Backstreet's Back? Vagy mivan?

2010. 02. 25.

anami83

Backstreet BoysMi történt Nickkel, Briannel, AJ-jel, Howie D-vel és Kevinnel az elmúlt években? Ki nem szarja le?! Lecsúsztak és elhíztak. Na, de ha azt mondom, reinkarnálódtak? Leleplező riportunk következik.

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy tizenévesek között töltöm mindennapjaimat. Ebből kifolyólag ha akarom, ha nem, belelátok az életükbe, belehallgatok a beszélgetéseikbe, beleszagolok a bűzükbe, beleeszek a kajájukba, és meghúzom őket angolból. Ami a nagyobb baj, hogy hallom a zenéjüket is (meg a hozzáfűzött kommentárt), és minden alkalommal rá kell jönnöm, túl öreg vagyok már ide, hiszen minden kedvenc együttes vagy énekes vagy dallam, mely szerintük egyedi és nagyon kúl és ilyen-még-sose-volt egy (nem is olyan nagyon) réginek az újraéledése. Nem, nem arról akarok írni, hogy ezek a mai fiatalok vagy, hogy hová fajul már ez a világ, hanem egyszerűen csak a tizenévesek legeslegkedvencebb együtteséről a(z) US5-ról. Ők azok:

ők azokKezdem is rögtön azzal, hogy megoszlanak a vélemények a banda nevét illetően. Egyesek ász fájvnak ejtik, másik pedig júesz fájvnak. Nekem nem fáj egyik sem, legalább nem magyarul ejtik usötnek, mint néhány gimis osztálytársam annó a 'Blink Száznyolcvankettőt'.

Namármost, vessünk egy pillantást ezekre a fejekre. Nem tűnnek nagyon-nagyon ismerősnek? Akinek nem, az menjen innen gyorsan, mert vagy túl öreg vagy túl fiatal vagy kómában töltötte a kilencvenes éveket, és nekem most nincs kedvem elmagyarázni mindent. Akinek viszont dereng valami, adok egy kis segítséget.

naaaaaaa???

Ugye, hogy ugye? Most már azért lerántom a leplet. Ők nem más, mint  Backstreet Boys, minden idők legnagyobb tinilányokálma-fiúcsapata (a Beatles után). Végig szinkrontáncolták a kilencvenes éveket, majd eltűntek, majd megint megjelentek, de aztán mentek a süllyesztőbe, mert harmincévesen már nem menő együtt pattogni másik négy idiótafejű pasival. Sokáig tartott, de végül rájöttek, mit is kellene tenniük (valójában Tina Turner menedzsere szólt nekik, aki Anastaciat is beszervezte Tina helyett): szerezni bábokat, akik pattognak helyettük, ők meg nyomhatják tovább az 'As Long As You Love Me'-t. Összeszedtek tehát öt fiút (Németországból, hogy ne legyen olyan egyértelmű a dolog), akik teljesen ugyanúgy néztek ki, mint ők, csak a mai kor kívánalmai szerint lettek dizájnolva, és akik képesek lehetnek három percig nyálasan nézni a kamerába, amíg összehangolt mozdulatokkal "táncolnak". Új dalokat is csak a látszat kedvéért írtak nekik eleinte (túlhangsúlyozva, hogy ez nem ugyanaz a csapat), később viszont már ezt is szükségtelennek érezték, átengedték régi dalaikat az ifjú titánoknak. Itt a bizonyíték: régen és most.

Mit akarok ezzel az egésszel? Semmit. Ez is csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy igazából a világban végesszámú karakter van (végesszámú színész vagy énekes), aki az összes többit is játssza, és ha jól csinálja a dolgát, akkor lehet, hogy észre sem vesszük a csúsztatást, ha viszont rosszul (mint most is), akkor szánalmasan lebukik, mi pedig a képébe röhögünk.

És akkor most zene:

Backstreet Boys leleplezés US5

131977