Megnéztük Tim Burton Alice-filmjét a héten, szerencsére van neki egy kis zenés vonatkozása is, úgyhogy egy kicsit azért lehet róla írni. Meg hát Avril Lavigne-nek is köze van hozzá, ezért meg pláne.2010. 03. 20.
Megnéztük Tim Burton Alice-filmjét a héten, szerencsére van neki egy kis zenés vonatkozása is, úgyhogy egy kicsit azért lehet róla írni. Meg hát Avril Lavigne-nek is köze van hozzá, ezért meg pláne.
Bármilyen meglepő is, én sosem olvastam az eredeti Alice-könyveket. Megvan, jó, de hát Spinoza is megvan, ez nem jelent semmit. Sőt, még Tim Burtont sem övezem feltétlenül kultikus tisztelettel, bár az Ollókezű Edward vagy a Halott menyasszony azért keményen kurva jók -- tavaly viszont majdnem írtam egyet a Sweeney Toddról, aminek az lett volna a lényege, hogy a musical bazmeg az mindig musical marad, TEHÁT szar, akkor is, ha Burton rendezi, akkor is, ha Johnny Depp énekel benne. Helena Bonham Cartert meg egy kicsit unom már. Igazából tehát minden adott volt, hogy ezt az új Alice-t kiegyensúlyozottan nézhessem, és mivel az agyament hülyeségek nekem általában tetszeni szoktak (ha nem énekelnek bennük Lloyd-Webberesen), röviden összefoglalva erről is azt mondhatnám, hogy igen, tetszett. Én szeretem a mesébe stilizált történeteket (akkor is, ha azok olyan mesék folytatásaként vannak koncepcionálva, amiket nem olvastam, így legalább nem kell végigmenni az összes formaságon, Humpty-Dumptytól kezdve), a szép látványt (3D-ben, ráadásul, szeretem az olcsónak tűnő 3D-effekteket is), Johnny Deppet, a kibaszott hatalmas sakktábla-csatamezőn mászkáló figurákat, tornyokba felmászó jabberwocky-kat, ilyesmiket.
Szórakoztató film lett tehát ez az Alice, a Disney-nél Burtonnek nyilván nem okozott gondot a pénz, hogy mindent megoldjon a látványban, amit csak lehet és amit csak ki tud találni. Ráadásul a zenéhez is jól bevált kollégával dolgozott: Danny Elfmanről és a Halott menyasszonyhoz írott zenéjéről már mi is írtunk egyszer, de Elfman különben is várható, ha már Burton-nagyfilm közeleg a láthatáron. A zenéje egyébként most is teljesen jó, dramatikus, vicces, amit akarunk. De nem ez a lényeg.
Hanem hogy a 2007-es, csodálatos The Best Damn Thing óta hallgató kedvencünk, a lélegzetelállító Avril Lavigne is belekeveredett ebbe a projektbe, és a végefőcím-dallal segítette elő azt, hogy mindenképp megnézzük. Ehhez persze csináltak videót is, így már ki fogjuk bírni áprilisig, amikor is elvileg kijön a nyáron megjelenő negyedik lemezről az első single.
Ez a videó a klasszikus esete, hogy Avrillal velem (de még BWG-vel is!) mindent meg lehet etetni; és maga a szám is csodás, klasszikus Avril. Már az első versszak második részében bejön a sokaknak idegesítő magas éneklés, meg hát az a zongorás-basszusos-akusztikus gitáros refrén! Hát az gyönyörű! A mellé vágott képek mondjuk, különösen a közeli mellé montírozott egész alakos, meg hát a kétségbeesett arccal zongorázás, nos, ezek talán nem kellettek volna: de a Johnny Deppel súlyosbított leállás, a szépen bejövő bít még az utolsó "I'll take a stand / until THE EEEEEEEND" sort is feledtetik. Én szeretem az így háttérben sűrítő akusztikus gitárokat, az ugrásszerűen felcsapó dinamikát, még a magas énekeket is (bár azért Avrilt is kezdi elkapni egy kicsit a Jon Bon Jovi-betegség, és gyakran kezd kiabálni éneklés helyett, csakhogy Jonnal ellentétben neki ez jól áll). Ugye, milyen sok mindent szeretek én? Na ez a jó ebben a filmben, meg ebben a zenében, hogy belőlem pl. azt hozza ki, mennyi mindent szeretek.
Plusz:
Hajtogass Cheshire cat-et te is!
Alice in Wonderland Avril Lavigne Danny Elfman Film Tim Burton Videó
131978