Elkurvult a Cluster One

2010. 02. 11.

Lamorak

Mint mindenki nyilván észrevette, a Madonna-koncert óta nem jelentettünk meg semmit a Cluster One-on. Ez nem azért történt, mert nem hallgattunk zenét és nem vagyunk már obszcénak, hanem részben technikai okokból, részben semmi közötök hozzá. Most viszont újult erővel jövünk vissza, hogy decemberben ünnepeljük két éves fennállásunkat, és ismét az obszcén világuralomra törjünk.

Nagyjából két éve indítottuk útjára a Cluster One-t, mindenki örömére, de nyilván főleg a sajátunkra. Először nem vettük komolyan az egészet. Azt gondoltuk, nem lesz belőle semmi. Nem is lett, így hát továbbra sem vesszük komolyan. Rövidesen azonban számot kellett vessünk azzal, hogy a felmerülő problémáinkat (fejlesztés, tárhely, tech support, szerzők beszervezése és motiválása) valahogy meg kell oldjuk, hogy továbbra is ugyanazt az obszcén színvonalat és változatosságot tudjuk hozni, amit megszoktak tőlünk az olvasók. Büszkék vagyunk rá, hogy a Cluster One két év alatt a magyar zeneblogok egyik leghülyébbikévé nőtte ki magát, és ezt semmiképpen sem akarjuk megváltoztatni.

A fentebb említett problémáink mindegyikét (és még egy csomó, fent nem említett problémát) meg tudnánk oldani némi pénzzel, gondoltuk. Lottózni is lottózunk, de többek közt ezért is fogadtuk el a freeblog ajánlatát, hogy költöztessük át hozzájuk a Cluster One-t. Egyetlen pillanatig sem kérünk bocsánatot az ezzel együtt megjelenő hirdetésekért; akinek nem tetszik, telepítsen AdBlockot, aki meg segíteni akar nekünk, nyomkodjon a bannerekre. Soha nem mondtunk olyan hülyeségeket, hogy mi 'függetlenek' vagyunk és 'nonprofitok' szeretnénk lenni; szerintünk aki kimondottan nonprofit szeretne lenni, az egy idióta, és mi biztosan nem vagyunk azok. Mi pénzt szeretnénk, nagyon sok pénzt, részben azért, hogy fizethessünk végre a szerzőinknek, részben meg hogy vehessünk sört, cédéket, koncertjegyeket, gitárokat, villát Hawaii-on. Sokakkal ellentétben akár dolgozni is hajlandóak vagyunk a pénzért, sőt, nem csak írni a zenéről, hanem zenét is csinálni. Ugyanezt javasoljuk másoknak is.

A Cluster One harmadik periódusának kezdetén (az első periódusváltásunk a Wordpress-ről Joomla! motorra áttérés volt, a dizájn finomodásával párhuzamosan) szeretném felhívni a figyelmet néhány változásra: mostantól kevesebb, de áttekinthetőbb és értelmesebb kategóriába szervezzük az obszcén tartalmat, amik a fejlécről is elérhetőek közvetlenül. Igyekszünk egyes eddig elhanyagolt témákat feltölteni (pl. a filmekkel, videókkal, koncert-dvd-kkel foglalkozó Film kategóriát, vagy a Könyvet, hiszen az utóbbi években egyre több zenei témájú könyv jelenik meg még magyarul is), és visszahozni olyan régebben menő dolgainkat, mint a SZAR vagy a Roger Waters életmű-sorozat (különösen annak fényében, hogy egyes hírek szerint Roger talán megint fog turnézni a Fal-performansszal). Az eddig csak kategória szerint elérhető ill. kereshető archívum könnyebben hozzáférhető lesz, szerző vagy időszak szerint is. Szeretnénk több magyar zenével foglalkozni (ha magyar zenész vagy, és van magyar zenéd, amivel foglalkozhatunk, és szeretnéd, ha foglalkoznánk vele, szólj), interjúkat csinálni, és persze folytatódnak majd a fiktív beszámolók is. A Cluster One-on persze ezután is olvashattok lemezkritikákat és koncertbeszámolókat (már amikor el tudunk menni egy-egy koncertre, ehhez kellene a pénz, küldjetek pénzt), idén már komolyzenei eseményekről is (komolyan!); és még sok-sok nagyon hülye ötlet van a tarsolyunkban, amiket lassan majd nekiállunk megvalósítani.

Néhány további újdonság fícsör, amire hadd hívjuk fel a figyelmet: mindenekelőtt iratkozzatok fel az új rss-feedre, mert a régi nem fog működni, csak a freeblogos, amit most találhattok az rss-nyulunk alatt. Osszátok meg a cikkeinket nagyon sokat iwiw-en, Facebookon és Twitteren is, ezt most már a cikk fejlécében lévő kis ikonokra kattintva egyszerűen megtehetitek -- ne már csak ti olvassátok, olvassa az összes ismerősötök is, legyen miről beszélni később, mikor majd találkoztok. Rövidesen egyébként a Cluster One iwiw-, Facebook- és MySpace-profiljaiból is lesz majd valami, csak még mindig kissé ködösek erről az elképzeléseink. Mint látjátok, a Fórumot megszüntettük. Ez azért volt, mert senki sem írt bele, megértjük mi, hogy 2010-ben a fórumozás ideje lejárt. Helyette nyitunk egy kicsit a webkettő felé, és lehetőséget adunk szerzőinknek, hogy engedélyezzék cikkeiknél a kommentelést, ha az nekik úgy tetszik. Amelyik cikknél ez lehetséges, ott természetesen szeretettel várunk minden kommentet, de előre figyelmeztetünk, hogy a szerzők és szerkesztők minden további, valamint bármilyen magyarázat nélkül törölhetnek bármit ezek közül, tehát ha csak annyi mondanivalód van, hogy "kurvaanyád", azt vagy tartsd meg magadban, míg fel nem robbansz a sok kurvaanyádtól, vagy inkább küldd el mailben, azt egyszerűbb kitörölni. Érdemi hozzászólásokat és csak azokat várni persze nagyon ambiciózus dolog lenne, mindenesetre reménykedünk, hogy a magyar kommenter mégsem csak annyit akar mondani, hogy "kurvaanyád". Ha kiderül, hogy de, akkor majd megszüntetjük a lehetőséget.

2009 a leállások, visszaesések, elbaszások éve volt, lehetne amellett érvelni, hogy a zenében is; a Cluster One mindenesetre 2010-ben valami sokkal jobbat fog csinálni, mint eddig, úgyhogy olvassátok továbbra is.

kurva lamorak

131979