The bad motherfuckers called I Scream Men

2009. 05. 05.

Lamorak

Na jó, tényleg kimaradt 6-a, de most pótoljuk, visszadátumozva, a történelemhamisításnak úgyis erős hagyományai vannak nálunk. Cserébe megint valami egyszerű és ütős az Ice Cream Mentől (vagy I Scream Mentől?).

Az Ice Cream Men (vagy I Scream Men, attól függően, milyen napjuk van) a szűk körben ismert és természetesen legendássá vált E Projekt romjain alakult ki két éve. Egyes számokat át is vettek, mint pl. a híres 'Sváby András episztémé'-t, amit jelentősen megvariáltak (pl. kiirtották belőle az egyetlen helyet, ahol másik három akkord is volt, úgyhogy most már tényleg csak háromból áll a szám), és változó felállásokban elkezdtek újakat írni (pl. a 'Radio Whatever'-t, amiről New Yorkban tartózkodó szakértőnk azt írta, remek szám, bármelyik világklasszis zenekar írhatta volna, ám az I Scream Men rettenetesen játssza). A változó felállás azt jelenti, hogy mivel macedón-albán vendégdobosuk, Samat Stivoktep nem mindig (sőt, inkább kimondottan ritkán) járt próbára, meg a maradék három tag is kissé ötletszerűen, meg kellett tanuljanak minden elképzelhető kombinációban zenélni. Egyelőre ezt odáig fejlesztették, hogy bármely egy tag nincs jelen, a zenekar tökéletesen képes nélküle is játszani. Ha ketten hiányoznak, az még egyelőre nem megy, de mivel pl. egyes feldolgozásaikban ott rejlik a White Stripes, minden bizonnyal ez sem lesz lehetetlen feladat.

Mikor azt írtam a tavaly májusi Nick Cave-koncert után, hogy most majd minden amatőr zenekar mehet haza 'Stagger Lee'-t játszani, na akkor pontosan ilyenekre gondoltam, mint az Ice Cream Men feldolgozása. Az itt látható zseniális élő felvétel félig-meddig bemutatja, miért is ellenállhatatlan ez a szám: Cave egész elképesztően variálja élőben a hivatalos videón dramatizált sztorit, na és a háttérben ringatózó Warren Ellis, meg a nyilvánvalóan Gary Oldman által játszott Conway Savage a zongoránál, ezek magukban is elég lenne, hogy észrevétlenné tegyék Blixa hiányát. De a lezárás után következő visszavétel, amelynek végén Mr. Stagger Lee még az ördög kibaszott fejébe is belelő négyet, hát az az igazi, két teljes dobszerkóval, őrült hegedűvel és gospel-kórussal.

Az I Scream Men ehhez képest kissé nyersebb megközelítést választ, bár én felpanaszolnám, hogy az ének helyenként fájó Cave-imitációja jobb is lehetne, ha a dramatikus ív tisztábban képződött volna meg a valamikori E Projekt-énekes fejében, illetve ha a legvégén nem gyengülne meg a zaj egy kicsit. Összességében azonban azt hiszem, még így sem rossz egy feldolgozás ez a 'Stagger Lee'-ből, történelemhamisításként tegnapra. Hallgassátok meg, és háborodjatok fel, és ebből erőt merítve csináljátok meg a saját feldolgozásaitokat, és küldjétek el.

I Scream Men -- 'Stagger Lee' (Nick Cave & the Bad Seeds)

I Scream Men Ice Cream Men Nick Cave and the Bad Seeds otthon zenélés

131976