2009. 05. 10.
Örömmel jelentjük be, hogy felhívásunkra nem csak ismeretlenek, hanem rendes zenészek is zenéltek otthon. Közülük először a Vad Fruttik két tagjának Alice In Chains-feldolgozását hallgathatjátok meg, és reméljük, ezzel mi is teszünk valamit a zenekarért. Hogy miért, az kiderül lentebb.
A Vad Fruttikkal szemben van egy kis elmaradásunk, mert tavaly áprilisban csináltunk egy interjút Likó Marcell énekessel: végtelen amatőrizmusunk bizonyítéka, hogy aztán nem szerkesztettük meg, és voltaképp ez volt az egyetlen oka, hogy nem is tettük közzé. Ezt igyekeztünk ellensúlyozni, mikor ismét megkerestük Marcit áprilisban, hogy nincs-e kedvük otthonzenélni nekünk egy feldolgozást. A legutóbbi interjúnk óta megjelent egy lemezük, csináltak egy új videót (ráadásul az egyik legjobb új számból, a 'Kemikáliák'-ból), és újra körbejátszották az egész országot -- ősszel meg is néztem őket Szegeden a JATÉ-ban, illetve elindultam megnézni, de mire játszani kezdtek, már olyannyira berúgtunk, hogy semmi érdemire nem emlékeztem.
Felkérésünkre viszont vad tervezgetésbe kezdett a Vad Fruttik, hogy mikor és hogy is vesz fel: végül az Alice In Chains 'Nutshell' c. számára esett a választás, ugyanis a dobosuk, Hock Attila gyakran énekelte ezt koncertekről hazafelé az autóban. Olyan gyakran, hogy a többiek aztán meg is tiltották neki; ezért aztán reméljük, az, hogy most elénekelhette, mi pedig közzétesszük, hozzájárul az ő lelki békéjéhez, ezen keresztül pedig az egész zenekaréhoz is. Eleinte úgy tűnt azonban, minden összeesküdött az elkészülte ellen: egy vidéki koncert előtt kiderült, hogy az öltözőt, ahol gyorsan fel akarták venni még koncert előtt, időközben szeméttárolóvá alakították (nyilván a válság, ugye), aztán a nélkülözhetetlen laptop utazott külön a zenészektől, a következő koncerten meg még csak backstage sem volt. "Koncert után pedig -- írta nekünk Marci magyarázatként --, úgy bebaszott mindenki, hogy képtelenség lett volna bármit is felvenni." Ebből az is kiderül, hogy a latinos-jazzes zenék mellett a Vad Fruttik azért hozzák a kötelező rocksztár-gyakorlatokat (úgy mint a koncert után berúgás; a következő szintre a szállodai szoba szétverésével lehet majd lépni). Úgyhogy aztán legjobb otthon: a zenekar várpalotai próbatermében rögzítették a dalt ketten, Hock Attila (különben dobos, most) ének és Likó Marcell (különben ének, most) gitár és vokál felállásban.
Mindazonáltal, ha már rendes interjút nem tudtunk csinálni, levélben feltettünk néhány kérdést Marcinak, az amatőrzenélésről is, meg a zenekar nyári fellépéseiről is -- na meg persze a művészetről. Ezzel vezetnénk fel tehát a Vad Fruttik két tagjának Alice In Chains-feldolgozását most.
Az amatőr zene hónapjában milyen kedves (vagy egyéb) emléketek van akkorról, mikor ti is amatőrként zenéltetek?
Elég sokat tudnék erről mesélni. Volt, hogy egy küngösi kocsmában a vasúti töltésnek játszottunk, mert az egész falu focimeccsre ment; máskor véletlenül lerúgták a fejem egy aluljáróban, miközben egy dobgitárral kalapoztunk... Egy dunaújvárosi koncertre tartva egyszer lefulladt az autónk a síneken, és ránk zárták a sorompót, Pétfürdőn pedig sikerült annyira berúgnom a fellépés felénél, hogy a gitárommal összebújva beleájultam a dobokba... Sok a sztori.
Mi a kimondottan jó dolog az amatőrként zenélésben?
Először azt akartam írni, hogy azért jó, mert nincs tétje, de ez nem igaz. Ugyanúgy kiénekeltem a lelkem három részeg arcnak, mint most egy fesztiválnak; az azonban tény, hogy sok olyan dolgot megengedtünk magunknak, amit most már elképzelhetetlennek tartanék. Ilyen pl. a mértéktelen pia- és drogfogyasztás, vagy a felkészületlenség bája.
Min múlik az átmenet 'amatőrből' 'nem amatőrbe'? Mit tehet érte maga a zenész?
Úgy gondolom, ez leginkább a tagok hozzáállásán múlik. Először persze ki kell építeni egy közönségbázist (különben kinek koncerteznénk?), de nálunk a legfontosabb dolog a közös célra hangolódás volt. Mi az, amit el szeretnénk érni, és ehhez mit kell megtennünk? Amint ezt sikerült tisztáznunk és tettekben is megvalósítanunk, azt hiszem, átléptünk a "haladó amatőr" kategóriába.
Milyennek látjátok ma a magyar amatőr zenélést?
Jó pár zenekarral tartom a kapcsolatot, és úgy tűnik, hasonló kihívásokkal küzdenek, mint annak idején mi is. Hol koncertezzünk? Hogy lesz ez rentábilis? Biztos, hogy mindenki ezt akarja a zenekarból? Össze lehet ezt egyeztetni a polgári életemmel? És így tovább. Annyival nehezebb nekik, hogy a kiadók most már jobban meggondolják, kibe is fektessék a pénzüket. Ezt viszont szerintem bőven ellensúlyozza a netes reklám-letöltés lehetősége.
A dalszerzésre hogyan hat a 'haladó amatőrség'? Más közönséget képzeltek-e el most, mikor írtok, más műfaji-zenei szempontokat érvényesítetek?
Nyilván ezek a dolgok is befolyásolják a dalszerzést, de meg nem tudnám mondani, mennyire tudatos ez részünkről. Érkeznek olyan visszajelzések, reflexiók, amelyek befolyásolnak (pl. a szövegírásban), de ezt ugyanúgy felfoghatom egy természetes folyamatként is, hiszen minnél többet írok-költök, annál több tapasztalatot halmozok fel, és próbálom "jobbá tenni" magam. Talán az a szépsége az egésznek, hogy most már tudom, hogy a dalokat mások is meg fogják hallgatni, és pusztán ez a tudat meglehetősen inspirálólag hat.
Az új lemez kapcsán sokat játszotok nyáron -- mitől lesz más most hallani a Vad Fruttikat, mint eddig?
Próbáljuk szinesíteni az élő hangzásunkat. Vettünk új hangszereket, új erősítőket, hogy a zenei minőségben előre tudjunk lépni. E mellett főként az elektronikus részekre gyúrunk rá, de hadd ne lőjjem le a poént.
Mit jelent nektek a művészet?
Nem tudom, hogy a könnyűzene művészet-e. Én nagyon alázatosan állok az úgynevezett magas művészet előtt, és nehezemre esik azt mondani, hogy én művész vagyok. A szememben József Attila, Dosztojevszkíj, Latinovits, Bach, na ők a művészek. Én zenélek. Aztán ki-ki eldönti magában, hogy ez neki művészet-e, vagy valami más.
Vad Fruttik -- 'Nutshell' (Alice In Chains)
Alice In Chains otthon zenélés Vad Fruttik
131980