Unalmas lenne újra mentegetőzéssel kezdeni, a vak is látja, hogy megint nem írunk, szóval be lehet fogni. Az Egyik Szerző sebtiben összekopipésztel egy listát, majd előrelátóan kellemes ünnepeket kíván.2010. 12. 06.
Unalmas lenne újra mentegetőzéssel kezdeni, a vak is látja, hogy megint nem írunk, szóval be lehet fogni. Az Egyik Szerző sebtiben összekopipésztel egy listát, majd előrelátóan kellemes ünnepeket kíván.
Egyébként sem áltatjuk magunkat azzal, hogy bármit jelentene a mi kis sufnioldalunk évösszegzése a többiekhez képest, főleg, hogy az általános konszenzus szerint azok a listák sem jelentenek semmit, maximum más listák elkészítésében segítenek. Én a magam részéről annak örülnék a legjobban, ha olvasóink az idei év során a tavalyinál is többet ettek/ittak/dugtak volna, ezt kívánom nekik kétezertizenegyre is. Ne felejtsétek el, hogy akárki akármit mond, a lényeg, hogy amit csinálunk, az jó legyen nekünk, hívhatjuk ezt akár boldogságnak vagy bármilyen feng-shui faszságnak, mindenesetre ugyanúgy igaz a zenére, mint bármi másra; hallgassátok, ami tetszik, a többiről pedig ne féljetek könyörtelenül elmondani, hogy szar, akkor sem, ha valami életképtelen szobanövény lehülyéz - ti úgyis sokkal menőbbek vagytok. És persze soha, de soha ne hallgassatok ránk.
10. Four Tet: There Is Love In You
A Cluster One Egyik Szerzőjeként megengedhetem magamnak, hogy rögtön egy inkább személyes, mintsem szakmai indokoktól vezérelt választással kezdjem. Az, hogy nekem miért és mikor jelentett sokat ez a lemez, nem számít, a lényeg, hogy Kieran Hebden ugyan már soha nem fog Pause-szintű gyönyörűségeket készíteni, de például a spanja érthetetlenül felülértékelt idei lemezét simán veri.
9. Dum Dum Girls: I Will Be
"A Dee Dee Penny (Kirsten Gundred) egyszemélyes projektjeként indult kaliforniai csajbanda sem csinál semmi különöset, egyszerűen hozza a mostanában iszonyú trendi lo-fi nosztalgiát, a Ronettes és a többiek mézédes dallamaival - viszont idén eddig ők csinálták a legjobban, az embernek kedve lenne bepattanni egy nyitott tetejű Corvette volánja mögé és tövig nyomni a gázt, miközben ez a lemez szól. A magam részéről semmi bajom a sémákkal és egyáltalán nem kell, hogy valami innovatív vagy progresszív legyen. Elég, ha jó. Ez jó." - nincs hozzáfűznivalóm.
8. Tame Impala: Innerspeaker
"...iszonyú sok benne a dög, a hetvenes évek rockbandáinak szőrös-szúrós férfiassága, sok-sok emlékezetes dallal és persze örvénylő, bugyborékoló effektek tömkelegével. Nem dönt le a lábunkról, de eddig az év második legjobb debütálása." - azóta azért lecsúszott rendesen, de simán itt a helye így is. Úgy tűnik, rosszul öregszik, mert nyár óta eszembe sem jutott belehallgatni. (Vagy idényjellegű?)
7. Arcade Fire: The Suburbs
Az Arcade Fire az indie U2, ez tény, ahogy az is, hogy a harmadik lemezükkel szépen bezárták a kört, pontot tettek az évek alatt építgetett narratíva végére. Sokan sokfélét mondanak erről az albumról és tény, hogy a Funeral óta nem volt olyan lemezük, amit bármikor szívesen meghallgatnék újra, de a Suburbs egy kellően grandiózus, mégsem megalomán összegzése annak, amit eddig csináltak. Be is fejezhetnék.
6. Owen Pallett: Heartland
Joanna Newsom kapcsán szoktam mondani, hogy nincs bicskanyitogatóbb látvány, mint egy hárfára nyávogó indie-díva. Aztán jött a Have One On Me, ami csak azért nem került fel erre a listára, mert sosem volt időm rendesen végighallgatni - Owen Pallett viszont szintén eséllyel pályázhatna egy pofonra, amikor mondjuk egy bécsi szimfonikus zenekarral koncertezik, de a Heartland az egyik legszívmelengetőbb dolog volt, amit idén hallottam, bűn lenne kihagyni.
5. Twin Shadow: Forget
"Úgy szintetizálja a hatásait, hogy a már meglévő, cseppet sem újszerű rétegekre építkezve végül mégis abszolút aktuális, a futó trendekhez illeszkedő, ugyanakkor a kortalanság érzetét keltő összhatást teremt – a felszínen csupán ezerszer hallott programozott dobok, sötét szintitémák és lazán odakent gitárok szólnak, a Forget egésze viszont többet nyújt a részeinek összegénél – és régóta tudjuk, hogy pontosan erről ismerszik meg a jó lemez." - könnyebb olyan lemezt választani, amiről már írtam.
4. Liars: Sisterworld
Ez tipikusan olyan gyöngyszem, amit az ember simán kifelejt a féléves összegzésből, aztán kis szerencsével decemberben újrahallgatja és rájön, mennyire jó. A folyamatosan fejlődő, formálódó életmű egyik legszebb, legnehezebb darabja.
3. Marina and the Diamonds: The Family Jewels
"A tavalyi Crown Jewels EP visszafogottabb balladáihoz képest kapunk egy szinte követhetetlenül eklektikus, mégsem széttartó lemezt, számtalan slágerrel és sok-sok utalással olyan előadókra, mint Kate Bush - mostanában ez szinte kötelező - vagy Hazel O'Connor. Ellie Goulding elbújhat, mert bizony a nyomába sem ér." - a szívemnek talán legkedvesebb, mégsem ez az első. A csütörtöki Caribou után már vitatkoztam róla, most nem tenném, az év egyik legjobb csajos poplemeze.
2. Robyn: Body Talk
Három idei EP anyagának legjava, plusz szinte tökéletes új számok - Robyn kurva unszimpatikus és sokszor modoros, ennek ellenére minden világsztárnak ilyennek kéne lennie - neki meg rég világsztárnak. Egyszerűen több benne a díva-potenciál mint mondjuk Marinában, a számait viszont nem ő írja, de amíg ilyen jók, le van szarva. Egy normális világban jövőre már a Sportarénát kéne megtöltenie.
1. Sufjan Stevens: The Age of Adz
Meglepőnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az: a sok kísérletezgetés és befulladt projekt után ez a furcsa detroiti srác gyönyörűen zárta le karrierje első tíz évét egy szinte hibátlan, többszöri hallgatásra predesztinált lemezzel, ahol a bugyborékolós-kattogós elektronika mellett a szívfacsaró romantika dominál, miközben a struktúra a dalokat szolgálja, nem pedig fordítva. Egyértelmű volt.
131975