2010. 05. 06.
A Barabás Lőrinc Eklektric 2009-ben kiadta a Tricket, amire nem mondhatjuk, hogy nem a zenekar igazi arcát mutatja. Igaz, nem teljesen úgy, mint a Ladal, de eklektikusan, groove-osan és elszállósan. Még arról is meggyőznek, hogy a jazz és az elektronikus zenék vegyítése nem feltétlenül hülye dolog.
Két évvel a Ladal után Barabás Lőrinc és zenésztársai újabb lemezt adtak ki, a címével ellentétben trükközés nélkül, sok mindenben a bevált dolgokat követve. A Trick nem próbálja meg túlszárnyalni elődjét, se újradefiniálni a nu jazzt. Kicsit másabb, korántsem savanyú és kétségtelenül az övék.
A nyitó 'Strange Night' még emlékeztet arra, hogy Sena távozásával mit vesztett a zenekar: egy karakteres hangot, ami meghatározta az együttes világát, zeneileg és szövegileg egyaránt. A lemez hátramaradó részében már csak kétszer jelenik meg a "fícsöring", Kasai személyében, aki a Ladalon vendégeskedő Kemon rappelésével ellentétben itt énekel. Már ezért is sokkal szimpatikusabb, hát még azért, mert végre nem kell azt a mély, mesterkélt rapper-hangszínt elszenvedni. Sena és Kemon hiányából fakadóan a Trickről szinte teljesen eltűnt a hip-hop hatás, ami elődjét olyan nagymértékben meghatározta. Helyette más elektronikus műfajok nyomták rá a bélyegüket az anyagra, ráadásul kevesebb a jazzes dal is. Míg a Ladal második felében jelentek meg főleg a nehezebben befogadható, instrumentális szerzemények ('Sunset', 'Ladal', 'Ujdnb'), addig a Tricken ezekből kevesebb van ('Trick', 'Dóri'), illetve ez a kevés is egyenletesen van elosztva a lemezen, továbbá a jazzes hatás nem különül el a többitől, inkább a zene egészének integráns részévé válik. Így egy sokkal pörgősebb és egységesebb album született.
Összehasonlíthatatlanul gyorsabb tempó jellemzi a Tricket a Ladalhoz képest. Az utóbbinál az első két dal után az 'Otto', a 'Csak' és a 'Lomha' triásza terelte a chill out irányába a lemezt. A 'Coolhouse' cezúrája után – ami mellesleg a 'Noxville'-lel együtt képviseli a táncosabb irányt az albumon – a Ladal improvizatívabb, nu jazzes mederbe jut. Ez a vonal az új lemezen kevesebb dalban jelenik meg ('Dóri', 'Marie', 'Trick'), és ezekben sem olyan tisztán kivehető a jazz. Az utóbbi és a táncos stílusok szintézise a címadó szerzeményben a legtökéletesebb: a pulzáló basszusszólam és a dob sűrű alapozására tökéletesen fekszik fel a zongora-, scratch-, és a trombitaszóló; a ritmusalap néhol visszavesz, amivel szépen alakítja a dinamikát. A Trick nemcsak gyorsabb, de kevesebbet is kísérletezik, talán csak a 'Kezdet' és a 'Touch' billentyűhangszínét lehet ilyen szempontból jobban kiemelni. Jellegzetes még az R'n'B megjelenése, ami Kasai személyéhez és énekéhez kötődik, dalok tekintetében pedig a 'Touch'-hoz és a 'Stronger'-höz. A Trick egy középtempós, könnyedebb jazzdallal ér véget ('Surrender'), ami össze sem vethető a Ladal zárószámának drámai instrumentalitásával ('Leon'). Nekem ez a két opusz is megmutatja a két album jellege közti különbségeket: a Ladal összességében drámaibb, a Trick pedig lazább.
Mégse lehet okunk panaszra azért, mert a Trick nem váltotta meg a világot vagy legalább a nu jazzt. És azért sem, mert ez a lemez könnyedebb és egyszerűbb lett, mint az elődje. Sőt, még azért se, mert kevesebb izgalmat hoz, mint a Ladal. Ugyanis a BLE még mindig egy ugyanolyan kúlan lüktető jazzt játszik, amire a lehető legjobb érzéssel lehet bólogatni.
Kapcsolódó cikkek:
"Egy csap, amit az ember megnyit" - Interjú Barabás Lőrinccel
Kapcsolódó linkek:
Barabás Lőrinc hivatalos
Barabás Lőrinc MySpace
Barabas Lorinc Barabas Lorinc Eklektric hip hop jazz
131975