2010. 02. 18.
Modern metál (wtf?), hardcore, népzene, funk, reggae, elmondott már mindenki minden hülyeséget ezzel kapcsolatban, most mi majd jól tisztába tesszük. Vagy nem. De hazai zene-ínyenc berkekben már esemény, ha új Subscribe lemez jelenik meg. Az eseményre vártunk, megtörtént, és most elmondjuk a leplezetlen igazságot a két és fél dalt tartalmazó Contradictions-ről. Nem kertelünk.
Nem kertelünk bizony, az anyag jó. Nehéz megtalálni a stabil oldalfekvést a kritikátlan rajongás és a hideg szakmai szemlélődés közötti ingoványon, nem is fogjuk. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem az site álláspontját a kritikával, mint műfajjal kapcsolatban: "A szerzők saját meglátásaikat fogalmazzák meg, nem alkusznak, és semmiért nem kérnek bocsánatot". Szóval ha úgy tetszik, kapd be a nagylábujjam, én bizony elfogult híve vagyok a Subinak.
Az új lemez (mellékelt DVD-vel ofkorz, amiről itt most nem esik szó) befogadása részemről hullámzó volt. Először jött a felizgulás, hogy van új anyag. Aztán a következő stádium a lelohadásé volt, mikor kiderült, hogy csak két és fél dal (amennyiben a 'Kölyköd voltam' ezen verziója 70%-ban azért saját). Majd jött a közepes odafigyelés az első hallgatáskor, kis hiányérzet öt hallgatásra, menetrendszerű lelkesedés a tizedik hallgatáskor. Így kb. ötven hallgatás után a kritikátlan rajongás és a főhajtás maradt. Ez a 16 perc legalább tíz dalt sűrít be egy egységes keretbe.
A lemez maga kifogástalanul szólal meg, bár valahol ezt is várja az ember attól a bandától, amelyik a magyar szaksajtótól a legjobb hangzás díját kapta pár éve. Kristálytiszta, mégsem steril, és nehéz ezt az egyensúlyt megtalálni, elég csak belehallgatni az elmúlt 10 év bármelyik hazai rock lemezébe. A basszus külön kiemelendő, néhol kegyetlenül masszív, máshol (és nem akárhol, hanem ahol kell) pedig dzsesszesen pattog, vagy derekasan vastagítja a gitárokat. A billentyűs betétek a 'Countenancing'-ban stíluselemként elengedhetetlenek, mégsem tűnnek öncélúnak, a gitár-effektek jó kézzel vannak megválogatva különösebb túlbonyolítás nélkül.
És valahol itt van a kulcs, a túlbonyolításban. Az ember azért tudja utálni nagyon a progresszív rock-ot (hadd ne mondjak neveket, pl. Dream Theater), mert odaáll 5-6 kitűnően képzett zeneipari szakmunkás, és minden 12 perces dalban fel akarja vonultatni a komplett konzervatóriumi képzését, amitől értelmetlen, öncélú, élvezhetetlen, röhejes lesz. Értjük mi, hogy mindent tudsz a hatnyolcadról, meg a jól elhelyezett kvintlépésről, de ettől nem lesz jó a zene. A Subscribe is megmutatja, hogy a hangszeres tudásuk kifogástalan, de nem tolják az arcodba, hanem alárendelik a zenének, amit amúgy szolgál. Itt nincsenek agyatlan 4 perces matek-szólók, helyette vannak ízlésesen elrakott finomságok, egy Santanára effektezett gitár-manír, egy jól felépített (és jól levezetett) swing-kiállás, vagy egy skandináv-metál vicc.
Eddig is tudtuk, hogy fuzionálnak, hogy metal és RATM és funk és folk és miegymás, de mindeddig megvoltak a stabil keretek. Az új dalokban nincsenek keretek, ezek nyílt (mondhatni scriptible) kompozíciók. Át-és átlép egyik témából a másikba anélkül, hogy szétesne. Aki zenélt már, tudja milyen jó dolog stilizálni, és milyen nehéz összefűzni egyiket a másikkal, úgy, hogy ne döccenjen egy rondát az egész. Itt nagyon természetesen jön a váltás, nem is nagyon érzed, csak amikor már szól. Egyszer sem volt olyan érzésem, hogy egy vázlatot hallgatnék, mert valahogy mindig bezárul az egész egy egységbe a visszajövetelekkel, mint pl. a 'Fall of Mercia' úgymond refrénje, ami még a Bullet For My Valentine-nak is becsületére válna. És az összes elegáns intertextus, minden üresen hagyott hely arra mutat, hogy majd egyszer születik még erről egy normális, Barthes tollával írt esszé, ha összekapom magam.
De amitől a 'Countenancing' vagy a 'Fall of Mercia' jó, az az íve. És ez (meg a már említett váltás) az, amit könnyű elrontani. A dalok elkezdődnek valahol, és haladva a hermeneutikai körön, ahogy azt kell, vissza-visszautalnak, eltávolodnak, míg be nem zárulnak. (Khm. Hogy ez a - számomra - zenéről szóló zene mennyire tud zavarba ejtő lenni az értelmezés számára, már egy harmadik cikk témája lesz.)
Addig is hallgasd meg a lemezt. A Cluster One és Gadamer ajánlásával.
Kattints (és hallgass):
barthes edda folk funky gadamer gorcsev metal reggae subscribe swing
131975