Vasárnapra egy kis klerikális: néhány hete jött ki a Vatikán hivatalos all-time top10 listája, ami azért nagy esemény, nem is hagyhatjuk szó nélkül. Szerzőink ajánlata, mit kéne még meghallgasson a pápa.2010. 02. 28.
Vasárnapra egy kis klerikális: néhány hete jött ki a Vatikán hivatalos all-time top10 listája, ami azért nagy esemény, nem is hagyhatjuk szó nélkül. Szerzőink ajánlata, mit kéne még meghallgasson a pápa.
A kibaszott idő révén, mint írtam, hál' istennek megmenekültünk attól, hogy 2009 végén listákat kelljen felállítanunk arról, mi volt szerintünk a legjobb zene ebben az elmúlt évben. Múlt héten volt minden lehetséges zenei oldal hangos tőle, hogy azóta a Vatikán is előállt egy "félig komoly" listával: 10 lemez, amit a pápa és csapata szerint lehetne (kellene) vinni egy lakatlan szigetre az embernek. A lista megtekinthető pl. itt; s míg annak nyilván örülünk, hogy most már a pápai tévedhetetlenség is alátámasztja, amit én mindig is mondtam, nevezetesen, hogy az Achtung Baby az egyetlen igazán jó U2-lemez (én a Pop-ot még hozzá szoktam csapni, de azt a pope nyilván csak nagyon pofátlanul vehetné be a listájába), pl. a kibaszott Oasis inkludálása arra ösztönzött minket, hogy elgondolkodjunk, mit kellene még XVI. Benedeknek hallgatnia. A közelmúltban olvastam egy cikket, ami bemutatta, hogy a Rolling Stone all-time top500-ban milyen szempontok teszik valószínűbbé egy lemez megjelenését: mint minden statisztikai alapú vizsgálatnak, persze ennek sem volt semmi értelme, hiszen csak olyasmiket hozott ki, hogy minél régebbi egy lemez, és minél jobban szerették az ún. "régi fontos" kritikusok, annál valószínűbb, hogy ott van, és ha kapott Grammy-t, akkor még inkább (szóval semmi olyan, amit ne tudott volna bárki fejből megmondani, csak most tudományosan is bizonyítva van). Az, hogy pl. a U2-ról meg tudták mondani, melyik a legjobb lemezük, mutatja, hogy a Vatikánban valóban talán ennél bonyolultabban, esetleg valamilyen metafizikus szempont bevonásával is szerkesztik a listákat; de azért a többi 8 (mert ott van még a Dark Side of the Moon is) meg azt mutatja, hogy lenne még itt mit hallgatni.
Megkértük tehát szerzőinket, ajánljanak a pápának egy-egy lemezt, és röviden mondják meg, miért. Nem a saját top10-ünket állítottuk össze, és nem is mindenki a saját all-time kedvenc lemezét küldte be; egyszerűen csak 8 lemez következik, amit ajánlanánk a pápának azon 8 helyett, ami az ő listájáról szar (és nem, nem kezdünk vitatkozni arról, hogy a Revolver miért szar). Akárcsak a Vatikáné, a Cluster One listája is "félig komoly", de míg a pápa általában (a toplisták készítésén kívül) kurvára komolyan veszi magát, mi soha, és ehhez most is tartottuk magunkat.
Slayer: God Hates Us All
Tom Araya állítólag vallásos; hogy katolikus-e, azt nem tudom, mindenesetre a God Hates Us All-ról is elmondta, hogy ez egy vicc, "Isten nem gyűlöl egyáltalán... de azért ez kurva jó cím". Kerry King viszont egyáltalán nem vallásos, sőt. Nem a gyűlölködés okán ajánlanám viszont a pápának ezt a lemezt, hanem azért, mert biztosan kibaszott jól szólna a Szt. Péterben, ha feltekeri a hangerőt, és akkor meglátja, hogy még a szentek is felkelnek és üvöltik együtt Arayával, hogy "you make me lose my fucking mind all the fucking time", és ezt azért mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer. Az irónia olyan dolog, amiről XVI. Benedeknek lenne mit tanulnia. [Lam]
Johnny Cash: American IV -- The Man Comes Around
Johnny Cash mindenképp nagyon király, de öregen meg főleg. És ha ezt végighallgatja, akkor XVI. Benedek is csak énekelve akar majd mindig imádkozni. Mert pl. a 'Hurt' a félig már hulla Cash szájából imádságosabban hangzik, mint bármely Halleluja-cover vagy akármelyik utolsó leheletes szám. [Anami]
Guns 'n' Roses: Appetite for Destruction
Bár rendkívül obszcén szövegeket tartalmaz, konkrét vallás-ellenesség nem fogalmazódik meg benne sehol, és az Appetite a modern rockzene egyik legmeghatározóbb albuma. [Gorcsev]
Lilium: Transmissions of All the Good-Byes
Nyilván írhattam volna a 16 Horsepower vagy a Woven Hand bármely albumát, de inkább a triumvirátus harmadik tagjának, a Liliumnak bemutatkozó lemezét választottam. Ugyanis a 16 Horsepower 2005-ös feloszlásakor maradt kettő, már működő formáció: a Woven Hand DEE vezetésével és a Lilium, ami Pascal Humbert zenei világát prezentálta, sőt prezentálja a mai napig. Ez utóbbi nem zenekar, inkább egy projekt, amihez Mr. Humbert az utóbbi időben (a 2003-as Short Stories-on és a most májusban megjelenő Felten) különböző szövegíró-énekeseket választ, akik néha dalszerzők is, és az egységes zenei világgal igyekszik összekapcsolni az eltérő énekesi karaktereket. Azonban a Transmissions-ön egy kivétellel csak instrumentális szerzemények szerepelnek, és elvétve tűnik fel egy-két vendégzenész. Finom gitár- és basszusfutamok képezik a dalok alapját, amikre zongora-, orgona- és melodikaszólamok rétegződnek. A második szám ('Swell') a vonóval megszólaltatott bőgő hangjában mutatja meg a tónusokat – gyakorlatilag egy háromperces mély morajlást hallunk. Az utolsó előtti szerzemény ('Erado') vokális magaslatai teljesen máshová ragadják az embert. Pascal Humbert e két ellen- és végpontot tökéletesen kapcsolja össze hol változatos, hol repetitív hangképekkel. Ez a lemez a mélázásé, a távolba meredő gondolkodásé, épp ezért ajánlom a pápának, hisz tökéletes alapot nyújt az elmélkedéshez vagy épp enciklikák írásához. [Paszkal]
PJ Harvey: White Chalk
Felkavaróan vezeklős, bocsánatkérős, abortuszos, nős... Ha nem is tetszene neki feltétlenül, azért nem csípőből hajítaná a "sátánisták" feliratú szemétkosárba a sarokban. [Glam]
Beck: Odelay
A kilencvenes évek egyik legérdekesebb űrlényének kétségkívül legjobb lemeze azért kurva jó választás, mert mire XVI. Benedek meg a többi egyházi méltóság rájön, hogy egy hithű szcientológust hallgatnak, már betépve rángatóznak a habkönnyű grúvokra. Two turntables and a microphone, baby. [azazello]
Aphrodite's Child: 666
Egyrészt a nyilvánvaló vallásos téma miatt, másrészt mert kurva jó zene, szerintem tetszene B16-nak. El tudom képzelni, ahogy a hülye kis ablakában énekelget, h "the leeeading horse is whiiiite, the second horse is reeed, blablabla" :D [Jacopo]
Frameshift: Unweaving the Rainbow
Az album -- bár a sátán fogadott prókátora, Richard Dawkinsnak a könyvei ihlették -- végig a természetben mindenütt jelenlevő rendnek az alázatos, helyenként kifejezetten patetikus dícsérete, és ügyesen egyensúlyoz a miszticizmus és a racionalizmus között, de sosem válik lekezelően egyszerűvé vagy arrogánssá. Meg aztán, ha nem is kifejezetten arról híres, a Pápára is ráfér egy kis intellektuális nyitottság. Mindenesetre a magasztosság, az élő (teremtett) világ iránti tisztelet, a kórusok és az elektromos gitár keveréke olyan elemi hatással van a hallgatójára (ha nem cinikus zenekritikus, és ha valaki, akkor a pápa nem az), hogy biztos nem teteti indexre. [acquired_taste]
A Cluster One történetében először most fel is kérjük olvasóinkat a kommentelésre: ha lehet, ne azt írjátok ide, ki és miért egy fasz, arra van annyi más oldal ebben az országban; hanem írjatok ti is egy-egy lemezt, amit ajánlotok a pápának, meg egy kis indoklást. Legyetek kreatívok, Deicide-lemezek beírkálása túl szimpla pl. Szeretnénk, hogy ha a pápa meglátja ezt a cikket (mert nyilvánvalóan meg fogja), akkor a kommentekkel együtt már tényleg egy definitív lemezlista kerülhessen a birtokába, amit érdemes meghallgatnia. Reméljük, ez után majd büszkén tehetjük ki oldalra az "Őszentsége XVI. Benedek ajánlásával" bannert egy linkkel a Vatikánra. Különben is mondanunk sem kell, hogy ha bármikor bármilyen zenei kérdésben segíthetünk a Vatikánnak, a legnagyobb örömmel és teljes tisztelettel megtesszük.
131977