Kilencszer veri ezt kenden Rob Marshall vissza!

2010. 02. 23.

anami83

Soha nem értettem, hogy miért kell egy filmet elrontani azzal, hogy énekelnek benne. Vagy hogy miért kell a musicalekből filmet csinálni. Vagy hogy miért kell egyáltalán musicaleket csinálni (annak ellenére, hogy a Hair minden idők minden kedvencei között is mindig első nálam). Rob Marshall viszont úgy tűnik, teljesen másképp gondolkodik, neki valószínűleg létfontosságúak a dalbetétek. És ha minderről sikerül néhány világsztárt is meggyőznie, akkor olyan filmek tudnak születni, mint a Kilenc.

Volt egyszer, hol nem volt, egy Fellini nevű pasas, aki készített egy filmet Cabiria éjszakái címmel. Ebből nagysikerű Broadway-darab lett, konkrétan a Sweet Charity, amit egyszer csak Bob Fosse visszaváltoztatott zenés filmmé, hatalmas sikerrel. Éljen, éljen, ez is lehetséges.

Na, akkor még egyszer: Volt egyszer, hol nem volt, egy Fellini nevű pasas, aki készített egy filmet 8 és ½ címmel. Ebből egy Tony-díjas musical született, konkrétan a Kilenc (nyolc és fél plusz egy félnyi zene), amit egyszer csak Rob Marshall visszaváltoztatott zenés filmmé. Pont. Ha itt most abbahagyom, akkor mindenki jól jár, mert tudunk a filmről, tudjuk a hátterét, lehet, hogy valakiben kíváncsiság ébred. De én nem hagyom abba.

Szerencsére ritkán találkozom olyannal, hogy ennyire agyonreklámoznak és az arcomba nyomnak valamit, ami ennyire nézhetetlen. Hiába Daniel Day-Lewis, hiába Nicole Kidman, hiába Penélope Cruz vagy Kate Hudson vagy Marion Cotillard vagy Fergie, de még Sophia Loren és Judi Dench is hiába, ha a végén (de már közben is) csak azon jár az eszem, hogy megint két órát pazaroltam el az életemből. Önszántamból néztem meg egy zenés-táncos filmet, amelyben a szereplők sem énekelni, sem táncolni nem tudnak. Bravó nekem, és bravó annak, aki erre rá tudott engem venni (konkrétan a trailer készítőjének). És akkor még arról nem is beszéltem, hogy ha már valaki musicalt nézne esti moziként, akkor annak valószínűleg az egyik oka, hogy szeretne jó zenéket hallani. Sajnos azonban annak is csalódnia kell, akit ez vett volna rá a Kilenc megtekintésére. A zene is és a szöveg is lapos, sablonos és mindenek felett unalmas. Az egyetlen elfogadható, sőt nagyon is tetszetős elem Fergie (a Black Eyed Peas énekesnője), aki a 'Be Italian' ('Légy olasz!') című számot adja elő a gyermeki lelket a szexualitásba bevezető kurvaként, és aki a szerep kedvéért nem kicsit meg is hízott. A szám eléggé fülbemászó, de ez film nélkül is menne, a hozzá kapcsolódó jelenetek pedig egy az egyben lehetnének a klip. Fergie viszont ettől a szereptől még nem lett színésznő, itt sem játszik többet, mint bármely szám videójában teszi vagy tenné.

A 8 és 1/2 egy rendező kissé beteg, túlterhelt és kiégett agyába vezeti be a nézőt. A Kilenc viszont azokra az összefüggéstelen álmokra emlékeztet, amelyek egy csülkös bableveses, pacalpörköltes, madártejes, disznótoros, alkoholmámoros vacsora után jelentkeznek. Nincs értelmük (mint a Csubakka-védelemnek) és nem is esnek jól. Nem osztályozom a filmet, csak kedvenc kifejezésemmel élve azt mondom rá, hogy szarcsi, bazmeg, foscsi.

Fergie kilenc kritika nine Rob Marshall szar

131978