2010. 05. 01.
Kibaszott magas labda, mi? Nem nagyon szoktunk Ákosról írni, de még gondolkodni sem, néhány hete viszont erre a B-oldal egy cikke kapcsán mégis volt okunk, és ez jött ki belőle. Ezzel együtt megmutatjuk, hogy nem vagyunk teljesen tiszteletlen pank szarok, ami szép, az szép, azt elismerjük.
Ha most valaki azt várta, hogy a főoldalról a továbbnyúlra kattintva kap egy üres képernyőt, rajta kurva nagy betűkkel azt, hogy "EGYIK SEM, MIND SZAR", akkor megint demonstráljuk, hogy néha teljesen kiszámíthatatlanok vagyunk. Nem, nem mind szar. Ugyan azt gondolom a politizáló zenészekről, amit, de ezt leginkább magukról a zenészekről gondolom, és közel nem teljes életművükről automatikusan. Ákost magát úgysem ismerem, és erre nem is látok sok esélyt (minden bizonnyal ő se nagyon szeretne engem megismerni), a dalait viszont igen (nem mindent, de sokat). Ezek jelentős részéről hasonló és kapcsolódó vagy nem kapcsolódó okokból van meg a véleményem: általában nem szeretem a szövegeit (az 'Ilyenek voltunk' vagy az 'Indiántánc' művészkedő-egyszerűsködő vagy az 'Utolsó hangos dal' átlátszóan-ájtatosan politizáló szövege nem az én világom), általában nem viselem el a nagyon tisztán, nagyon artikuláltan éneklést (az jellegtelen és unalmas, a musicalre emlékeztet), és maguk a zenék sem tűnnek nekem kimondottan érdekesnek. De nem ezt akartam mondani egyébként.
Hanem azt, hogy ahogy már a Bonanza Banzaiban is, Ákos időnként kibaszott jól el tud kapni lírikus pozíciókat és hangokat, és ha akar, tud úgy énekelni tök egyszerűen, szépen és tisztán, hogy az nem musical-steril, hanem karakteres. Merev modorossága nekem sokszor úgy tűnik, igazából valami bátortalanságból ered, de ez tök mindegy; pont ezt a bátortalanságot, csendet lehet egyébként nagyon jól beleforgatni csendes zenékbe, csendes, nyugodt, kimondottan szépen lírai szövegekbe. És higgyétek el, az ember azért örömmel állapítja meg, hogy valaki, aki általában olyan zenét csinál, ami nekem nem tetszik, mégis csinált már olyat is, ami igen. Ha zenét hallgatok, nem kultúrmissziót akarok, nem erkölcsi vagy neadjisten politikai iránymutatást: mikor zenét hallgatok, végső soron művészetet keresek (ez biztosan BWG hatása), valami olyat, amihez tudok viszonyulni, vagy amivel azonosulni, ami jelent nekem valamit (ahogy a kultúrmisszió, erkölcsrendészet és politikai agitáció nekem egyáltalán semmit sem jelent).
Néhány hete barátaink a B-oldalon kitettek egy cikket a Bonanza Banzairól, aminek a kommentjeiben aztán persze kitört az idióta világnézeti vita; ennek révén viszont, nem is értem, miért, elkezdtem Ákos-videókat nézni (biztos nem akartam dolgozni, de nagyon). Végül kikötöttem azoknál a számoknál, amikhez kötődnek személyes élményeim is ('Végre', 'Suttogni halkan'), utoljára pedig megtaláltam az egyetlen olyan Ákos-számot, amire videóval együtt bármikor feltétlenül azt mondom, hogy ez bizony kibaszottul gyönyörű: a 'Keresem az utam'-at.
Az a tény, hogy ezt a számot Jamie Winchester írta, semmin nem változtat, legfeljebb annyit mond, hogy a robotoknak is van lelkük, vagy hogy időnként elkapnak valami szikrát. De ez a tiszta gitár, a minimális basszus, a halk, de mégis tisztán vokalizált, nem suttogó, hanem tényleg éneklő hang, és persze a szöveg, az egészen a vonósokkal meglökött elindulásig csont nélkül gyönyörű. Van egy hang, van egy 'én', és van egy 'te', hiába mondja, hogy "nincs mit mondanom", épp most mondja: a szerelmes versekben és dalokban mindig az a legjobb, hogy konkrét funkciójuk van, megszólítani, megszerezni, odahívni (vö. Nick Cave csodálatos 'Love Letter'-jével a No More Shall We Partról), akkor is, ha látszólag valami egész mást mondanak, akkor is, ha az egész fikció, és akkor is, ha valóban ezt érzi az épp éneklő hang. Kibaszott súlyos dolog meghallgatni később egy olyan felvételt, amiről tudom, hogy milyen kurva szerelmes voltam, mikor felénekeltem; nem is arról van szó, hogy ezt az énekesen kívül bárki is tudná, hanem hogy hallgatóként el tudod azt képzelni, hogy erre a hangra, erre az éneklésre, erre a szövegre igenis tapadhatnak olyan érzelmek, amiket meg lehet tisztítani az előadó személyétől, és át lehet venni saját magadra -- mint minden jó popzenében. Ákos itt szó szerint eljátssza azt, hogy "dúdolni halkan", azt akarok csak neked, azt csinálja itt az 'én' a 'te'-nek; nem szépeket mond meg mittudomén, csak nagyon egyszerűen, hogy "mennyire örülnék neked". Ott ülnek a szövegben szemben egymással, "várom, hogy üzenj, hogy vársz", szójáték vagy mélységes jelentés, ahogy vesszük. És még a "nekem szánt az ég" sem zavar, nem érzek mögötte ideológiát, és kurva cinikus gecinek kéne lenni, hogy az ember itt azon kezdjen problémázni, hogy "de hát életünkben nincs is ilyen, hogy "nekem szánt", kulturális és szociális kontextusaink, személyes történeteink, személyiségünk dinamikája által meghatározott kapcsolatok vannak, amelyek közül potenciálisan nagyon sok tarthat hosszú ideig vagy életünk végéig is" -- ugye, milyen röhejes lenne? Ezzel együtt persze gondolkodhat az ember erről, csak hát a művészet nem pszichológia, nem szociológia, még csak szexológia sem, aki ragaszkodik hozzá, hogy a művészet csakis a szabatosan megfogalmazott valóságot tartalmazza, az menjen el arisztotelésznek. Csendes gitár, csendesen effektes bít, csendesen tiszta ének, ez így eléggé koherensen egyben van. Annyira, hogy még a vonósokkal megküldött, erősebb bíttel súlyosbított, és Ákos szokásos 'intenzívebb' (feszítettebb, kevésbé telt, rögtön affektáltabb) énekével megfejelt elindulás is viszonylag könnyen megbocsátható.
Ehhez jön a Lovakat lelövik, ugye? kidőlésig menő táncverseny-koncepcióját adaptáló videó, a sok furcsa közelivel a zenekarról, a kontrasztként kissé unottan, fáradtan kamerába néző énekesről. Stilizáltság van, drámázás és/vagy túldramatizálás (a patetikusságig, mint Ákos sok más videójában) viszont nincs. A fekete-fehér, a ruhák és kellékek archaizmusa, az öregek-fiatalok képei távolítanak, Ákos szereti ezt az effektet; és abból, hogy ez itt milyen jó, tökéletesen látszik, hogy igaza van, ezzel lehet kibaszott gyönyörű dolgokat csinálni. Meg is mutatja. De az van, hogy sokkal jobb lenne, ha nem 6-8 évente csinálna egy olyan számot, ami még nekem is tetszik -- én szeretem, ha tetszenek nekem a zenék, és esküszöm, hogy hagyom nekik, ha olyanok. Mondjuk ha olyanok, mint ez. El vagyok érzékenyülve, és azt is szeretem néha.
Ákos Jamie Winchester megmondjuk Videó
131978