Obszcén első nap a VOLT-on

2009. 07. 02.

Lamorak

A VOLT fesztivál első napján több obszcenitással találkoztunk, mint gondoltuk volna, szörnyű, hova jut a világ, a rockzenészek már a nagyszínpadon faszoznak. Röviden összefoglaljuk, mi mindent is láttunk, aztán majd később megírjuk mindezt sokkal jobban, mint Esterházy.

Azon, hogy a Belga szarozik egy kicsit, senki sem lepődik meg, én sem, ez az egyik oka például, hogy időnként mégis röhögök a Belgán (többnyire szerintem igazából nem vicces, de erről egyszer majd bővebben). Ugyan a 'Kurva anyád' nem hangzott el a délutáni nagyszínpados fellépésen, azért egy-két obszcenitás ki-kiesett a három idióta száján, és hát időnként a mozdulatok és koreográfiák is meglehetősen obszcénra sikerültek.

A legnagyobb meglepetést nekem a The Kolin okozta, akikről nekem homályos elképzeléseim voltak: én nem vagyok Perez Hilton, nekem a 'San Francisco' c. sikerdal olyan borzasztóan nem jött be. A Pesti Est sátorban estefelé fellépő zenekar már eredendően röhejesen nézett ki, az énekes Linczényi Márk nagyjából David Bowie korai korszakát idéző fellépőcuccban ugrált, és nyomta a Bowie és Prince orgánuma között ide-oda pattogó énekeket. A számok között viszont el-elengedett egy-két obszcenitást: röpködtek a lófaszok, mintha még mindig február lenne. 'A következő szám a .... Ismeritek?' [a közönség bizonyos gesztusokat tesz] 'Lófaszt, mi?' A koncert végére két dolog derült ki: az egyik, hogy ez a zene egészen hallgatható és szórakoztató (komolyan!), a másik pedig, hogy a The Kolin nagyon is hasonlít hozzánk -- obszcén és szereti a pénzt. Mi is, ezért akárcsak a The Kolinnak, nekünk is adjatok sok pénzt.

Aztán a 30Y koncertjén tébláboltam vegyes érzelmekkel, abból eredően, hogy kurva jól szóltak, viszont a dalaik szerintem legtöbbször vállalhatatlanul szarok. Szar szövegek, szar őszintézés-költőiskedés, és mintha Beck Zoli külön kiválogatta volna Lovasi, Szűcs Krisztián és Bérczesi Robi éneklésének legidegesítőbb elemeit, és abból állította volna össze a saját stílusát. Ráadásul semmi olyasmit nem csinál, ami mondjuk Bérczesi vagy Lovasi elszállt szövegeit élőben legalább viccessé, ironikussá tenné. Ettől függetlenül az 'Ül és vár' végének pörgése vagy egy-két új szám még engem is meghat, összességében viszont itt főleg az tette számunkra relevánssá, hogy a végén elmondta, 'nem fasszopás, de' meg kell köszönje, hogy a VOLT az első fesztivál, aki feltette őket nagyszínpadra.

A Franz Ferdinand koncertje decens és rakenroll volt, erről nem is írunk. Talán majd később. Olvassátok a Cluster One-t napi releváns obszcenitásért a VOLT fesztiválról, ill. ahogy lesz időnk összeszedni a gondolatainkat, kicsit bővebben is egyes arra érdemes koncertekről. Vagy csak úgy a világról általában.

30y Belga The Kolin VOLT 2009

131974