lesz. Már a másodikon is sok dal volt, amit tök régen megírtunk, csak nem tudtuk felvenni akkor, amikor az elsőt csináltuk.
Köszönöm, Marci, ez faszán elég lesz, én most le is állítom.
Szoplak!
Likó Marcell Vad Fruttik VOLT 2009
131980