2010. 07. 06.
Miután már lelepleztük tavasszal, hogy a Massive Attack magyar, nyilván nem is csoda, hogy az unalmas triphop mesterei nem is nagyon szerettek volna személyesen kiállni. Helyettük ki más játszott volna, mint mi (ezúttal kicsit más felállásban). Pszichedelikus fiktív koncertbeszámoló.
Csörr-csörr... gecire morcos lettem ám. Nem szeretem, amikor kora reggel baszogatnak, különösen akkor nem, mikor előző nap másfél üveg viszkit nyakaltam be tetemes mennyiségű sörrel. Nem nagyon rajongok a projektmenedzseremért, aki szemlátomást azt gondolja, hogy kettőkor már dolgoznom kéne. Nem nagyon rajongok azokért az emberekért, akik ilyen kibaszottul korán hívnak fel.
Hagytam, hadd csörögjön egy darabig: mikor felébredek egy kiadós bebaszás után, mindig igyekszem kiélvezni azt az utolsó pár másodpercet az ébredés után, amikor még nem mozdulok meg. Addig ugyanis nem fáj. Amint megteszem az első mozdulatot, úgy hasít belém a mindent átható fájdalom, akár a szubjektum elkínzott elméjébe a Hálózat sötétsége. Fájdalom... fájdalom... a telefon kitartóan csörgött. Összeszedtem a gondolataimat. Igen, bazmeg, remekül halad a projekt, komolyan, jövő csütörtökre meglesz. Tényleg. Torokköszörülés. Nehogy meghallják.
Óvatosan kinyúltam a takaró alól (borzasztó, az ember reggel mennyire tud fázni), kezembe vettem a telefont, rámeredtem a kijelzőre. "3D", állt rajta. Ó bazmeg, mindenre számítottam, csak erre nem. 3D kicsit megorrolt rám az utolsó közös partinkon. Elborzasztó mennyiségű füvet szívtunk, és persze kölcsönkérte a szemcseppemet, Visine, a legjobb. Oda is adtam neki, be is csöpögtette, csak arról nem tudott, hogy kicsit feldúsítottam a cuccot LSD-vel. Olyan négyszázötven mikrogrammot kaphatott... elsőre. Panaszkodott kicsit persze, hogy csípi a szemét, de nem gyanakodott. Amikor a zongora billentyűi kergetni kezdték, majd végül elkapták, és brutálisan megverték, persze ráébredt az igazságra. Máig emlékszem az utolsó szavaira, amivel otthagyott: "Szemcsepp bazmeg... azt hittem, ez W... óta kiment a divatból. Te rohadt, kibaszott, elmebeteg fasz." Na ja, minek utazik az, aki nem bírja.
- Mi a kurva anyádat akarsz? - reccsentem a telefonba.
Csend.
- Hahó! Mi a faszom van már? Tesszerakttá változtál? - reggelenként még van bennem pár cseppnyi humor. Általában ezt pusztítja el a projektmenedzser. Válasz viszont továbbra sem jött, pár másodperc után egy pittyenés jelezte, hogy a kapcsolat megszakadt.
Miközben betöltöttem a sok szart a kávéfőzőbe (rohadt politoxikomán vagyok), 3D kurva anyján, és a legváltozatosabb kínzási módszereken gondolkodtam; meg persze azon, hogy vajon mit jelenthet ez a rejtélyes kora hajnali hívás. Feltettem az első lemezt, ami jól jön a világvége-hangulathoz, a Metamorphosis-t Philip Glass-tól, és éppen belekortyoltam a kávémba, amikor...
"BWG menedzsere", állt a telefon kijelzőjén. Meghűlt bennem a vér. "Nem, most nem vagyok erre felkészülve...", motyogtam rémülten. Ha van ember, akitől rettegek, hogy felhív, az BWG menedzsere. Általában az ilyen telefonhívások után következő két-három napra sosem tudok visszaemlékezni. Csak a gyomormosó cső lucskos fláttyogása visszhangzik az agyamban. Utálok a detoxban ébredni. BWG menedzsere olyan, mint Gandalf. De tényleg.
- Hahó bazmeg, öltözz be félbuzi drogosnak, két óra múlva legyél itt - dörrent bele a telefonba azon a gyönyörű viszkiáztatta hangon. Aztán pittyenés. Nem szokta az időt fölösleges udvariaskodásra pazarolni. Minden bizonnyal gom-dzsabbart toltak a pofájába, mikor még kicsi volt.
Mindazonáltal kezdtem átlátni ezt a kora hajnali sötét szövedéket. Félbuzi drogosnak kell öltöznöm... 3D is egy félbuzi drogos... ma Massive Attack koncert lesz... ó, ne! Ó, édes Istenem, csak ezt ne! Nem akarok megint helyettesíteni! Ma nem is én vagyok ügyeletben!
Mi tagadás, kétségbeestem. De a kötelességtudat, mint mindig, most is erősebb volt, mint a pánik - gaz cilinderes kapitalista vagyok, bármit megteszek a pénzért. Gyilkolok, lopok, aztán tolvaj gyilkosokat védek a bíróságon. Felvettem a buzger kötött sapit, hennával gyorsan artoztam magamra pár jelet, bevettem a Paranoxint - a Massive-hez mindenképp kell egy kis paranoia. Reggeliztem, taxit hívtam.
Egy óra múlva már BWG menedzseréhez csöngettem fel. A titkárnő nyugtalanító kedvességgel kávéval kínált; BWG menedzserén egy nagyobb birkacsordányi sminkes és hangmérnök dolgozott épp, hogy Daddy G-vé változzon, épp csak a kis kolomp hiányzott a nyakukból. Bégetni bégettek rendesen, sírtak, hogy nincs elég idő. BWG menedzserével együtt dolgozni nem egy egyszerű játék, de nem is kevés pénzt kap érte az ember. Én mindig jobbnak láttam befogni a pofámat, és azt tenni, amit a BWG Artistic Enterprises tennem rendel.
Nemsokára már úton is voltunk Sopron felé, illetve a kocsiban még néhányan úton voltunk a pszichedélia legsötétebb vidéke, Annexia felé is. Ugye mondanom sem kell, hogy nem fogom 3D-t józanul eljátszani. Teljesen hiteltelen lennék. Ráadásul a niggerré változtatott menedzser is elküldött a kurva anyámba, amikor azt mondtam, hogy legalább a 'Special Cases'-t vagy a 'Man Next Door'-t toljuk már el a végén; hát azért faszomat, azt mégsem lehet, hogy a számok 64%-a, ami a setlisten van, konkrétan és döbbenetesen szar.
- Az autenticitás a fontos, ezt nem érted, mert hülye kocka vagy - ismételgette.
- Mindennek háttérképe: az autenticitás, egy sötét város egyetlen fénylő keretben - rebegte valamelyik drogos fasz. Elfintorodtam, és becsaptam egy kis 5-MeO-DMT-t. Mondom én, hogy a Massive-hez kurvára paranoidnak kell lenni. Hát innentől nem is emlékszem sok mindenre, ami ezekkel a trágya szavakkal és nyelvi konstrukciókkal megfogható lenne; a következő emlékem az, ahogy a színpadon állok, és a 'Risingson'-t vinnyogom. Aztán:
- Azt hinnétek, egy forradalom megoldhat mindent. Elsöpörheti a világunk tetején fetrengő elmeháborodottakat, megteremheti a világbékét, és még ti is kielégültök, hogy elpusztítottátok a gonosz mételyt. De srácok... mikor merítetek a csend kútjából, akkor fogtok csak igazán szopatni! - mondtam, miközben mélyen belenéztem az egyik békejelet mutogató szánalmas hippifasz szemébe. Olvadozó szerelmet láttam a szemében. Istenem, mennyire gyűlölöm a popzenét. És nekem minden egyformán popzene.
Utána vissza a rettentő unalmas loopok világába, 'Girl I Love You', ó, Istenem, Istenem, köszönöm, hogy megtanítasz az alázatra. A rákövetkező buli meg még rosszabb volt... töménytelen pia, és pia, és pia, utálok inni, még ha a BWG Artistic Enterprises számlájára tehetem is.
Hajnal háromkor a partitól teljesen kimerülve végre megérkeztem békés kis otthonom ajtaja elé. Mikor odabent felkapcsoltam a villanyt, a kanapén 3D és Daddy G összeölelkezett, oszladozó hulláját láttam meg. Legalább két hete halottak lehetettek.
Fel kell vennem egy takarítónőt, borzasztó ez a rendetlenség körülöttem.
*
Szerzőnket ugyan jelenleg ismét kórházban ápolják (állapota kritikus), de az összeomlás előtt megkért bennünket arra, hogy tolmácsoljuk bocsánatkérését minden érintettnek.
(Régebbi fiktív beszámolóinkat és egyéb hülyeségeinket itt találjátok, igazán érdemes elolvasni őket, mert kurva jók.)
3D Daddy G drogok fiktív Massive Attack
131974